A home gallery nyitása biztos, a babamúzeumon viszont még dolgozni kell

Marozsyné Guba Rózsa babakészítő népi iparművésznek, a Babamúzeum megálmodójának ma már nem a babakészítés az elsődleges üzleti vállalkozása, de természetesen azon a téren is rengeteg a tennivalója. Rózsa biztos benne, hogy a munkájára, vállalkozására, tudásának gyarapítására fordított pénz mindig megtérült. Én pedig abban vagyok biztos, hogy az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának legújabb interjúja igazán lebilincselő olvasmány.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– A több mint 30 év tevékenykedés során igazából nagyon sok és sokszínű feladatot kellett megoldani. Talán túl sokat is, hogy külön ki lehessen emelni bármelyiket. Számomra a legnagyobb „karrier csúcsokat” vagy sikereket mindig az adott pillanatok adják, amikor például egy kisebb rendezvényen, kiállításon képes az egyszerű embernek is valamit átvinni a kultúrából, múltból az a jelenet, a munkám, amit megtekinthet. Ezek az apró pillanatok sokkal többet érnek számomra és emlékezetesebbek maradnak, mint a nagy felkérések vagy presztízs elismerések.

– Milyen távra tervez?

– Koromnál fogva már kimérten és megfontoltan próbálok tervezni. Mindig van valami ötlet, aminek szívem szerint már azonnal nekikezdenék megvalósítani, de igyekszem rangsorolni a dolgokat és a realitásokat is szem előtt tartani. Mára már nem a babakészítés, népművészet az elsődleges üzleti vállalkozásom, nem ez a cég fő profilja. E tekintetben azt hiszem, szerencsés helyzetben vagyok, mivel így számomra a művészet inkább egy elköteleződés, hobbi lett, ezért sokszor van lehetőségem az üzleti racionalitást figyelmen kívül hagyni a terveim megvalósításához.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Talán egy éve fogalmazódott meg egy ötlet, hogy egy babamúzeum formájában dolgozzam fel Európa jelentősebb és jellegzetes történelmi figuráit, jeleneteit, mozzanatait és népviseleteit. Legyen az akár az angol VIII. Henrik vagy éppen egy kukoricafosztás Magyarországról. Ebből született egy turisztikai projekt, amihez jelenleg is helyet, együttműködő partnert keresek. Nem befektetőt, hanem olyan szintén turisztikai célpontot, vállalkozást (akár hotelt, látogató központot) vagy önkormányzatot, amelyikkel üzleti alapon ugyan, de szinergiában tudjuk erősíteni egymás tevékenységét. Budapesti és környéki önkormányzatokkal tárgyaltam sokat, nagyon tetszett az ötlet mindenhol, mindenki azt mondta, ezt máshová ne vigyem, mert nekik feltétlen kell, de mindig ott volt a „de”: vagy nincs erre alkalmas szabad ingatlan, vagy egyszerűen ígéret volt, viszont valahogy a bürokrácia útvesztőjében, azóta is megfeledkeztek a válaszról.
Ami viszont biztosan teljesen teljesül a bakancslistán, hogy idén egy kis faluban Iváncon, az Őrségi Nemzeti Park „kapujában” egy 130 éves saját autentikus ingatlanban megnyitom az úgynevezett „home gallery” kiállításomat. Ez a megjelenítési forma jelenleg egyre divatosabb például az USA-ban, mivel lehetőséget ad közvetlen beszélgetésekre, kikapcsolódásokra is a megszokott, rideg kiállítási vagy múzeumi légkörrel szemben. Akik szeretnék megtekinteni az alkotásaimat, őket egy bejelentkezés után szívesen látom a kiállításon, sőt, még egy kemencés pogácsával is meg tudom kínálni egy kivételes hangulatú környezetben.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Az igazság az, hogy ez a típusú, makett szerű babakészítés nagyon összetett feladat. Kezdve azzal, hogy a fejek sík textilből készülnek speciális technikával, aminek például az alapja, hogy gipszből kell az adott figura arcát, mint negatívot megfaragni. De mondhatnám a ruházatot, ahol meg kell találni a megoldást, hogyan adjuk vissza kicsiben azokat a jellegzetes jegyeket, amitől az a személy, viselet vagy jelenet felismerhető lesz, de kivitelezhető makett méretben is. Ezeket nem lehet sehol sem külön megtanulni, az évek során magamnak kellett kikísérletezni, ráérezni. Persze sok bosszúsággal és próbálkozással. Inspirálódni viszont nagyon szeretek, talán a legtöbbet Balogh Rudolf fotóművész alkotásai adják. Nem véletlenül hívják őt a „magyar stílus” fotográfia megteremtőjének. A ma már kőkorszakinak számító technikával bejárta a magyar pusztát és valami zseniális látásmódja volt az adott pillanat megörökítéséhez. Érdemes megnézni a munkáit, az ember mindig tanul belőle. Ezen túlmenően például történelmi figurák megjelenítése előtt akár hetekig tanulmányozom, elemzem és próbálom a lényegét megérteni korabeli festőknek a személyt ábrázoló alkotásait. Szerintem a legtöbbet akkor és azoktól lehet tanulni, ahol rálelhetünk egy szeletére a titoknak, látásmódnak, amitől különleges az alkotás, nem pedig konkrét technikai kivitelezés mikéntjével foglalkozunk.

