Berecz Zoltán: Nagyon fontosak a közösen elért részsikerek

Berecz Zoltán: Nagyon fontosak a közösen elért részsikerek
2022. 01. 20., 11:54

Talán túlságosan is hiszek a belső motivációban, de igyekszem nagyon figyelni arra, hogy rendszeresen megköszönjem a kollégáim munkáját – mondta az Üzletemnek Berecz Zoltán, a Fürkész Innovatív Általános Iskola alapítója és fenntartója.

Berecz Zoltán a Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott műszermérnökként. Már az egyetem alatt dolgozni kezdett a televíziózásban, műsorpromóciós, majd számítógépes animációs területen. Tizenkét, kreatív területen eltöltött év után a startup világ elindulásának elején eljött az idő, hogy egy új ötletre vállalkozást építsen. A 2008-as válság és az ikergyermekei születése miatt nem tudott a tengerentúlra továbblépni. Az újító szándékot azonban sikerült néhány innovatív magyar vállalkozás támogatására fordítania. Aztán 2018-ban tervezni kezdték a Fürkész sulit, az általános iskolát, ahol a gyerekek erős bizalmi légkörben tanulhatnak, és valóban olyan tudást kapnak, amire évtizedek múlva szükségük lesz.

Ha érdekli, hogy Zoltán szakmai bakancslistáján mi szerepel, a választ megtalálja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 374. interjújában.

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Elég önkritikus vagyok. Egyszerűen fel sem merült még bennem ez a kérdés, mert mindig a következő cél kitűzésével és megvalósításával foglalkozom. Ha mindenképpen valami konkrétat akarnék mondani, alaposan össze kell szednem minden emlékem. Voltak az életemben olyan időszakok, amelyekről így utólag azt hiszem, elég sokat sikerült elérni. Ilyen volt például, amikor a Magyar Televízióban sikerült megvalósítani az akkor a kereskedelmi televíziózásban a műsorpromócióban és a főcímek készítésében már régóta használt korszerű informatikai technológiák beszerzését és használatát. Nagyon jó élmény volt az az időszak is, amikor sok magyar vállalkozás innovációjához tudtunk műszaki gondolkodásban és innovációmenedzsmentben hozzátenni.

Milyen távra tervez?

– Amikor újításokban gondolkodunk, gyakran kell rövidtávú célokra koncentrálni. De ez nekem csak úgy megy, ha közben látom a közép- és a hosszútávot is. Utóbbi általában 5-8 évet jelent nálam.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Mindig minden vállalkozásomban velem van két cél, és mindkettő a kollégákhoz, a szervezethez kapcsolódik. Az egyik a logikus gondolkodásra és a következetességre való törekvés. A másik a szemléletformálás: az elkerülhetetlen változás élén álljunk, előre tekintsünk, ne féljünk az újtól, a változástól! Az előttem álló legnagyobb kihívás most, hogy sikerüljön mindezt átadni az oktatásban dolgozó kollégáimnak.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Az édesapám erősségeiből és hibáiból is nagyon sokat tanultam. A munkában pedig egy Kanadában élő magyar származású üzletembertől. Ő volt a világon az első, aki online fizetési lehetőséget épített ki egy bizonyos online szolgáltatásért. Összesen két hetet dolgoztam vele Torontóban, de a mai napig inspirál, amiket a vállalatvezetés több területén tőle láttam.

Mivel motiválja a kollégáit?

– Talán túlságosan is hiszek a belső motivációban, de igyekszem nagyon figyelni arra, hogy rendszeresen megköszönjem a kollégáim munkáját. Bízom abban, hogy ha valaki elkezd foglalkozni valamivel, akkor a döntése megalapozott, átgondolt, és saját maga is képes akár nehézségek ellenére is kitartani. Hiszek a csapatmunkában, amelyben nagyon fontosak a közösen elért részsikerek. Az egyéni motiváció miatt fontos, hogy a sikereket tudatosítsuk. Bízom benne, ha a kollégák látják a saját hitemet, elszántságomat, lendületemet, mindez átragad rájuk is.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Folyton egy csomó ötletem van, de muszáj korlátoznom magam, hogy összeszedett tudjak maradni. Így aztán igazán csak abban tudok gondolkodni, amiben éppen vagyok. Ez jelenleg a gyerekek oktatása, nevelése, az ő felkészítésük a saját jövőjükre.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Nem vagyok egy ismerkedő típus. A kapcsolataim mindig kitűzött célok mentén épülnek.

Mire sajnálja az idejét?

– Talán picit ellentmondásos leszek. Minden, újonnan épített vállalkozásnál előbb (szinte) mindent én csináltam a fokozatos építkezés és annak jegyében, hogy utána minél pontosabban tudjam delegálni a feladatokat. Amikor benne vagyok ezekben a folyamatokban, túl türelmes vagyok, aztán utólag mindig azt érzem, lehetett volna gyorsabban is haladni.

Mivel lehet felbosszantani?

– Ha valaki nem hajlandó energiát szánni arra, hogy megértse egy rendszer működését, a folyamatokat, azok logikáját. A másik, ami nagyon tud zavarni, ha valaki nem következetes, leginkább, ha a szabályok betartásában nem következetes.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Amivel a gyerekeimnek azt tudom mutatni, hogy fontos másokon önzetlenül segíteni.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– A szüleimtől és a nagyszüleimtől is a takarékoskodás fontosságát tanultam. Gyerekkoromban volt egy kis fadobozom, amiben az édességeket gyűjtöttem. Beosztottam, így mindig volt benne valami finomság, amit az öcsém nagyon irigyelt. A takarékosság a munkámban és a magánéletben is velem van. De, ha meggyőződöm róla, hogy valaminek haszna van, akkor nem sajnálok költeni rá.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Székelyföld.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 15., 17:05
A tartósan élénk kereslet miatt az eladók kerültek helyzetbe a lakáspiacon, és egyre kisebb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor. Az Otthon Centrum első negyedéves összegzése szerint a panelek árából engedik a legkevesebbet a tulajdonosok.
2025. 05. 14., 18:25
2025 első negyedévében is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak taglétszám-növekedése, az öngondoskodók és a munkáltatók pedig szintén tovább növelték befizetéseiket. A nyugdíjkasszák vagyongyarapodását visszafogták a lakhatási célú kifizetések; a Pénztárszövetség várakozásai szerint pedig az év során összesen 150–200 milliárd forint nyugdíjvagyont használhatnak fel erre a tagok.
2025-05-14 23:10:44
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) közel négy évtizede segíti tudásmegosztással a hazai vállalatok versenyképességét, és kiemelt céljai között szerepel a kkv-k szakmai támogatása. Ennek jegyében június 3-tól az ATV-n és a TV2 Play-en egyedi műsorformátumot indít Cégfejlesztők címmel magyar vállalkozások fejlesztésére. A műsor szakmai zsűrijének tagja lesz Eppel János, a VOSZ elnöke.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS