Holczer Ágnes: A bizalom az alap, amire építkezünk

Holczer Ágnes harminc éve dolgozik a turizmusban, két évtizede pedig tanácsadó cégükkel nem csak stratégiai döntésekkel segítik megbízóikat, hanem szerepet vállalnak az operatív megvalósításban is. Sokakat inspirál, de „hagyja” magát is inspirálni: a berlini ITB Kongress például mindig feltölti. Ha kíváncsi rá, hogy Ágnes milyen szakmai recept alapján dolgozik, olvassa el az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 102. interjúját!

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Karrierről talán munkavállalóként érdemes gondolkodni, ha az ember több évtizede a vállalkozók izgalmas életét éli, ez kevésbé értelmezhető és jelentősége sincs. Ebben az értelemben mindent elértem, hiszen idegenvezetőként, majd szállodai gyakornokként kezdtem és most tulajdonos vagyok, a cégvezetés első embere, ennél feljebb nincs. Valójában mindig fontosabb volt számomra, hogy olyan munkám legyen, amit szeretek csinálni és az egyben másoknak is hasznos legyen. A beosztások és rangok soha nem foglalkoztattak. A legnagyobb elismerés, ha egykori megbízóink újra hozzánk fordulnak, ha döntés előtt állnak, vagy ha régi hallgatóim felhívnak szakmai kérdésekkel. Remélem, hogy ezekben lesz még részem.

– Milyen távra tervez?

– Az X generáció szélső sávjába tartozóként annyit mondhatok csak, hogy még sok elképzelésem van, amit szeretnék megvalósulva látni, és van köztük időigényes is. Szerencsére vannak körülöttem olyanok, akikkel együtt tervezünk, és akik tovább tudják vinni a megvalósításukat. Édesapám 80 éves elmúlt, amikor végleg lelépett a Debreceni Egyetem katedrájáról, ha az ő génjeit örököltem, akkor még nyugodtan tervezhetek hosszú távra.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– A legnagyobb eredmény mindenképp a hazai turizmus törvény előmozdítása lenne, mert erre nagyon nagy szüksége van a szakmának. A listán a többi ehhez képest csak ujjgyakorlat és sétagalopp.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Ennyi évtized alatt az ember nagyon sokaktól és sokat tanul, nehéz lenne felsorolni. Az emberek iránti nyitottságot, ahogy a világ iránti kíváncsiságot is a családból hozza magával az ember, amit tovább erősíthetnek az első meghatározó iskolai évek. E kettő nélkül biztos, hogy nem kötök ki a turizmusban. Szakmai téren a szállodások közül Duli Lászlót emelném ki – aki egyébként később bátyám apósa lett -, akivel nagyon sokat beszélgettünk, így megtapasztalhattam azt a szakmai alázatot, ami egy szálloda jó vezetéséhez nélkülözhetetlen. Ahogy Laci bácsi odafigyelt minden beosztottjára és egyben követelt is tőlük, az példaértékű. Ugyanebből a korosztályból a tanáraim közül Csizmadia Lászlótól – akivel később kollegák lettünk – megtanulhattuk, hogy a nyugodt derűre, a humorra és a komoly tudásra egyaránt szükség van, amennyiben nem csak tanítani akarjuk a következő nemzedéket, hanem a szakma szeretetét is el kívánjuk ültetni bennük. Ha a háromból bármelyik hiányzik valakiből, az lehet kiváló kutató, jó teoretikus, de igazi jó tanár soha. Rajtuk kívül még több tucat egykori és jelenlegi kollegát sorolhatnék fel, akikkel együtt dolgozva kölcsönösen tanultunk és tanulunk egymástól, akiknek sokat köszönhetek. Szerencsésnek tartom magam, mert külföldön is sok szakmai kapcsolatra tehettem szert az elmúlt évtizedekben. Aki még nem volt például Berlinben az ITB Konferencián, nem is tudja elképzelni, hogy mennyire inspiráló két-három napon keresztül reggeltől estig a világ minden pontjáról összegyűlt szakmabelieket hallgatni, velük beszélni. Sok tanulmányutat szervezünk külföldre is magyar kollegáknak, és nagyon jó látni, amikor hazafelé jövet már arról beszélgetnek, hogy a kinti gondolkodásmódot miképp lehetne hasznosítani idehaza.

– A szakterületén hol lát nagyobb fejlődési lehetőséget: Magyarországon vagy külföldön?

– Ha általánosságban a turizmusról beszélünk, akkor idehaza nagyobb kihívások vannak, mivel az ország néhány pontjára koncentrálódnak a fejlesztések, ami senkinek sem jó végül a nemzetközi versenypályán. Nagyon nagy szükség van elhivatott, jól felkészült szakemberekre, akik képesek az ország kihasználatlan adottságait nemzetközi és üzleti sikerekké formálni. Lehetőség a világ minden pontján adott, a különbség abban van, hogy mennyire élnek az emberek velük. Én jobb szeretek itthon dolgozni annak érdekében, hogy a lehetőségből sikeres üzlet legyen. Ha a tanácsadói szakmáról beszélünk, akkor azt kell mondjam, hogy az Magyarországon jóval kevésbé elfogadott, mint a világ többi pontján. Ennek hátterében sok minden áll, itt csak egyetlen dolgot emelnék ki, ami talán megvilágítja a problémát. Köztudott, hogy mi tanácsadók megbízással dolgozunk és ebben a szép magyar szóban benne van, hogy „megbízik” bennünk a másik fél, hisz üzleti titkokat oszt meg velünk, dédelgetett ötletét bízza ránk. Vagyis a bizalom az alap, amire építkezünk. Azokban az országokban, ahol deficit mutatkozik a bizalom terén, mindig nehezebb helyzetben vannak a tanácsadók. A szomszédos Ausztriában például nem kérdés, hogy a fejlesztésekhez, stratégiai döntésekhez, piaci aktivitásokhoz, munkatársak betanításához szakembereket, tanácsadókat kérnek fel. Nem véletlen, hogy Ausztria tavaly a hetedik leglátogatottabb ország volt Európában. Itthon még felesleges ráfordításként érzik sokan a tanácsadó alkalmazását, miközben az elmaradt bevételeket sehol nem tartják nyilván. Sokat változott ez az utóbbi húsz évben, de azért még bőven van hova fejlődni ezen a téren.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Új szakmát az én koromban már ritkán dédelget a fejében az ember, ha szerencsés már rég megvalósította azt. Én a szerencsések közé tartozom. De nagymamaként már nagyon kipróbálnám magam. Főállású anyuka már voltam, főállású nagymama még lehetek.

– Milyen módszerekkel fejleszti üzleti kapcsolatait?

– Az előbb már volt róla szó, hogy a tanácsadói munka bizalmon alapul. Itt a legjobb reklám a korábbi megbízás, aminek sikereit látva a többiek is változást szeretnének. Mindig korrekten, őszintén beszélni, magas színvonalú koncepciót, megvalósítható üzleti tervet átadni és magabiztossá tenni az ügyfeleket – ennyi a recept. A bizalomépítés a találkozással kezdődik és ott rögtön nyerni is lehet, a többi hagyományos és új eszköz nélkülözhetetlen, de csak kiegészítő a mi területünkön.

– Mire sajnálja az idejét?

– A felesleges adminisztrációra ott, ahol egyébként minden adat rendelkezésére áll annak, aki elrendeli.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– A férjem biztos azt mondaná erre, hogy semmire, de ez persze nem teljesen igaz. Barátokkal, családdal történő találkozások mindent megérnek, sokszor vagyok én a kezdeményező. De ha van egy jó hangverseny a MÜPA-ban – és sokszor van -, nem szoktam sokáig gondolkozni. És persze vannak szakmai konferenciák, amit soha nem hagynék ki, mint például az előbb már említett ITB Kongress. Ha valami újdonságra bukkanok a világhálón a szakterületemen, nem szoktam sokat gondolkodni a fizetős letöltésen sem, ha jónevű kiadó gondozásában jelent meg.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Két dologgal: a tiszteletlenséggel és a párbeszédképtelen arroganciával.

– Milyen területen vállalna önkéntes munkát?

– Rendszeresen önkénteskedem amikor az időm engedi és a legváltozatosabb területeken. Ez a szakmára is vonatkozik, van, ahol minden ellenszolgáltatás nélkül végzem a tanácsadói munkát. Azt hiszem, mindenkinek csak hasznára válik az önkéntesség. Az amerikaiaknál ez nagyon jól működik, ők régóta tudják, hogy a léleknek erre egyszerűen szüksége van, mert az emberek általában szeretnek jók lenni, és ettől egyúttal jól is lesznek.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A zene, a víz minden mennyiségben – patak, tó, folyó, tenger –, az autóvezetés és egy jó beszélgetés.