– A szakmájában hol lát nagyobb fejlődési lehetőséget: Magyarországon vagy külföldön?

– Mivel ez egy elég speciális terület még a művészeten belül is, így nagyok hektikus. Az azért elmondható, hogy Magyarország nem áll az élen a művészetek fejlesztésében, támogatásában. Van sok művész, sokféle képzés, sokféle rendezvény, de valahogy a presztízs, a megbecsülése ennek a dolognak még nagyon el van maradva. Sajnos itthon azt tapasztalom, hogy a legtöbbször az „ismeretség” a domináns szemben az értékkel, tudással vagy tehetséggel. Arról már nem is beszélek, hogy például a népművészetben dominálnak a vásári jellegű „sátras” rendezvények, ahol egyértelműen a rendezvényszervező profitja a cél, nem pedig a művészet fejlesztése vagy akár nívós, kulturált megjelenítése. A másik ilyen kényes pont a lokális támogatások, pályázatok rendszere, ahol a támogatási összeg a legtöbbször a „mindegy csak használjuk fel a keretet” módon kerül, mondjuk úgy: az ablakon kidobásra. Ilyen lyukakkal a szitán nehéz bármelyik szakmában is fejlődést remélni.

– Mibe fektetne? Gondolkodik új vállalkozáson?

– A befektetés manapság, azt hiszem, jobban hasonlít a lottóhoz, mintsem bármilyen közgazdasági tételhez. Szokták mondani, nehéz megmondani a „tutit”. És ez egyre igazabb lesz. Nagy változásokon ment át az életünk, az életvitelünk az elmúlt 10-15 évben és úgy sejtem, egyre gyorsuló ütemben még sokkal nagyobb lesz ez a változás a közeljövőben. Sokáig az „átlag” ember számára a nemesfém és az ingatlan volt a klasszikus stabil befektetési forma. Ma úgy látom, ez is hektikussá vált egy egyszerű befektetni szándékozó számára, ha nem az adott terült szakértője. Úgy gondolom, az egységes Európa, amihez csatlakoztunk, nagyon jó dolog, de legalább annyi kihívást is ad személy szerint minden lakójának. Főleg a volt szocialista régiók polgáraira igaz, meg kell tanulni élni egy ilyen közösségben és tudni kell az előnyeit kihasználni, a veszélyeket felismerni és kezelni. És akkor még nem beszéltünk a sokat emlegetett közelgő technológia forradalomról! Elég csak az autóipart megnézni. Talán hónapok kérdése és a feje tetejére állhat bármikor az iparág, ha valaki átüti például az elektromos hajtás napi használhatóságát egy újítással. Én azt mondom: a legjobb befektetés vagy vállalkozás az, amit szívvel-lélekkel szeretünk is. Csak így tudunk stabilan fejlődni, sikereket elérni, változzon bármerre is a világ.

– Mivel lehet Magyarországon „őrületbe kergetni” a vállalkozót?

– Egyik vállalkozásunk pont ilyen tanácsadói területen tevékenykedik 13 éve, így van némi rálátásom erre. Én erre tömören legszívesebben egy kérdéssel válaszolnék, ami egy szemléletet tükröz: Miért kell egyáltalán az őrületbe kergetni bármivel is a vállalkozót? Ha bővebben akarom kifejteni, akkor a probléma gyökere valahol ott van, hogy szerintem a kis és középvállalkozások nincsenek kellően megbecsülve és támogatva. A rendszerváltás óta megmaradt az íratlan dogma, hogy a tekintélyelvű hatóságnak folyton meg kell dorgálni valamivel a csalni készülő zsivány vállalkozót. Ez az, ami például Svájcban pont fordítva van, de sorolhatnék még ide számos nyugat-európai országot is. Ahol nem bünteti, hanem tanácsadással támogatja például az adóhatóság a kisvállalkozásokat. Vagy nem sértve érzi magát a hivatali ügyintéző, ha munkaidőben meri zaklatni bárki is a kérdésével, hanem örül, ha segíti azt az adózót, aki többek közt az ő fizetéséhez, munkahelyéhez is hozzájárul. Azt meg kell jegyezni, hogy a határozott túlkapásokat az utóbbi 4-5 évben azért komolyan veszik, mint panaszt és egyre jobban kivizsgálják, de szerintem jobb lenne a „tüzet megelőzni, mint utólag oltani”. Erre már csak ráadás a munkaerő nyugatra áramlása. Vannak kisebb vállalkozások, amelyek lassan azért fognak megszűnni, mert egyszerűen nincs megfelelő munkaerő. És itt megjegyzendő, hogy egyszerűbb adminisztrációval, segítő hatósági hozzáállással, reális kkv pénzügyi támogatásokkal a kiáramló munkaerő jelentős része meggondolná, hogy belekezdjen-e egy mikro vagy kisvállalkozásba itthon, szemben a nyugati alkalmazotti munkaviszonnyal. Anyagilag is releváns lehetne számukra az itthon maradás döntése. Amíg ez a szemlélet nem változik, addig viszont legtöbbször még sok éve vállalkozóknak is jobb döntés a nyugat.

– Milyen módszerekkel fejleszti üzleti partneri kapcsolatait?

– A legjobb kapcsolatépítés a jól és becsülettel elvégzett munka. Legyen az egy alkotás vagy a vállalkozásban a tevékenység, szolgáltatás nyújtása, megkövetelése. Így sokszor évtizede nem látott ismerősök kerülnek elő vagy ajánlanak az ő ismerőseiknek nyugodt szívvel. Ettől függetlenül mára nélkülözhetetlen lett a különféle közösségi média, csatorna használata. Még 15 éve arról szólt az életünk, az a komoly vállalkozás, amelyiknek nem csak e-mail címe, de weboldala is van, addig mára végeláthatatlan lehetőség kínálkozik az interaktív kapcsolatokra. Ez részben jó, mert gyors, nincsenek távolságok, viszont veszélyes is, mert elhalhatnak a valódi emberi kapcsolatok. Sőt, a másik veszély a közösségi csatornákon terjeszkedő vállalkozóra az ember psziché, akiből az anonimitás és távolság mögé bújva gyakran kibújhat a negatív személyiség is. Ez is egy új korszak, új helyzet az emberiség számára, amit tanulni, követni kell, és ha vállalkozunk, akkor meg kell tanulni felismerni és kezelni a helyzeteket. Kapcsolatépítés szempontjából sokszor merőben ellentétes ez a valós életbeli helyzetkezeléssel, amit megkíván ez a terület. Ha valaki jól használja ezeket, akkor hatványozottan felpörög a hasznos kapcsolatok száma is és ez versenyelőnyt is hozhat.

– Mire sajnálja az idejét?

– A felesleges, lassú és bonyolult ügyintézésekre. Az ember egyszerűen tenné azt, ami a dolga, akár művészkedik, akár vállalkozik. Szerintem a legtöbbünk nem adminisztrációra vállalkozott és nem is papírgyáros, hogy gazdasági érdeke vagy kedve legyen mindig azt az egy hiányzó és egyébként láthatóan felesleges papírt beszerezni. Ezek a szerintem elfecsérelt és a bürokrácia által elvett idők egy vállalkozó életéből. Egy vállalkozó azt szeretné tudni ezekből a dolgokból, hogy évente egyszer töltse ki, írja alá és fizesse be a közösbe, ami rá esik, nem pedig azt, hogy hetente szembesüljön azzal mit is csinált rosszul és minek fusson neki még vagy ötször.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– A munkám, vállalkozásom vagy tudásom fejlesztésére kiadott összeg sosem kidobott pénz. Vagy azonnal, vagy sok év után, de valahol mindig megtérült még.

– Milyen célra, kiknek adakozna?

– Értelmes környezetvédelemre és K+F innovációkra biztosan. Talán ez lesz az egyik legnagyobb kihívása az emberiségnek a jövőre nézve. Ha születik egy gazdaságilag vagy szociálisan rossz döntés, téves irány, rossz befektetés, azt a kieső idő kivételével szinte mindig helyre lehet billenteni valahogy, lehet korrigálni. Viszont ha a nylonnal a szomszéd jól befűt a kályhába, az szinte 100 százalékban visszafordíthatatlan. Mind a saját egészségünkre nézve, mind a környezetre. És ez csak a nemtörődöm életvitel része, nem beszéltünk még a kizsákmányoló erdő és vadgazdálkodásról, a multiknak inkább elnézzük a szennyezést, mint megszüntessen X ezer munkahelyet és még sorolhatnám szituációkról. Ha a jövőt tényleg meg akarjuk menteni, akkor az úgynevezett „kék gazdaságot” kellene preferálni, és határozottan félretenni azokat a jelenre ható gazdasági érdekeket, amik gátolják egyáltalán a környezettudatos innovációk alkalmazását, elterjedését. Az ilyen innovációk segítésére nagyon sok adománygyűjtő példa van nemzetközileg, jó lenne ezt megalkotni, mint projektet Magyarországon is. Szürkeállományban a magyar mindig is a világ élvonalába tartozott, a támogatás viszont hiányzott. Ezen kellene változtatni. Hosszú távon ezzel lehetne befolyásolni azokat a folyamatokat, amiket most csak próbálunk más megközelítésben kapkodva korrigálni, de egyébként a kiváltó ok már a környezeti változás negatív hatásai azok gazdasági, egészségügyi, szociális vagy demográfiai szempontokból.

– Mivel töltődik fel? Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Egyértelműen az állatok és növények közelsége, az azokkal való törődés kapcsol ki leginkább. Állatokból jelenleg „csak” egy cica van, növényből viszont rengeteg. Az Őrség klímája nagyon kedvez a növényeknek, szeretnek itt élni ők is. Lassan szinte egy privát arborétum is megtekinthető lesz a home gallery kertjében, nem csak a babák.

Szerdahelyi Csaba