Máté János Tamás: Tudni kell hálásnak lenni a kollégáinknak

Máté János Tamás a napokban lett 50 éves, ám a visszavonulásról még évtizedekig hallani sem akar. Tanulmányai mellett és után sok területen kipróbálta magát, a néhai Baromfifeldolgozó Vállalatnál például csirkefejeket is csomagolt. Később úgy döntött, hogy inkább a saját fejét használja, így került egy nagy lemezgyártó multihoz, ahol beleszeretett a szakmába, megismerte a piacot. Több állomást követően, amelyek közül az utolsóknál már jelenlegi tulajdonostársa és barátja, Tóth Zoltán is mellette volt, 2014-ben megalapították a TRM Pro Kft.-t. A cég az általa kitalált „lemezoutlettel” startolt, majd 2016 óta a Zensteel márkanéven gyártott és forgalmazott, hidegen hengerelt acélból készülő termékekről váltak ismertté, a vállalat az indulása óta az árbevételét lényegében minden évben megduplázta. Máté János Tamás Olaszország és a foci (Juventus!) nagy rajongójának számít. Ha érdekli, hogy mi kapcsolja ki a leginkább, a választ elolvashatja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 478. interjújában.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Nem tudnék kiemelni egyetlen mozzanatot, tulajdonképpen minden egyes napomat új csúcsként élem meg. Azért persze eszembe jut néhány nagy pillanat: ilyen volt, amikor a Magyar Multi Program keretében egy igen jelentős támogatást nyertünk el, majd ennek nyomán letettük az új, 1800 m²-es, minden igényt kielégítő gyártócsarnokunk alapkövét. De élénken emlékszem arra is, amikor a cégünk az alapítás után nem sokkal átlépte azokat a mérföldköveket, amelyek után már tudtuk, hogy jó az, amit csinálunk, működni fog, amit kitaláltunk.

– Milyen távra tervez?

– Nagyon szeretek dolgozni, még nem is gondoltam arra, hogy valaha abbahagyom. Azt biztosnak tartom, hogy majd itt „teszem le a lantot”, de el tudom képzelni, hogy tanácsadóként nyugdíj után is igyekszem segíteni a céget.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Az a célom, hogy a TRM Pro a szegmensünkben Magyarország legnagyobb gyártója legyen, ezzel párhuzamosan pedig a környékbeli országokban is meghatározó szállítóként legyen jelen, megismerjék a Zensteel nevét.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Elsőként Pál Zsoltot említeném, aki a Lindab Kft. termelésvezetőjeként megtanított többek közt rendszerben gondolkodni, hatékonyan megszervezni a folyamatokat. De mellette dolgozva értettem meg azt is, hogy nem azonnali „nekibuzdulásból” kell dönteni, mindent részletesen meg kell vizsgálni, a problémának pedig mindig a gyökeréig kell ásni. Ugyanebben az időszakban Együd Lajosnak is sokat köszönhettem, ő volt az, aki meglátta, hogy ebben a „huszonpáréves, zöldfülű srácban” van lehetőség, és sokat foglalkozott velem, hogy ezt ki is tudjam bontakoztatni. És nem hagyhatom ki Ronga Józsefet sem, aki számomra morálisan jelent etalont, sokat tett hozzá a fejlődésemhez emberi oldalon, viselkedésben.

– Mivel motiválja a kollégáit?

– Ne legyünk álszentek, egy jó fizetésnek nyilván meg kell lennie, de úgy látom, hogy pénzzel csak ideig-óráig lehet jobb teljesítményre ösztönözni az embereket. Ezzel szemben, ha azt látják, hogy a vezetők őszintén értékelik azt, amit csinálnak, megbecsülik őket, akkor sokkal nagyobb kedvvel dolgoznak és erősebben kötődnek a csapathoz. Éppen ezért, ha valaki jól végez el egy rábízott feladatot, meg kell találnunk a módot a személyes elismerésére. Nem szabad sajnálni az időt és az energiát, hogy kifejezzük a hálánkat a kollégák felé!

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Mindig is volt egy „exhibicionista énem”, szerettem volna például színész lenni. Gyerekkoromban imádtam a fekete-fehér filmeket, később a tv-műsorokat, sorozatokat, bele is kóstoltam az amatőr színjátszásba. Mostanra alábbhagyott a szereplési vágyam, illetve megtapasztaltam, hogy az ismertségnek lehet negatív, szinte ijesztő oldala is. Éppen ezért, bár még mindig érdekel a tévé és a film világa, ma már inkább a kamera túloldalán tudnám elképzelni magamat, mondjuk, rendezőként vagy gyártásvezetőként.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Az általam kialakított „80-20-as” szabályban hiszek. Nem kérdés, hogy ha elmész egy üzleti tárgyalásra, szakmai szempontból kifogástalanul felkészültnek kell lenned – de ez még mindig „csak” a siker 20 százalékát adja. A többi azon múlik, mennyire tudsz ráhangolódni a másikra, mennyire tudod magadat érdekessé tenni a szemében. Ehhez pedig az kell, hogy téged is valóban érdekeljen a másik fél. Nekem ez a személyiségemből fakadóan könnyű, mert nagyon szeretek kötetlenül beszélgetni mindkettőnket érdeklő témákról. Ennek is köszönhető, hogy mára rengeteg üzleti partnerrel, nyugodtan mondhatom, igazi barátság alakult ki köztünk.

– Mire sajnálja az idejét?

– Az alvásra! Azt szoktam mondani, hogy túl jó az életem ahhoz, hogy „semmittevéssel” töltsem. A gyerekeimnek, a páromnak, a hobbijaimnak és a munkámnak élek – amit szintén hobbinak érzek –, ebben a képletben pedig egyfajta felesleges tényező még az a napi 6 óra alvás is, amit nagy lelkiismeretfurdalás mellett engedélyezek magamnak.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Rettenetesen tud dühíteni például, amikor egy vitában „a Holdról is látszik”, hogy a másiknak nincs igaza, de azt semmi esetre sem képes belátni. Az ilyen „emberi butaság” miatt sokszor érzem azt, hogy nem tudom érvényesíteni az igazam vagy meg sem hallgatnak, ami iszonyatosan idegesít.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Ha egyszer lélekben elég erős leszek hozzá, akkor kórházban fekvő, beteg gyermekek mellett tenném meg mindazt, ami csak tőlem telik. Jelen pillanatban elsősorban anyagilag tudom támogatni a jó ügyeket, a fiatalokat, és ezt rendszeresen meg is teszem – ám mindig ügyelek arra, hogy névtelen maradjak, sosem akartam ezzel kérkedni, úgyhogy erről most sem mondanék többet.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Az utazásra, a három nagyfiamra és az autókra. Ami az elsőt illeti, Olaszország nagy szerelmese vagyok, nincs olyan év, hogy ne mennék el oda akár többször is. A vágyaim között pedig szerepel egy nagy amerikai körút, New Yorkkal, Las Vegassal és minden más, a tévében, filmekben sokat látott hellyel.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Amit a világon a legjobban szeretek, az a labdarúgás. Régebben amatőr szinten fociztam is, az egykor NB III-as Magyar Kábel SC-nél. Mára abbahagytam, viszont a kezdetek óta játszom az EA Sports FIFA videójátéksorozatával: ha némi lazításra vágyom, leülök a gépem elé és játszom egy meccset vagy menedzselek kicsit egy csapatot. De elárulhatom, hogy valószínűleg én vagyok a „világ legrégebb óta játszó, legrosszabb fifása”. Hiába gyakorolok már 30 éve, egy fiatal, aki nemrég kezdte, bármikor simán elver.