Kamasz Melinda: Nagyon elégedett tudok lenni a jó munkával

Szerdahelyi Csaba  |  2019. 11. 13., 09:30

Engem tényleg érdekelnek az emberek, akikkel körül vagyok véve – mondta az Üzletemnek Kamasz Melinda. A növekedés.hu gazdasági portál alapító főszerkesztője úgy látja: a fiataloktól is van mit tanulni.

Kamasz Melinda büszke rá, hogy két év alatt ismertté vált a növekedés.hu portál. Egy gazdasági weblaptól ez valóban elismerésre méltó teljesítmény. Egy újságíró is képes álmodozni, Melinda például arról: ha újrakezdhetné az életét, balerina lenne. Van ennél persze sokkal gyorsabban megvalósítható terve, ami kiderül az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 123. interjújából.

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Nagyon sok remek helyen dolgoztam már, mindegyikre nagyon büszke vagyok, de a csúcsot a mostani munkahelyem, a növekedés.hu gazdasági portál jelenti. Ennek legelejétől része vagyok. Kollegáimmal együtt az én vezetésemmel alakítottuk ki a formáját, tartalmát, rovatait. Vagyis mindent, amit az olvasó lát, az köthető hozzám. Büszke vagyok rá, hogy alig két éves működése alatt ismertté vált, ami egy gazdasági tartalommal bíró hírportál esetében nagy érdem.

Milyen távra tervez?

– Szeretném, ha a növekedés.hu kiegészülve társoldalakkal sokáig, akár évtizedekig meglenne, s nekem ebben még hosszú ideig szerepem lenne. De tervezni, mindig a következő évre szoktam. Akkor viszont elég konkrétan, ha nem is napra, de hónapra lebontva a feladatokat.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Manapság már csak a növekedés.hu fejlesztése és az ehhez kapcsolódó számtalan egyéb ötlet megvalósítása az, amit mindenképpen szeretnék végigvinni.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Volt egy kor, amíg a nálam idősebbektől tanultam a legtöbbet. Rengeteg jó főnököm volt, szinte mindegyik tudott olyat, amelyet érdemes volt ellesni tőle. Szerencsém volt a főnökeimmel a pályafutásom alatt. Eljött viszont az a kor, amikor a nálam fiatalabbaktól tanulok. Az üzletág is, amiben mozgok – az online média – olyan, hogy a fiatalok bizony friss szemléletmódjukkal és az online tér jobb ismeretével tudnak olyat mondani, amelyen legalább elgondolkodom, de sokszor rá is csodálkozom.

Mivel motiválja a kollégáit, társait?

– Mióta a főníciaiak kitalálták a pénzt, ezen sokat nem kell gondolkodni – hallottam egyszer egy kabaréban, de ebben azért sok igazság van. Szeretem dicsérni a kollégákat, ha valami jót csinálnak. Nagyon elégedett tudok lenni a jó munkával. Hiszek a visszajelzésben.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Ha újrakezdhetném az életemet és persze lenne tehetségem, balettáncos lennék. Imádom a balettet.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Mivel újságíró vagyok, ez viszonylag jól és gyorsan megy. Engem tényleg érdekelnek az emberek, akikkel körül vagyok véve, legyen az, akár egy üzletfél is. Szeretem hallgatni az életüket, a sikereiket. Szerintem a jó üzleti kapcsolat lényege, hogy bízzunk egymásban és ezt leginkább – különösen az elején – kommunikációval érhetjük el. Én mindig nyitott vagyok, és szerintem ezt üzletfeleink érzik is.

Mire sajnálja az idejét?

– Az értelmetlen dolgokra. Bármire tudok időt szakítani, csak valamilyen értelme legyen.

Mivel lehet felbosszantani?

– Én a sokáig tűrő típusú emberek közé tartozom. De van egy határ, amikor már nem bírom, ha korlátok közé szorítanak, esetleg hülyének néznek, vagy valamilyen szempontból diktálnak nekem. Akkor mondhatom, hogy felbosszantanak és lépek is.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Mindenképpen valamilyen oktatással kapcsolatos dolog lenne és leginkább gyerekekkel.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Alapvetően nem vagyok spórolós típus. Sajnos.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A barátokkal való találkozás, egy jó beszélgetés a teljes feltöltődés számomra.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 12. 05., 10:10
Nálunk nem csupán a szavak szintjén érvényes az, hogy egy hajóban evezünk, hanem tényleg közösen, csapatként jutunk át egyik partról a másikra – mondta az Üzletemnek Csuhay Attila, az ingatlanprojektek menedzselésével foglalkozó GPM Kft. ügyvezető igazgatója.
2023-12-11 16:10:00
Míg a „scoring” csak bizonyos feltételek mellett megengedett, a fennálló tartozás elengedésére vonatkozó információk huzamos ideig történő tárolása ellentétes az általános adatvédelmi rendelettel– mondta ki ítéleteiben az Európai Unió Bírósága.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS