Egy „dobozos” eszközportfólió tervén is dolgozunk, amely például a filmiparban, akár nemzetközi produkciók számára nyújthat instant, előkészített megoldást a speciális igényekre – mondta az Üzletemnek Berdó Attila, az IT Részleg vezetője, a kkv informatika szakértője.
Berdó Attila két évtizednél is régebb óta foglalkozik kisvállalati informatikával, az IT Részleg alapjait pedig több mint tíz éve tette le. A vállalkozás Budapesten és környékén lát el rendszergazdai feladatokat windows és macintosh alapokon a kkv szektorban olyan, 1-100+ fő méretű cégeknél, amelyek különösen nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságos, korszerű informatikai megoldásokra. Ha arra is kíváncsi, hogy mi szerepel Attila szakmai bakancslistáján, olvassa el az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 261. interjúját!
– Mit tart karrierje csúcsának?
– Az ügyfelek nagy részénél azt tapasztalom, hogy rendszereik karbantartását és fejlesztését kötelező nyűgnek, szükséges rossznak tartják. Munkánk legszebb pillanatai közé tartozik, amikor sikerül ezen a szemléleten változtatni, és el tudjuk fogadtatni velük, hogy rengeteg új lehetőséget hozhat az együttműködés. Még értékesebb számunka ez a siker akkor, ha a nekünk oly fontos zöld szellemiség és környezetbarát IT-megoldások is átszövik a közös munkát. Nem véletlen, hogy a közös munka egyik legnagyobb elismerésének a zöld it-díjunkat tartjuk.
– Milyen távra tervez?
– Egyszerre vannak hosszú- és rövid távú üzleti célok és tervek, feladatokra lebontva azonban mindig egy évre tervezek. Persze, ha szükséges, akkor akár többször is beavatkozom, az elmúlt évben például a járvány miatt nem is egy ilyen újratervezés vált szükségessé.
– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?
– Az új szakmai kihívások szinte maguktól születnek ebben a szegmensben, hiszen a nagyvállalati oldalról megközelített kkv informatika és rendszergazda tevékenység megannyi új lehetőséget rejt. Ráadásul – mivel az IT Részlegnél macintosh rendszergazda tevékenységet is végzünk – számos ügyfelünk a film- és reklámiparban dolgozik, ezen a területen pedig még jellemzőbbek az újabb és újabb inspiráló kihívások, különleges kérések. Most dolgozunk épp egy „dobozos” eszközportfólió tervén, amely például a filmiparban, akár nemzetközi produkciók számára nyújthat instant, előkészített megoldást a speciális igényekre.
– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?
– Egy barátommá vált ügyféltől kaptam egy tanácsot, ami mára munkánk egyik alapvetésévé vált: „Amin szeretnél javítani, azt kezdd el mérni!” Úgy gondolom, hogy tudni kell jól megvizsgálni a dolgokat – és ez nem csak egy-egy projektre érvényes. Saját magunkat is állandóan ellenőrizni kell, hiszen enélkül nem vehetjük észre a hibát, így az önkritikára, a tévedés belátására, végső soron pedig a javításra, újratervezésre sem lenne lehetőség.
– Mivel motiválja a kollégáit?
– Sokfélék vagyunk, így abban is különbözünk, hogy kit, miként lehet jól motiválni. Kisebb cégként pedig van is lehetőségünk arra, hogy rugalmasan, személyre szabottan támogassuk munkatársainkat, és alakítsuk ki azt a közeget, amelyben a legelégedettebben, leghatékonyabban dolgozhatunk. Nálunk például, egyetértésben a kollégákkal, már régóta, a járvány előtti idők óta home office alapú a munkavégzés. Hiszünk abban, hogy a munkatársak otthonról is tudnak minőségi munkát végezni, ezért mi eleve így rendezkedtünk be több mint tíz évvel ezelőtt, ma pedig már CRM-rendszer is segíti a kollégákat. Mindamellett hiszünk a csapat fontosságában, és a folyamatos fejlődésben. Szakmai konferenciák értékes tanácsait, információt gyakorlatba ültetjük át a vállalkozásfejlesztés során. Célunk, hogy minél több új módszert, megoldást ismerjünk meg, hogy aztán azok közül a számunkra legmegfelelőbbeket adaptáljunk saját munkafolyamatainkba. Így vezettünk be például több, a munkafolyamatainkat sokkal tudatosabbá és hatékonyabbá tevő új mérőszámot.
– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?
– Noha az IT-sokat általában kockáknak, csöndes, visszahúzódó embereknek mondják, én nagyon szeretem a társaságot, a beszélgetést, a nyüzsgést, így a vendéglátás területén próbálnám ki magam. Persze, azért a szakmámtól sem távolodnék el nagyon: egy olyan, komoly IT háttértámogatású, high-tech snackbárban, kávézóban tudnám elképzelni magam, ahová feltöltődni, tárgyalni, beszélgetni járnának az ügyfelek. De akad még tucatnyi más szakma is, ami érdekelne, hiszen igazi life-long learner vagyok: személyszállító buszt kivéve szinte mindenre szereztem jogosítványt és többek közt kulturális rendezvényszervező vizsgával is rendelkezem. Ezt a tudást egyébként egy másik vállalkozásunkban kamatoztatom, és a vállalati kommunikációs aktivitásainkban segített szintet lépni.
– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?
– Távol áll tőlem az amerikai típusú, „nyomulós” kapcsolatépítés. A win-win-win szituációra törekszünk, azaz tudatosan keressük az ügyfél, a vállalkozás és a kollégák számára is előnyös, jól működő, jó hangulatú kapcsolatokat.
– Mire sajnálja az idejét?
– A parttalan vitákra. A konstruktív érdekütköztetésben, a tényekben és az érvelésben hiszek.
– Mivel lehet felbosszantani?
– Nagyon igaz a mondás, hogy kár azon idegeskedni, amit meg lehet oldani, azon pedig felesleges bosszankodni, amit nem lehet megoldani. Elég nyugodt típus vagyok, nem tudnám felidézni, hogy mikor voltam utoljára ideges bárkire is.
– Milyen önkéntes munkát vállalna?
– Nem vagyok válogatós: decemberben és februárban magánadományt gyűjtöttünk nevelőszülőknél élő gyerekeknek, akiket már többször támogattunk munkatársaimmal, de segítettem már árvízhelyzetben, vettem részt szemétszedő akciókon és voltam menhelyi kutyasétáltató is.
– Mire nem sajnálja a pénzt?
– Az észszerű minőségre egyáltalán nem, legyen szó szolgáltatásról, élelmiszerről vagy bármilyen más termékről. Ezt vallom az üzleti életben is: a minőség a legjobb üzleti terv.
– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?
– Nálam bevált, hogy a szellemi munkát könnyű fizikai munkával kapcsolom ki, ezért biokertészkedem mostanában, az eredményt pedig örömmel osztom meg a családommal, barátaimmal. Ez most különösen fontossá is vált, ugyanis tavaly született meg a kisfiam, akivel szintén sok időt töltök.
(Fotók: Bencze Zoltán)
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.