Zavartalan a Zalazone építése

2020. 05. 22., 17:05

A járványhelyzet ellenére zavartalanul folytatódik, és hamarosan a végső, azaz a harmadik üteméhez érkezik a Zalazone zalaegerszegi járműipari tesztpálya építése – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken, a pályán rendezett nemzetközi online konferencián.

Minden évben május 21-én tartják a pálya napját, napra pontosan egy éve az első ütem átadását jelentették be. A második ütem kivitelezése még tart, miközben a harmadik ütem terveit véglegesítik Kisebb módosításokat kellett végrehajtani az ügyfelek igényei és a kutatók visszajelzései alapján. A mobilitás kihívásokkal néz szembe, az iparban különleges megoldásokat, az egyedi járművek egyedi tesztkörnyezetet igényelnek. A Magyarországon épülő speciális tesztkörnyezet autonóm járműveknek a világ legmodernebb ilyen jellegű létesítménye.

A tesztpályát a zalai megyeszékhely melletti 265 hektáros területen építik, alapkövét 2017 májusában tették le, az összesen 45 milliárd forintos beruházás befejezése 2021-ben várható.

Palkovics László a kormányzati intézkedésekről közölte, hogy az április elején elindított gazdaságvédelmi akcióterv a harmadik fázisához érkezett. A kormány 2020 és 2022 között több mint 9 ezer milliárd forintot (nagyjából 28 milliárd euró), a teljes magyar GDP 20 százalékát mozgósítja gazdaságvédelmi célra, ami jelentős. Az európai példák között említette, hogy Németország 979 milliárd eurót, a német GDP 28,6 százalékát fordítja hasonló célokra, Ausztriában ez az összeg 38 milliárd euró, az osztrák GDP 9,4 százaléka. Magyarországnak fontos üzenetet hordoz a német gazdaságvédelmi csomag, mivel a két ország gazdasága szorosan kapcsolódik egymáshoz.

A magyar gazdaságvédelmi terv öt fő területre koncentrál, a munkahelyek megőrzésére, új munkahelyek teremtésére, a kiemelt ágazatok megerősítésére, a vállalatok támogatására, illetve a családok, nyugdíjasok védelmére. A munkahelyek megőrzésére 400 milliárd forintot fordítanak idén, oktatási programokra 674 milliárd forintot, a hat kiemelt ágazat támogatási programjaira 2564 milliárd forintot, a családok és a nyugdíjasok védelmére pedig 235 milliárd forintot tervez költeni a kormány 2020–2022 között. (MTI)

Kép: Zalazone.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-03 09:09:44
Több nagybank csökkentette az elmúlt hetekben a kamatait, így a lakáshiteleknél egyre több ajánlatot találhatunk 10 százalék alatti kamattal, de van már 8 százaléknál kisebb is. A folytatás azonban göröngyösebbé is válhat – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS