Fazekas Attila: Ha teszünk valamit, tegyük lelkesen, legyen jó a végeredmény

Szerdahelyi Csaba  |  2020. 07. 22., 10:00

Fontosnak tartom a példamutatást: cégvezetőként például nekem magától értetődő volt, hogy a csúcsidőszakban éjszakai műszakra is beálltam display állványokat készíteni – mondta az Üzletemnek Fazekas Attila, a Box Print Kft. ügyvezetője és tulajdonosa.

Fazekas Attila sikeres multikarriert hagyott maga mögött, hogy valami újat hozzon létre: egy nyomdaipari cégben szerzett többségi tulajdont és indította el annak nagyarányú növekedését. Egyedi termékcsomagolásaival már a legtöbb hazai boltban lehet találkozni, de a cégvezető-tulajdonos célja a régiós pozíciókon is túlmutat. Tervei mellett arról is olvashatnak most az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 192. interjújában, hogy miért tartja fontosnak a libakocct.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– A Box Print felfuttatását. Én sokáig beszerzési szakértőként építettem a karrieremet, majd úgy döntöttem, hogy cégvezetőként is kipróbálom magam egy teljesen más szegmensben, a nyomdaiparban. A Box Print éveken keresztül kicsi, helyi szereplő volt, mely mára regionális vállalattá nőtte ki magát, közel 100 fős létszámmal, 2,3 milliárdos árbevétellel. Számtalan nehézséggel szembesültem, küzdelmes utat járok, járunk most is, de kollégáimmal együtt megvalósítottuk ezt a célt, és továbbra is a növekedés – ezúttal az exportpiaci bővülés – szellemében dolgozunk.

– Milyen távra tervez?

– Hosszabb időtávokkal számolok: a munkában 5-10 évre. Üzleti célom, hogy a vállalat a régió meghatározó bliszterkártya, faltkarton és dobozgyártó cégévé váljon, és nemzetközi franchise rendszert alakítsak ki. Család tekintetében még hosszabb időtávon gondolkozom: itt 20-30 évre fogalmaztam meg korábban célkitűzéseket, és most -körülbelül félidőben tartva- úgy érzem, elmondhatom, hogy helyes irányban tartok. Törekvéseim egyike, hogy feleségemmel együtt, mindhárom gyermekünk számára olyan szülői példát mutassunk, melyet érdemes követniük.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Olyan innovációt szeretnék megvalósítani, amellyel a nyomdaiparban nagyot lehet dobni, és ennek segítségével hazai multicéggé válhat a Box Print.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Sokat köszönhetek a korábbi munkahelyeim vezetőinek, a nemzetközi szervezeteknél tapasztaltaknak. Részben az ott tanultaknak tudom be az eddigi sikereket.

– Mivel motiválja a kollégáit, társait?

– A közvetlenségben hiszek, hogy mindent meg lehet beszélni. Fontosnak tartom a példamutatást is: cégvezetőként-tulajdonosként például nekem magától értetődő volt, hogy a csúcsidőszakban éjszakai műszakra is beálltam display állványokat készíteni. Az, hogy a családom csatlakozott hozzám fizikai munkát végezni – önként jöttek, nem kértem őket – pedig jelzés volt minden munkatárs számára, hogy egy célért, együtt dolgozunk. Nekem is jó tanulás volt, hiszen a „gyártószalag” mellett sokat tanultam az olyan részletekről, amelyek eddig a háttérbe szorultak. A csapatösszetartás, a motiváció részét képezik nálunk a karácsonyi, a családi napok, az egyes telephelyek főzős, beszélgetős alkalmai – mi az egyik ilyet libakoccnak nevezzük – és a kiemelkedően teljesítők elismerései egyaránt.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– A professzionális vendéglátásban. Mindig szerettem volna kis prémium kávézót nyitni, ahol mindenki megtalálhatja a kedvencét, valami különlegességet. Hobbi szinten a szomszédaimat, barátaimat látom vendégül; ahol mi lakunk, sokan úgy ismerik – ezt mások mondják –, hogy nálunk vannak a legjobb partik. Szeretek alaposan előkészülni és jó minőségben vendégül látni azokat, akik azt értékelik, én ennek megvalósításával érzem magam teljesnek. A cégvezetésben is azt vallom: ha teszünk valamit, tegyük lelkesen, legyen jó a végeredmény.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Talán már régi motorosnak számítok a szakmában, és sok ismerősöm vált baráttá. Ennek ápolása mellett igyekszem személyesen is jelen lenni a szakmai rendezvényeken, valamint aktív lenni az online térben.

– Mire sajnálja az idejét?

– Mivel inkább stratégának tartom magam, nem szeretek hosszasan foglalkozni a túlzottan apró részletekkel. Vállalatvezetőként inkább a cég jövőjén dolgozom.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Viszonylag türelmes vagyok, de ha valamit sokszor kell elmondanom, vagy értetlenséggel, rövid távú gondolkodással, kisstílűséggel találkozom, az ki tud hozni a sodromból.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Rendszeres támogatói vagyunk a vidéki felnőtt és ifjúsági sportéletnek. Önkéntesként szívesen segítek a beteg gyermekeken.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Új, hatékony nyomdaipari gépre, mely más, mint ami a többi cégnél van. Most is egy külföldi útról tértem vissza, ahol egy különleges gépet vizsgáltam meg, és amely hamarosan a portfoliónkat fogja erősíteni.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Beszélgetés barátokkal, szomszédokkal, a társasági lét, vagy egy kémregény olvasása egy pohár finom szekszárdi vörösbor mellett.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-20 18:05:00
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok körében két kiemelt terület rajzolódik ki a fenntarthatósági törekvésekben: az energiafelhasználás csökkentése és a munkavállalók környezetbarát munkába járásának támogatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS