Babos Tímea: Brutális sport a tenisz

Szerdahelyi Csaba  |  2020. 01. 28., 09:15

Melós, dolgos családból származom, az alázatot, a munkabírást és az akaratot innen hoztam magammal – mondta az Üzletemnek Babos Tímea. A női párosban háromszoros világbajnok teniszező, ha nem hinné, hogy lehet még jobb, azonnal „szögre akasztaná” a teniszütőt.

Babos Tímea ezekben a napokban Melbourne-ben az Australian Openen folytatja női párosban a menetelést a francia Kristina Mladenoviccsal az oldalán. Ma éppen 2-0-s győzelemmel bejutottak az elődöntőbe. Tímea azt mondja, úgy érzi, hogy jó néhány sikeres év áll még előtte, de vannak már tervei a jövőre nézve is. Például a lakberendezés és a vendéglátás is érdekli, ahogy a sportpályafutása után anyaként szintén a legjobbak között szeretne lenni. Amíg várunk Timiék szerdai mérkőzésére, olvassák el az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 144. interjúját!

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Nehéz lenne egyetlen dolgot megnevezni, de a világbajnoki címeket és a Grand Slam győzelmeket mindenképp kiemelném. Tudom, hogy itthon nem szokás kimondani, hogy büszke vagyok az eredményeimre, én mégis állítom, hogy az vagyok! Kislányként csak álmodni mertem a sikerről, így ha belegondolok, hogy honnan jöttem és hova jutottam, beleborzongok. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy vannak a szívemhez közel álló, kisebb győzelmek is, ilyen például a monterrey-i tornagyőzelmem, vagy a pár évvel ezelőtti budapesti WTA sikerem, amit megkönnyeztem. Imádok itthon játszani és sajnálom, hogy kevés lehetőség adódik rá.

– Meddig tervezi az aktív sportkarriert, és utána a sport világában kíván-e dolgozni?

– 26 éves múltam, szerintem van bennem még jó pár év. Vannak még beteljesítetlen álmaim, vágyaim és hiszem, hogy tudok jobb lenni. Azzal a tudattal szeretnék majd egyszer visszavonulni, hogy a maximumot és még annál is többet adtam; hiányérzetem ne legyen. Próbálom tudatosan alakítani a jövőm, ezért tanulok, képzem magam a versenyzés mellett. Az, hogy mivel fogok foglalkozni, még nagyon a jövő zenéje, de sok minden érdekel, így a lakberendezés és a vendéglátás is többek között.

– Mi szerepel a sportszakmai bakancslistáján?

–  Újabb Slam győzelmek és a Top 25-ös egyéni helyezés.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Nehéz kérdés, hiszen igyekszem minden esetben tanulni, legyen szó akár meccsekről vagy adott életszituációkról. Azt hiszem, hogy a legtöbbet otthonról kaptam; melós, dolgos családból származom, az alázatot, a munkabírást és az akaratot hoztam magammal.

– Önt mivel lehet leginkább motiválni?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden reggel dalolva és tettre készen ébredek. A tenisz egy brutális sport, hetekig, hónapokig egyedül vagyok, a hotelszoba és a pálya között ingázom. A gondjaim nem oszthatom meg senkivel, az örömöt is egyedül élem át. Mindemellett hálás vagyok, hogy egy olyan csapat áll mellettem, akiket tisztelek, akikben bízom és akik mindig támogatnak. Nélkülük lehetetlen lenne, és ha éppen kell egy kis löket, tőlük mindig megkapom. Viszont, ahogy említettem, vannak még céljaim, így a motivációval nincs gondom. Ha nem hinném, hogy lehetek jobb, azonnal szegre akasztanám az ütőm.

– A sporton kívül az élet mely területén próbálná ki magát szívesen?

– A tenisz a munkám és a szenvedélyem, egyelőre másra nincs igazán időm. Ha valamibe fogok, szeretem a legjobbat nyújtani, így a sporton kívüli dolgok váratnak még magukra. Érdekel a lakberendezés, a vendéglátás, a nyelvtanulás, de a karrierem után Anyaként is kipróbálnám magam.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Szeretem a hosszantartó, bizalmi alapon nyugvó kapcsolatokat, így a legtöbb támogatóm, mint például a MOL és a FILA, már évek óta mellettem áll. Az utóbbi időben sikerült pár új céggel is megállapodni, amelyek közül a Walter Autó Kft.-t és a Cardot emelném ki. Számomra fontos, hogy az adott céggel megtaláljuk a közös hangot, hogy ne csak egy dolgot reklámozzak, hanem használjam és szeressem a terméket; nekem így autentikus egy partneri kapcsolat.

– Mire sajnálja az idejét?

– A nem produktív dolgokra, így sokszor nehezemre esik a semmittevés. Pedig néha muszáj.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Az emberi ostobasággal, nemtörődömséggel, érzéketlenséggel.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Sajnos ilyenre egyelőre nincs időm, de igyekszem segíteni, ahol tudok. Vannak a szívemhez közel álló ügyek, amelyeknek rendszeres és elhivatott támogatója vagyok. Az, hogy nem feltétlenül verem nagydobra, nem jelenti azt, hogy ne adnék. Az adakozásban nem a nyilvánosság a legfontosabb, nem a médiahírek generálása miatt teszem.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Sopronban nőttem fel, a soproni erdők mellett megbújó teniszpályákon nevelkedtem, így egy séta a friss levegőn a család kutyusaival mindig kikapcsol.

(Frissítés: Babos Tímeáék pénteken megnyerték a női páros döntőt az Australian Openen, sima 2-0-ás mérkőzésen győztek. Gratulálunk!))

(Fotó: PResston PR és Babos Tímea Facebook-oldala)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-09 20:46:54
Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS