Vállalatok fogtak össze: maszkot fel, maszkot fel!

2020. 10. 16., 12:15

A maszkhordás életet menthet! A CIB Bank kezdeményezésével az Aegon, a Decathlon, a Gaál Autóház, a McDonald’s Étterem Kecskemét (Peki Restaurant Kft.), a PwC Magyarország, az Uniomedia és a Vodafone Magyarország közösen hívják fel a figyelmet a maszkhordás fontosságára a járványhelyzetben.

A közös kiálláshoz más vállalatok és magánszemélyek is csatlakozhatnak azzal, ha a Facebook profilképükhöz hozzáadják a maszkhordást jelképező keretet, amely megtalálható a kezdeményezésről beszámoló Facebook-posztban.

A közös kiállás célja a világjárvány terjedésének csökkentése. 2020 októberére már széleskörű konszenzus alakult ki, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eleme – a védőtávolság megtartása és a rendszeres alapos kézmosás mellett – a száj és az orr eltakarása.

Az akcióban résztvevő vállalatok munkatársai is maszkban dolgoznak, és szeretnék mindenki figyelmét felhívni a maszkviselés fontosságára. A csatlakozók arra is fel kívánják hívni a figyelmet, hogy a jelenlegi helyzetben még a korábbinál is fontosabb az összefogás, hiszen a járvány terjedésének megállítása közös felelősségünk.

A CIB Banknak és a kampányhoz csatlakozó vállalatoknak is kiemelten fontos ügyfeleik és kollégáik egészségének védelme, ezért kötelező a maszkviselés mindenki számára az irodákban, ügyfélszolgálati helyeken.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 02. 14., 13:10
Ha esetleg megtorpanunk egy-egy projekt kapcsán, általában humorral próbálunk felülemelkedni a problémákon, a jó hangulat mindig átlendít a nehézségeken – mondta az Üzletemnek Rázga-Ilyés Noémi, a CheckINN innovációs programigazgatója.
2024-02-24 12:10:00
A világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD szegedi óriásberuházásával immár véglegessé vált, hogy hazánk hosszú idő óta először nem kullogni fog az események után, hanem diktálni fogja egy nagy globális technológiai forradalom tempóját – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vállalat február 23-i autóátadó ünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.
2024. 02. 03., 21:30
epizód: 2024 / 3   |   hossz: 19:22
A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének elnökével azt elemezzük a BizniszPlusz aktuális epizódjában, hogy hogyan alakíthatja át a toborzási folyamatokat és általában a HR munka világát a mesterséges intelligencia. A szakemberrel megnéztük azt is, milyen szakmai készségek ívelnek fel az AI korszakban, és ennek milyen lenyomatai lesznek érzékelhetők a következő években, sőt, már 2024-ben is. A magyar gazdaságban megjelent külföldi munkavállalók által elindított munkaerőpiaci trendek, valamint a változó minimálbér és bérminimum hatásai szintén szóba kerültek a beszélgetésben. Utóbbiakról kiderült mekkora terhet rónak a magyar vállalkozásokra, és ennek milyen mögöttes okai vannak, a munkaerő termelékenységének alakulásától a tapasztalt kollégák megtartásáért indult küzdelemig.
Soha még ilyen magas összeggel – egy kártyára vetítve több, mint 130 ezer forinttal – nem tartoztak a hazai hitelkártya-tulajdonosok, mint 2023-ban. Úgyhogy erről beszélni kell – pláne az elmúlt 10 év tapasztalataival összehasonlítva. A BiztosDöntés.hu alapítója szerint a tartozások átlagos összege túl magas, ami leginkább annak tudható be, hogy nem egészséges irányba tolódtak el az adósságaink. Mire jó valójában egy hitelkártya, és milyen kisebb szemléletváltással kerülhető el, hogy túl magas tartozásokat halmozzunk fel? Tudd meg a válaszokat a tudatosabb gazdálkodáshoz Gergely Péter pénzügyi szakértőtől!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS