Benei Péter: Mindenki utálja az autokratákat

Benei Péter: Mindenki utálja az autokratákat
Szerdahelyi Csaba  |  2023. 01. 12., 14:41

Az a vezető, aki nem bízik a csapatában, az nem vezető többé, csupán menedzser – mondta az Üzletemnek Benei Péter, az Anywhere Consulting alapító-tanácsadója.

Benei Péter olyan vezetőket képez, akik a világ bármely pontján képesek hatékonyan csapatot vezetni. Az Anywhere Consulting alapító-tanácsadójaként 10 éves online vezetői tapasztalatát adja át kurzusokon és mentorprogramokon keresztül. Legújabb könyve a Leadership Anywhere, amely főleg aszinkronikus vezetési technikákat ismertet. Kizárólag észak-amerikai és nyugat-európai fejlődő vállalkozások vezetőivel dolgozik. Pályáját reklámügynökségi alapítóként és londoni kreatív vezetőként kezdte. Médiaszociológusként tanult az ELTE-n, szabadidejében sokat utazik és képzőművészettel foglalkozik. Ha arra is kíváncsi, hogy Péter kitől tanulta eddig a legtöbbet, a választ elolvashatja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 454. interjújában.

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Mindig azt, ahol épp tartok. Elég szomorú lenne, ha már nem lennének álmaim csúcsokról, mert azt jelentené, hogy csak lefelé mehetek.

Milyen távra tervez?

– Csak hosszútávra, minimum 3-4 éves időintervallumra.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– 10 ezer olyan vezetőt kiképezni, akik képesek boldog, kiegyensúlyozott és elkötelezett remote csapatokat vezetni a világ bármely pontján.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– A szabadság feltételek nélküli fontossága édesapám legfontosabb életszemlélete. Kreativitást és kitartást a feleségemtől tanultam. 

A szakmámban a londoni ügynökségi vezetők hiteles példák voltak a szememben.

Mivel motiválja a kollégáit?

– Szabadon és egyedül dolgozom. Amennyiben csapatot vezetek, a bizalom a legfőbb motiváció a sikerre. Az a vezető, aki nem bízik a csapatában, az nem vezető többé, csupán menedzser. És mindenki utálja az autokratákat.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Mivel szabadon döntök arról, hogy mit és mikor csinálok, ezért általában megtalálom a saját utam abban a szakmában, amiben tevékenykedem. Festeni és utazni szeretek, öregkoromra a művészi alkotásba professzionális szinten is belemélyednék.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Teljes mértékben online. Egyetlen trükköm van: mindig próbálok értéket adni mindenkinek, és mindezt ingyen teszem. Emellett hiszek abban, hogy nincsenek versenytársak, egy csónakban evezünk és ugyanarra tartunk, együtt erősebbek vagyunk. Az iparági kapcsolataimmal a podcastemen szoktam beszélgetni.

Mire sajnálja az idejét?

– Nem foglalkozom olyan dolgokkal, amelyeket nem tudok közvetlenül befolyásolni vagy irányítani.

Mivel lehet felbosszantani?

– Az egyhelyben toporgással, döntésképtelenséggel. Az igénytelenséggel, a nagyvonalúság hiányával. Azzal, ha valaki nem hajlandó invesztálni másokba, de az első perctől kezdve ki szeretne venni értéket kapcsolatokból. Emellett nekem egyszer lehet hazudni.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Kutyamenhelyen szívesen dolgoznék pár napot. A kutyusom is menhelyes.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– A minőségre és az élményekre.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A feleségem, a kutyám és az utazás.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS