Böröcz Zsófia: Szeretnék a hazai gasztronómiai élet formálójává válni

Szerdahelyi Csaba  |  2019. 04. 23., 09:00

A N’iceroll és annak fejlesztése, fenntarthatóvá tétele minden energiámat leköti – mondja az Üzletemnek Böröcz Zsófia. A fagyizó tulajdonosa, gasztromentor állítja: az örömfőzés az egyik legjobb módja, hogy jó dolgokat próbáljon ki.

Böröcz Zsófia, tíz éve foglakozik gasztronómiával, s hogy mi mindent fért bele ebbe az évtizedbe, azt rögtön az első válaszában elmondja. Biztos vagyok benne, hogy bár a mínusz 30 fokos platnin tekeredő fagylaltokat kínáló csöppnyi boltja Újlipóciában fontos fejezet az életében, de messze nem az utolsó állomás. Én például már holnap szívesen beülnék Zsófi egyik bisztrójába. Amíg erre várok, tálalom az Olvasónak az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 65. interjúját.

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Örök elégedetlen vagyok, és nagyon maximalista, úgyhogy miután elérek valamit, rögtön a következő cél lebeg a szemem előtt. Így inkább úgy fogalmaznék, vannak pillanatok, amikre büszke vagyok. A csúcs még messze van, de mintha legbelül kicsit remélném is, hogy sose jön el ez az érzés, mert onnan – ahogy az én fejemben él a kép erről – csak lefele vezet az út. A spanyol egyetemen megvédett Innovatív étterem vezetés diplomám, vagy a 8 hónapos sztázsolás egy 3 Michelin csillagos étteremben, a Konyhafőnök győzelmem, a N’iceroll fagyizó nyitása, a Cápák között tévés üzleti showban nyújtott teljesítményem, egy-egy jól sikerült együttműködés tulajdonosokkal, aminek egy jól működő étterem a végeredménye, mind-mind olyanok, amikre jó szívvel gondolok vissza és abszolút meghatározói az eddigi pályafutásomnak.

Milyen távra tervez?

– A gasztronómia, a vendéglátás világa folyamatos mozgásban van, ami nagyon izgalmas. Végtelenül szerencsésnek tartom magam, hogy megtaláltam ezt a hivatást, amit a hét minden napján végzek. Biztos vagyok benne, hogy ez életem végéig el fog kísérni. Konkrét tervek 3-5 éves szakaszokra vannak a fejemben, de időközben annyi mindent hozott az élet, amiből sikerült rengeteget kihozni, hogy könnyen lehet: az lesz a Zsófi tervez, az élet végez.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Nem zárom ki, hogy lesz még külföldi tapasztalatszerzés, felfedezőtúra, ahol újra kicsit más szemszögből láthatok rá a munkámra. Több országban dolgoztam már, sok emberrel sodor össze a munkám, úgyhogy szerencsés vagyok így is. Ha nagyon szabadjára engedhetem a fantáziám, akkor Massimo Botturával dolgoznék együtt a legszívesebben, akár csak egy rövid ideig is.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Rengeteg jó szakemberrel találkoztam az elmúlt 10 évben, véletlenül se szeretnék egyet kiemelni. Ami talán a szakmai tudásomnál is fontosabb, az a hozzáállás, az elhivatottság és a sikerorientáltság, amiben 100 százalékig a szüleim mutattak utat. Elképesztően csodálatosak mindketten, rengeteget dolgoznak a mai napig, mások érdekeit szem előtt tartva, szakmai alázattal. Ezekkel az alapelvekkel, a nagyszerű rálátásukkal és mérhetetlen szeretetükkel egyengetnek az utamon, miközben hagyják, hogy megvalósítsam önmagam, és ezért örökké hálás leszek nekik.

A szakmájában hol lát nagyobb fejlődési lehetőséget: Magyarországon vagy külföldön?

– A magyar piacnak megvannak a maga korlátai, hisz sok tekintetben aprócska, mást jelent itthon a fizetőképes kereslet, mint külföldön, az étkezés tekintetében még mindig sok fejlődés előtt állunk. Mindezekkel együtt én azzal a küldetéstudattal költöztem haza, hogy szeretnék a hazai gasztronómiai élet részesévé, formálójává válni, itt szeretném megvalósítani a terveimet. A fagyizónak biztosan lennének lehetőségei a külföldi piacon is, ami elől egyáltalán nem zárkózom el, hisz egy-egy külföldi lokáció hosszútávon egy biztosabb alapot adhat a hazai működésnek is.

Mibe fektetne? Gondolkodik új vállalkozáson?

– Ebben a pillanatban a N’iceroll és annak a fejlesztése, fenntarthatóvá tétele minden energiámat leköti, és ez így is van rendben. Nyitott szemmel járok, de nem gondolok magamra befektetőként, úgy érzem, ebbe az igazi üzleti életbe most csöppentem bele csak igazán. Nagyon izgalmas lehetőségeket rejt magában, és nem kizárt, hogy ha a N’iceroll már megáll a saját lábán, keresek olyan projecteket, amelyekben én magam is látok potenciált, és hozzá tudok járulni a sikerhez az eddig szerzett tapasztalatommal.

– Milyen módszerekkel fejleszti üzleti kapcsolatait?

– A meglévő partnereimmel, beszállítóimmal folyamatosan tartom a kapcsolatot, és igyekszem tulajdonosokkal, befektetőkkel is minél többet beszélgetni, hátha tudunk egymásnak segíteni, vannak kapcsolódási pontok. Mivel ebben a pillanatban még a N’iceroll és a gasztromentor feladataimat is egyedül látom el, sajnos erre nem mindig tudok elég időt és energiát fordítani, pedig elengedhetetlennek tartom a folyamatos kommunikációt a piac résztvevői között, úgyhogy ez egy olyan terület, ahol abszolút van még hely a fejlődésre.

Mire sajnálja az idejét?

– A kötelező körökre, ügyintézésre – és a házimunkára. Ezekre nagyon nehezen veszem rá magam, úgyhogy az évek alatt azt a taktikát választottam, hogy kb. kéthetente tartok egy fél napot, amikor összeszedem ezeket és gyorsan túl vagyok rajtuk.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Egy jó élményre, legyen szó múzeumról, étkezésről, kiállításról, nagyon szívesen költök. Volt olyan időszakom, mint szerintem mindenkinek, hogy gyűjtögettem, ruhát, cipőt, táskát, kiegészítőket, ebből most már sokkal kevesebb van, és sokkal hamarabb megyek el inkább egy különlegesebb étterembe. Külön helyet foglal el a lelkemben az utazás, ami annyira komplex kikapcsolódás, tapasztalatszerzés és ismerkedés, hogy arra is jó szívvel adok ki pénzt.

Mivel lehet felbosszantani?

– Nagyon kihoz a sodromból a felszínesség, és kifejezetten érzékeny vagyok az igazságtalanságokra és a rosszindulatú gonoszkodásokra. A szakmai életben az elhivatottság és alázat hiányát nem tudom soha hova tenni és meglehetősen dühít. De, mint sokunk, teljesen hétköznapi dolgokon is tudok bosszankodni, mint, amikor valamit nem találok, vagy valamiről elfeledkeztem, esetleg valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztem.

Milyen területen vállalna önkéntes munkát?

– A fenntarthatóság szívügyem, a fagyizóban is lebomló anyagokkal dolgozunk, illetve fontosnak tartom az oktatást is, nagyon szeretek tanítani. Ezeken a területeken bármikor szívesen önkénteskednék.

Mivel töltődik fel? Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Az utazás teljesen kikapcsol, és bármennyire is furcsának tűnik, a főzés, sütés is. Az örömfőzés az egyik legjobb módja, hogy jó dolgokat próbáljak ki, gyakran veszek szakmai könyveket, amikből rengeteget inspirálódom. Nagyon szeretek a családommal és a barátaimmal lenni, régi-új hobbim a biciklizés, ami az egyik legjobb időtöltés. Bár elég ritkán tehetem meg, néha én is tartok bűnös napot, amikor csak fekszem és valami sorozatot bámulok. Gyötör közben kicsit a lelkiismeretfurdalás, hogy nem vagyok elég tevékeny, de ezeket a napokat is élvezem és el tudom engedni a rossz érzést.

(Böröcz Zsófiáról Seres Zsolt készítette a fotót. Vezető kép: Szerdahelyi Csaba)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-20 18:05:00
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok körében két kiemelt terület rajzolódik ki a fenntarthatósági törekvésekben: az energiafelhasználás csökkentése és a munkavállalók környezetbarát munkába járásának támogatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS