Horváth Rita: Nem kell minden csatát megnyerni, csak a háborút!

Horváth Rita HR szakember, de úgy látja: “eléggé elhasználták ezt a kifejezést, ezért inkább azt mondanám, hogy amihez értek, az az üzlet és a humán tőke legoptimálisabb összekapcsolódásának megteremtése és annak támogatása.” Több mint 25 évet dolgozott HR vezetői pozíciókban multinacionális vállalatoknál Magyarországon és külföldön. Sokféle vezetővel, kollégával volt szerencséje együttműködni, mindenhol jól jött a kíváncsisága és nyitottsága, amivel alapvetően a helyzetekhez áll. 6 éve tanít a Budapesti Corvinus Egyetemen, amit inkább szakmai tapasztalat megosztásnak gondol. Több mint egy éve tanácsadóként támogat vezetőket és szervezeteket az útjukon. HR-es kollégái mentorálását tartja az egyik legizgalmasabb feladatnak, amin keresztül picit még mindig a régi szerepköreihez térhet vissza. Ha arra is kíváncsi, hogy Rita kitől tanulta a legtöbbet, a választ megtalálja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 281. interjújában.

– Mit tart karrierje csúcsának?

– 26 évig voltam HR vezető, illetve vezető. Egyik állás interjúmon – amelyen a jövendőbeli főnököm meg is lepődött – azt mondtam: úgy képzelem el a jövőmet, hogy egy olyan szervezetet építek, ahol rám már nincs is szükség, mert működik nélkülem is. A legutóbbi pozíciómban, ami egy HR Kompetencia központ vezetése volt, sikerült olyan csapatot építenem, ahol tudtam, hogy nem gond, ha nem vagyok elérhető 6-8 hónapig sem, mert minden rendben van és lesz is. Itt aztán fel is mondtam, no nem ezért. Roppant büszke vagyok arra a csapatra és minden egyes tagjára a mai napig is. Talán ez volt az eddigi karrierem csúcsa, persze vannak még vágyaim és terveim a jövőre nézve is.

– Milyen távra tervez?

– Nem vagyok egy sprinter alkat, hosszú távon és egy fenntartható működésben gondolkodom. Izgalmasak a gyors sikerek is, de sokkal izgalmasabb egy működést látni évről-évre és észlelni a változást, amin végigment és visszanézni, hogy vajon az mit hozott. Megtanultam a szakmámon keresztül is türelmesnek lenni, és hogy nem holnapra jönnek az üzleti eredmények vagy a kulturális változások, hanem sokszor évek munkája hozza majd meg a gyümölcsöt.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Több dolog is szerepel a képzeletbeli szakmai bakancslistámon. Az egyik, hogy egy lakóautóval beutazzam Európát és ahol csak lehet, megállok, kiülök és egy asztal mellett beszélgetek emberekkel – bárkivel, akinek kedve van 20-30 percre (talán egy rapid coaching session-re) leülni és csevegni velem – bármiről, ami számára akkor és ott a legfontosabb. Izgalmas szociológiai tanulmány lenne. A másik, ami még ezen a listán szerepel, az egy doktori munka, ahol az egyik olyan témában kutathatok, ami nagyon érdekel. Ebből van több is, és még az is megeshet, hogy ezt a két dolgot össze tudom kapcsolni. Ki tudja?

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Több kollégától nagyon sokat tanultam, de volt két olyan közvetlen főnököm, Karel Leeflang és Bernhardt Tibor, akiktől a legtöbbet – emberségből, empátiából, szakmaiságból, odafigyelésből és helyzetértékelésből. Azt is tőlük tanultam, hogy nem kell minden csatát megnyerni, csak a háborút, és van, amit megéri elveszíteni, mert egész mást nyerhetünk! Náluk nem voltak szakmai (vagy emberi) tabutémák, ők mindenbe beleálltak, és mögöttük mindig ott állt a teljes HR szervezet. Bár mindketten a közvetlen vezetőim voltak, mégsem érzékeltették a hierarchiát velem egy pillanatig sem, és így én is őszintén vissza tudtam számukra jelezni bármit, amire mindig nyitottak voltak. A partnerséget is tőlük tanultam meg.

– Mivel motiválja a kollégáit?

– Hát, ezt tőlük kellene megkérdezni. Amit én igyekszem adni, az az őszinte érdeklődés, odafigyelés, teret adni és valódi partner lenni. Jelen pillanatban, a kollégáimmal, akik egyben a partnereim is a DARE Communication-ben, nem is lehetne ezt másképp csinálni.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Az utóbbi években egyre többet töltöttem a szabadban, utaztam Magyarországon, szálltam meg Budapesten kívül. A vidéki falvaknak, vidéki turizmusnak van egy meghitt, semmihez nem hasonlítható hangulata. Vidéken az élet is lassabb, ami sokkal közelebb van az emberi léptékhez, mint a nagyvárosok robaja, főleg a nagy cégek tempója. Vidéken szívesen kipróbálnám akár a falusi turizmust, akár pedig egy kávézó működtetését. Édesapám pék volt, öcsém szakács-cukrász, ami azt illeti, én sem veszek el a konyhában. Ráadásul szeretek bíbelődni a süteményekkel és élvezem a gazdasági részét is. De mindenképpen valami fenntarthatóban és egészségesben gondolkodnék! De egy kávé mellett ott is kiülnék és beszélgetnék az emberekkel. Hiszem, hogy jó pár kérdést könyebb ilyen környezetben megoldani vagy tisztázni, mint az irodák falai között.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Beszélgetek.  Engem az emberek érdekelnek és hogy milyen kihívásaik vannak, és hogy azok a kihívások vajon miért jelentenek számukra kihívást, és miben kellene fejlődniük, hogy a hasonló helyzetek már ne legyen többé kihívások számukra. Ez az, ami mozgatja a beszélgetéseimet. És persze az üzlet is érdekel, és az üzletben az ember, aki azt működteti. Szóval csak beszélgetek és egyszer csak ott találjuk magunkat vagy egy workshop vagy egy coaching beszélgetés kellős közepén.

– Mire sajnálja az idejét?

– Felesleges dolgokra, amelyek nem visznek sehová és ezt az elején is már mindketten tudjuk, vagy üzleti politikára, ami felesleges köröket hoz – mindketten tudjuk, hogy ebből semmi nem lesz, de mégis le kell futni. Ezeket jó lenne már elhagyni.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Én minden szituációban mindig partnerségben gondolkodom. Az viszont felbosszant, ha a másik tiszteletlen vagy lekezelő – bármilyen formában is. Illetve az igazságtalanság is felbosszant.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Sokféle önkéntes munkát csináltam már az életemben: osztottam és készítettem ételt hajléktalanoknak, önkénteskedtem kutyakiállításon és sportrendezvényeken, például a 4 évvel ezelőtti FINA világbajnokságon, festettem kerítést és takarítottam óvoda udvart is, voltam mentor más cégnél, mint ahol dolgoztam, de a tavaly kirobbant pandémia alatt is adtunk ingyen coaching folyamatot olyanoknak, akiknek volt PCM® (Process Communication Model® -- Folyamat Kommunikációs Modell) profiljuk. Annak segítségével összeállítottunk velük egy jólléti tervet, hogy jobban legyenek az extrémül megváltozott körülmények között. Utóbbit most is aktívan csináljuk. De hogy mit csinálnék még? Szívesen olvasnék fel időseknek vagy vinnék el fiatalokat kéktúrázni, és még sok más!

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Sportversenyekre, utazásra, mert ezek örök emlékek, valamint  barátokra és a családra, no és persze a kutyámra sem!

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Egy jó túrázás vagy edzés, amikor csak a következő kilométer jár a fejemben. Ott akármilyen sok gondolat van is az agyamban, a nyolcadik-tizedik kilométer környékén már csak a MOST van és a terep, meg a természet! Felemelő!