Berczelly Réka: Manapság menő önkénteskedni és adakozni

Berczelly Réka azt mondja, az esze mellett a szíve is szerepet vállalt a döntésben, amikor Szenczy Sándor tavaly felkérte, hogy legyen a Baptista Szeretetszolgálat pr vezetője. A sajtó a kisujjában van (ezt tanúsíthatom, dolgoztam vele egy szerkesztőségben), ismeri mindkét oldalát. Dolgozott napilapos újságíróként, s kipróbálta magát televíziós, majd nagyvállalati pr vezetőként is. Mégis azt mondja, hogy most találta meg az igazi helyét. S hogy mi mindent ad Rékának az új feladat? Megtudja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 89. interjújából.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Az eddigi egyik csúcsnak talán azt a másfél órát, illetve az azt megelőző napokat tartom, amikor a Baptista Szeretetszolgálat meghívására Budapestre érkezett Chuck Norris, s én vezettem a sajtótájékoztatót. Ritkán lát Magyarország ekkora sajtóérdeklődést! A Kempinski hotel különtermében kis túlzással a csilláron is fotósok, operatőrök lógtak. Napokig szinte letenni sem tudtam a telefont, akkora érdeklődés volt.

Ám az igazi pr munka mégsem ez, noha kétségkívül „melós” volt az a pár nap, amíg a világsztár a vendégünk volt. Az olyan munkákat szeretem, amelyekbe ha először bele is törik a bicskám, végül mégis happy end-del zárulnak. A szeretetszolgálat egyik telephelyén közmunkásként dolgozik egy hajléktalan férfi, István. Illegális helyen felépített kis viskója leégett télen, s ő a kutyáival egy embertelen odúban húzta meg magát. A kutyái adták neki a meleget, hogy ne fagyjon halálra. Akkor a történetét bemutattuk egy tévériportban. A nézők ígértek hetet-havat, István sorsa mégsem fordult jobbra. Egyelőre tehát beletört a bicskám, de nekifutok újra, hátha a közösség erejével meg tudunk menteni egy életet. Azt inkább lehetne nevezni a munkám csúcsának.

– Milyen távra tervez?

– A Baptista Szeretetszolgálat végre az a hely, ahol hosszútávra tervezhetek! Nincs még egy szervezet, ahol ilyen értékes lenne a munkám, hiszen embereken, sorsokon segítek áttételesen, nemes ügyek szolgálatában állok. Azt gondolom, ez hosszútávú szolgálat lehet.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Hosszú utat jártam már be a médiában. Évekig újságíróként dolgoztam. Abban az időben még nagyon jó volt újságírónak lenni! Aztán átültem a másik oldalra, sajtós lettem a TV2-nél és egyéb cégeknél. Megtapasztaltam a nagyvállalati légkört is. Azt hiszem, most már a helyemen vagyok. Ennél nemesebb feladatot, mint amit most végzek, nem tudok elképzelni. Itt találkozik a szakmai kihívás a nemes cselekedetekkel, így nem csak a szakmai ambícióimat, a lelkemet is kielégíti a munkám. Nincs bakancslistám, de ha lenne, a Baptista Szeretetszolgálat állna rajta az élen, a második helyen pedig egy könyv megírása.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– A szakma alapjait az egri főiskolán éppen akkor induló kommunikáció szakon remekül megtanították a szakemberek: Szále László a Magyar Hírlaptól, Széchenyi Ágnes, Kovács Zoltán az Élet és Irodalomtól, Nej György a Magyar Rádiótól stb. Remek tanári gárda volt! Aztán volt szerencsém az RTL Klubhoz kerülni gyakornoknak, ott is rengeteget tanultam, majd a Mai Napnál fantasztikus tollú újságíró kollégákkal dolgozhattam. A kezdeti években tanultam meg a szakma alapjait, ami azóta is meghatározó.

– A szakterületén hol lát nagyobb fejlődési lehetőséget: Magyarországon vagy külföldön?

– Azt gondolom, a pr terület hazánkban még nagyon kiaknázatlan. A cégvezetők, leginkább a nagy állami cégek vezetői, korlátoltan gondolkodnak a témában. Volt „szerencsém” megtapasztalni az egyik legnagyobb állami vállalat sajtósaként, hogy a vezetők egyenesen ellenségnek tekintik a sajtót, s rettenetesen messze állnak attól, hogy felismerjék, mekkora szükségük van a kölcsönös együttműködésre. Nagy lehetőségeket látok a pr-ben minden területen, de természetesen én most a feladatomra koncentrálok. Arra, amire a Baptista Szeretetszolgálat vezetője, Szenczy Sándor felkért. Azt szeretné, ha minél szélesebb körben megismernék a munkánkat. Annak a rengeteg embernek a munkáját, akik félretéve saját problémáikat is, másokon segítenek. Szenczy Sándor azon kivételes vezetők közé tartozik, akik felismerték, nem elég csinálni, láttatni is kell. Csak hogy egy példát említsek: gyermekhospice házunk, a Tábitha kapcsán nem a homokba kell dugni az embereknek a fejét és azt mondani, olyan borzalmakról, mint a gyermekhalál, ne is beszéljünk! Azért is dolgozom többek között, hogy minél többen ismerjék ezt a házat, azt az áldozatos munkát, amit ott végeznek. Hiszen ha nem hallanak róla, nem segítenek. Akkor segítik az emberek, a cégek a munkánkat, ha látják, mit teszünk le az asztalra, s felismerik, egyedül nem megy, s mellénk állnak. Hatalmas szerepe van a sajtónak, mint közvetítőnek abban, hogy megtalálhassuk a partnereinket, az egyre inkább segíteni akarókat.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Noha a sajtóviszonyok gyökeresen megváltoztak Magyarországon azóta, hogy a szakmát elkezdtem, mégsem gondolom, hogy váltanék. A Szeretetszolgálat civil szervezet, politikától függetlenül működik, így hiszem, hogy mi kívül tudunk maradni a mai zavaros viszonyokon, s hovatartozástól függetlenül kíváncsi arra a média, mivel foglalkozunk, hogyan segítünk a hátrányos helyzetű embertársainkon.

– Milyen módszerekkel fejleszti üzleti kapcsolatait?

– Korábban egy évtizedet töltöttem az írott sajtóban. Újságíróként és szerkesztőként több lapnál megfordultam, majd a TV2-nél dolgoztam pr-osként. Büszke vagyok arra, hogy az akkor kialakított kapcsolataim a mai napig jól működnek, minden sajtóorgánumnál dolgozik egy-egy volt kollégám, akik ma már vezetői székekben ülnek. Igyekszem velük fenntartani a jó viszonyt, s hiszem azt, hogy kölcsönösen tudjuk segíteni egymás munkáját. Nekik is jól jönnek a jó sztorik, érdekes, megható emberi történetek, amelyekkel szolgálni tudok.

– Mire sajnálja az idejét?

– Korábban, az állami vállalatnál eltöltött pár év alatt rettenetesen sajnáltam a feleslegesen eltöltött időt, amit ugyan lehetett volna a cég népszerűsítésére, vagy inkább megismertetésére fordítani, de nem volt rá igény. Sajnáltam azzal tölteni az időt, hogy távol tartsam az újságírókat. Ma már nem dolgoznék olyan helyen, ahol nem látják a pr lényegét és fontosságát.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Alapvetően a minőségre nem sajnálom, legyen az étel, ruha, könyv, bútor vagy utazás.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Ha valaki azt gondolja magáról, mindenhez ért. Nagyon sokan hiszik magukról, hogy a kommunikációhoz értenek, beleszólnak, pedig teljesen más területen dolgoznak. Az okoskodás felbosszant, de ma már távol tartom magam az idegesítő, számító, kétszínű emberektől, s leginkább a bosszankodástól.

– Bár adja magát a válasz, mégis megkérdezem: milyen területen vállalna önkéntes munkát?

– A Baptista Szeretetszolgálatnál a munkám valóban szorosan összekapcsolódik az önkéntességgel, hiszen a kollégáimmal együtt gyakran végzünk olyan feladatokat, amelyek nem tartoznak szorosan a munkakörünkhöz. Itt mindenki csak azt nézi, mi a cél, amiért dolgozunk, az ahhoz vezető úton pedig nem ragaszkodunk a merev megoldásokhoz. Segítünk, ahogy tudunk. Nemrég az egyik igazgatónk felsöpörte az utcát, ahol a hajóbaleset áldozataira emlékeztünk, mert a lényeg az volt, hogy méltóképp hajthassunk fejet az áldozatok emléke előtt. Én is osztom a segélycsomagokat a mélyszegénységben élőknek Nógrádban, Szabolcsban, pakolom a babaholmikat, amelyek adományként érkeztek, vagy épp a megismert hajléktalan emberen a saját erőmből is próbálok segíteni. Egyáltalán nem ragaszkodom ahhoz, hogy csakis a sajtókapcsolataimon keresztül segíthessek. Azt gondolom, manapság önkénteskedni és adakozni menő! Rengeteg ismerősöm keres meg azzal, hogy hogyan tudna segíteni, önkéntes munkát vállalni. Azt gondolom, az emberek kezdik felismerni, hogy jó érzés segíteni a rászorulókon.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Egy jó könyv a tengerparton – nekem ez a teljes kikapcsolódás. De mivel erre ritkán van lehetőség, igyekszem a hétköznapokban is megtalálni a módját. A családdal, a két lányommal egy jó társasjáték vagy kertészkedés is pihentet. Ezen kívül régi bútorokat újítok fel, festek, antikolok. Leülni egy régi szépség mellé, s egy még szebbet varázsolni belőle, időt állóbbá tenni – ez is teljesen kikapcsol.