Sokféle projektet vezettem, kis cégnél, nagy cégnél egyaránt, de a legjobb saját projektet építeni – mondta az Üzletemnek Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezetője.
Michaletzky Bálint úgy látja, hogy a „helyén van”, ezért a bakancslistáján is „csupán” az szerepel, hogy autómegosztó cégét nemzetközivé fejlessze. Jó néhány projekten dolgozott már korábban is, ahogy mondja: olyan helyen nem maradt sokáig, ahol nem tudott tanulni és fejlődni. Következzen az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 186. interjúja!
– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?
– Természetesen a GreenGo-t, mert benne van minden, amit szeretek, amit gondolok a világról. Innovatív, hiszen elsőként léptünk piacra, IT-alapú, de közben nagyon is emberközpontú szolgáltatás.
– Milyen távra tervez?
– A GreenGo már kezd kijönni a „start-up időtávokból”, ahol a rövidtáv a jövő hét, a középtáv a 3 hónap és a hosszú a 6-12 hónap. Most már 2-4 évre előre tervezünk, ugyanígy én is, mert „szerelemgyerek” nekem a GreenGo.
– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?
– Leltároztam matematikai könyvtárat középiskolában, árultam jégkrémet egyetem alatt, voltam üzletvezető egy kis kávézóban. Pályakezdőként bank treasury-t is láttam belülről, igaz, nem sokáig, mert rájöttem, hogy tervezni és építeni jobban szeretek. Sokféle projektet vezettem, kis cégnél, nagy cégnél egyaránt, de a legjobb saját projektet építeni. A helyemen vagyok, így a bakancslistámon most csak az van, hogy a GreenGo-t nemzetközi céggé fejlesszük, és közben ne veszítsük el a kapcsolatot a felhasználóinkkal, ne váljunk „multivá”.
– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?
– Nagyon sok jó munkatársamtól, főnökömtől, akiktől rengeteg tárgyi és nem tankönyvi tudást szedtem össze. Ahol nem tudtam tanulni, fejlődni, ott nem éreztem magam jól, és nem is maradtam sokáig. Nem tudok és nem szeretnék kiemelni senkit, mert esetleg kihagynék valakit, aki szintén fontos volt.
– Mivel motiválja a kollégáit, társait?
– Korábban mikromanagementtel demotiváltam őket, de most már próbálom elengedni a feladatotokat és csak irány mutatni, a végrehajtást egyre inkább rájuk bízni. Úgy tűnik, hogy a home office ellenére is motiváltak és proaktívak maradtak, amit jó jelnek veszek.
– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?
– Egyelőre elegendőek a fentiek.
– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?
– Nincsen kimondott stratégiám, azon kívül, hogy őszintén, kevés mellébeszéléssel próbálok kapcsolatot teremteni, és ezzel lehet engem is meggyőzni.
– Mire sajnálja az idejét?
– A mellébeszélésről úgy érzem, hogy mindenki idejét rabolja. Legjobban azt szeretem, amikor egy tárgyaláson bemutatkozás után mindenki elmondja, mit és hogyan szeretne, s közösen gyorsan kitaláljuk, hogy működik-e. A kötelező önéletrajzzal bővített bemutatkozás szerintem időrabló, az házifeladat, hogy tudjam, kivel tárgyalok.
– Mivel lehet felbosszantani?
– Ha kényelemből valaki mástól várja a megoldást ahelyett, hogy kitalálná magától.
– Milyen önkéntes munkát vállalna?
– Faültetést, szemétszedést, bármit, ami az ökológiai lábnyomunkat csökkenti.
– Mire nem sajnálja a pénzt?
– A családomra, a közös pihenésre, mert biztos, hogy utólag úgy fogom érezni, kevés időt töltöttünk együtt, de akkor az legalább gondtalan legyen. Sajnos az elmúlt időszakban nem tudtam annyi időt tölteni velük, amennyit szerettem volna, mert a prágai szolgáltatásunk indulása sok időt, energiát igényelt, sok távolléttel, de feleségem tökéletes támaszom, amit majd megpróbálok meghálálni neki.
– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?
– A kézzel játszott labdasportok, a kosárlabdától a strandröplabdán át a golfig szinte bármelyik – csak úszni ne kelljen sokat!
Rendkívüli eredménnyel zárult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Budapest Borfesztivál közös jótékonysági borárverése.
Az épülő blokkok menetrend-követési képességéről beszélt a Portfolio Energy Investment Forum 2024. konferencián Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója.