Csereklei Zoltán: Az a legfontosabb, hogy a sikereket együtt érjük el

Szerdahelyi Csaba  |  2021. 03. 04., 09:15

Az e-kereskedelem területén nagyon sokat köszönhetek a mastermind csoportomnak, amelyben fantasztikus kereskedő társaktól tanulhatok – mondta az Üzletemnek Csereklei Zoltán, a Pelenka.hu ügyvezető igazgatója.

Csereklei Zoltán büszke rá, hogy 2020-ban a Pelenka.hu lett Magyarországon a legkedveltebb baba-mama bolt. Mint mondja: a díj most még többet jelent, hiszen nemcsak a folyamatos kemény munkájukat és az átgondolt stratégiát díjazták, hanem a pandémiás válság alatti helytállásunkat is elismerték. Zoltán több területen ért el sikereket, egy magánegészségügyi intézmény felépítése és franchise rendszerű hálózat kialakítása azonban egyelőre csak a tervek között szerepel. Következzen az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 266. interjúja!

Mit tart karrierje csúcsának?

– Értem már el nagy sikereket, olyanokat, amikre nagyon büszke vagyok, de egyiket sem éltem meg valamiféle csúcsnak. Ha az utóbbi 10 évemet nézem, akkor a Femcafe.hu internetes portál alapítását, felépítését, sikeres exitet és a Pelenka.hu felépítését, kiemelkedő sikereinek elérését tudnám kiemelni. „Az év internetes kereskedője 2020” és „Az év legnépszerűbb baba-mama áruháza díj 2020” megnyerése is a büszkeségek közé tartozik.

Milyen távra tervez?

– Általában a középtávú tervezés áll a legközelebb hozzám.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Megtalálni azt a területet, ahol a hozzáadott értékemet, habitusomat, szakértelmemet, világlátásomat még hatékonyabb módon tudom kamatoztatni és ezáltal nagyobb értéket tudok teremteni. Ilyen lehet például egy magánegészségügyi intézmény felépítése és franchise rendszerű hálózat kialakítása.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– A kihívásokból és a saját tapasztaltakból, a saját megélt helyzetekből tanultam a legtöbbet. Több különböző területen értem már el sikereket. Ezeknek a szakmáknak igyekeztem a szakértőjévé válni, és mindig a lehető legtöbbet megtudni az adott szakterületről, amit a saját friss szemléletemmel, innovatív megközelítéssel sikerre tudtam vinni. Az e-kereskedelem területén nagyon sokat köszönhetek a mastermind csoportomnak, amiben fantasztikus kereskedő társaktól tanulhatok.

Mivel motiválja a kollégáit?

– Meglátásom szerint a legfontosabb, hogy a sikereket együtt érjük el. Itt nem az én teljesítményem számít, hanem az, amit együtt tudunk létrehozni, elérni. Mindenkitől azt várom, hogy saját magához képest a maximumot nyújtsa. Ha ezt a szintet tudja hozni valaki, akkor igyekszem maximálisan megbecsülni és elismerni a munkáját, amihez a sikereket jelző szakmai díjak vagy a dinamikus növekedés is egy jó motivációs tényező.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Nem szakmákban és szakterületekben, hanem vízókban és lehetőségekben gondolkodom.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Rengeteg helyen, sok rendezvényen, konferencián megfordulok. Ha számomra új területre lépek, igyekszem ott minden tudást megszerezni és szakmai kapcsolatokat kialakítani.

Mire sajnálja az idejét?

– Értelmetlen és rutinszerű dolgokra.

Mivel lehet felbosszantani?

– Az emberi butasággal.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Olyat, ahol a hozzáadott értékem jól tud hasznosulni. Tehát például inkább a marketingtudásom és a kapcsolatrendszerem lehet értékes egy társadalmi célú munkánál, mint a fizikai segítségem.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Azt gondolom, hogy egyedül az értelmetlen vagy észszerűtlenül túlárazott dolgokra sajnálom.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Könyvolvasás, hangoskönyv hallgatás, elmélyedés a természetben, biciklizés, suppozás, vitorlázás.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-02 15:20:00
A Duna House Cégcsoport havi tranzakciószám becslése szerint 2023 novemberében országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost; a cégcsoport pénzügyi márkája, a Credipass hazai adatai szerint a hónap folyamán 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-12-02 11:20:00
2023 III. negyedévében hazánkban a helyközi személyszállítás teljesítménye 8,4 százalékkal nőtt, az áruszállításé 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS