Kübler-Andrási Judit: A vezérigazgatók sokat tanulhatnak a színészektől

Kübler-Andrási Judit: A vezérigazgatók sokat tanulhatnak a színészektől
Szerdahelyi Csaba  |  2023. 10. 02., 09:08

Lenyűgöznek az adatokban rejlő információk, a mesterséges intelligencia által kinyitott világ – mondta az Üzletemnek Kübler-Andrási Judit, a CETIN Hungary Zrt. vezérigazgatója.

Kübler-Andrási Judit több mint húsz éves nemzetközi vezetői tapasztalattal rendelkezik a távközlés és a vezetési tanácsadás területén: Magyarországon, Montenegróban, Ausztriában és Németországban is dolgozott. Ma az integrált telekommunikációs infrastruktúra-szolgáltató cég vezetői között három nő is dolgozik, nem véletlen, hogy részt vesznek egy középiskolás lányoknak szóló programban (STEMpowered by CETIN). Ösztönözni szeretnék a nők karrierépítését a műszaki, technológiai szakmában, úgy látják, hogy már tizenéves korban fel kell kelteni a lányok érdeklődését. Judit azt mondja, hogy a matematika és a fizika is nagyon érdekelte, de pályaválasztáskor viszonylag kevés lehetősége volt szakmai karrierutakról beszélgetni, így végül a közgazdaságtant választotta. Két középiskolás lány mentoraként most adott az új feladat. Következzen az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 486. interjúja!

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Mindig az aktuálisan végzett munkámat tartom a legfontosabbnak és a legizgalmasabbnak. Azonban, miután 14 évet töltöttem más országokban, különös öröm számomra, hogy visszatérhetek a szülőhazámba, és aktívan hozzájárulhatok az ország digitalizációs fejlődéséhez.

Milyen távra tervez?

– Sok évet dolgoztam vezetői pozícióban, stratégiai területen. Így mély meggyőződésem, hogy a fenntartható siker csak világos, hosszú távú vízióval és stratégiával érhető el. Csak akkor lehet egy csoportot hatékonyan vezetni, ha világos célt, egy jövőbeli iránytűt adunk. Persze az operatív megvalósítás is rendkívül fontos; mivel az ördög a részletekben rejlik, és a célhoz többféle úton juthatunk el, sokszor a flexibilitás, az újratervezés a siker kulcsa.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Építeni, javítani, fejlődni szeretek. Igyekszem mindig az aktuális munkámból kihozni a legtöbbet. Kell, hogy lássam a fejlődést, a munkámba belefektetett energia megtérülését. Azt szoktam mondani, amíg csillog valakinek a szeme, ha a munkájáról beszél, az jó helyen van!

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Nincs konkrét személyiség, akit példaképnek tekintenék. Meg vagyok győződve arról, hogy szinte minden embertől lehet tanulni valamit, ha nyitottak vagyunk rá. Nagyon érdekelnek a technológiai trendek, így szerencsés vagyok, hogy a munkahelyemen sok mérnökkel dolgozhatom.

Mivel motiválja a kollégáit?

– Egyrészt a motiváció egy közös vízióból, világos célból és a jó teljesítmény nyújtása miatti elismerésből fakad. Másrészt pedig kulturálisan olyan környezetet kell létrehoznunk, ahol mindenki úgy érzi, hogy hozzájárulását méltányosan értékelik, és pszichológiai biztonságban van ahhoz, hogy felszólalhasson. Ezért is bátorítom a kollégákat, hogy jöjjenek ötleteikkel, javaslataikkal, amiket igyekszem megvalósítani.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Már gyerekkoromban vonzott a színészet. Bár valószínűleg szörnyű lennék ebben a szakmában, úgy gondolom, hogy a vezérigazgatók sokat tanulhatnak a színészektől, például a perspektívák váltását, az empátiát, a történetmesélést, a bemutatási készségeket, az alkalmazkodóképességet, a testbeszédet és a visszajelzések kezelését. De nagyon szívesen lennék data scientist is, mivel lenyűgöznek az adatokban rejlő információk, a mesterséges intelligencia által kinyitott világ.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Korábban betöltött nemzetközi munkahelyeimnek köszönhetően széleskörű üzleti kapcsolatrendszert építettem ki. Miután egy éve hazajöttem Magyarországra, egyrészt a 14 évvel ezelőtti kapcsolatrendszeremet aktiválom, másrészt igyekszem új üzleti kapcsolatokat kiépíteni.

Mire sajnálja az idejét?

– A nem hatékony üzleti megbeszéléseket időpocsékolásnak tartom, ami szorzódik az ülésen résztvevők számával. Egy üzleti találkozótól azt várom el, hogy a partner alaposan felkészült legyen, világos célokkal rendelkezzen és konkrét eredmények elérésére törekedjen.

Mivel lehet felbosszantani?

– Ha valaki halogatja a cselekvést.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Nagyon hálás vagyok minden lehetőségért, amelyet kaptam, hogy azzá váljak, aki ma vagyok, és jól tudom, hogy ebben az értelemben kivételes helyzetben vagyok. Szeretnék a jövőben több embernek visszaadni abból, ami nekem kijutott. Egyrészt aktívan szeretném tehetséges kollégák karrierútját mentorként támogatni. Másrészt örömmel vállaltam 2 tehetséges fiatal középiskolás lány mentorálását, akik az általunk most ősszel elindított, STEMpowered by CETIN műszaki irányú pályaválasztást segítő programban vesznek majd részt.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Egy négyéves fiú anyukájaként és egy technológiai cég vezérigazgatójaként sok szervezéssel jár az életem. Így nem kérdés, hogy a gyermekem körüli dolgokra pénzt áldozok, de az oktatásba fektetett pénzt sem sajnálom.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A családom az erőm forrása és támasza. A vakációzás és a minőségi időtöltés a családommal – legyen az nyáron egy tengerparti kirándulás vagy télen síelés. De egy vasárnapi ebéd a tágabb családi körben is kifejezetten feltölt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 13., 17:05
A 2025. évi jelentős bővülés úgy ment végbe, hogy közben 2025 utolsó negyedévében az ingatlanpiacon már árkorrekció és mérsékeltebb forgalom volt tapasztalható – ez a kettősség új szakaszba lépő piacot jelez a Credipass szakértői szerint.
2026. 01. 12., 18:20
A Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent „KKV Technológia Plusz Hitelprogram” című (GINOP Plusz-1.4.3-24) felhívás „B” hitelcélja esetében a beérkezett hitelkérelmek forrásigénye meghaladta a rendelkezésre álló keretet, támogatási kérelmeket január 15-ig lehet benyújtani – tájékoztatott a kormány a hivatalos pályázati portálon.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.
Új iparágak és tudományos területek sora foglalkozik modern kori életmódunk rossz szokásaival és a belőlük eredő akár krónikus betegségekkel, amelyek megelőzésére olyan szakmák jöttek létre, mint az életmódorvoslás vagy a health coaching. A testi-lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadás a minőségi életre odafigyelő nyugati társadalmak számára hétköznapi dolog, de nálunk még viszonylag új területnek számít. Marton Balázs health coach, az IronCoach.hu alapítója a személyes történetén keresztül mutatja be a modern szakma misszióját és felvázol néhány egyszerűen alkalmazható rutint, amellyel végre elindulhatunk a jóllét felé vezető úton.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS