Új programot indít a gyerekekért a Bridge Budapest

2019. 04. 15., 14:00

Általános iskolás gyerekeknek és szüleiknek szóló pályaorientációs platformot hoz létre a Bridge Budapest. Az Edisonplatform néven futó oldal és közösség 2020-ig legalább 20 ezer fiatal életére akar pozitív hatással lenni.

A Bridge Budapest évek óta azzal foglalkozik, hogy megtalálja az értékalapon és hosszú távon gondolkodó üzleti szereplőket, összekapcsolja és láthatóvá tegye őket – írja a Forbes.hu.

Az Edisonplatform hasonló elvek mentén a gyerekek készségfejlesztéséhez kapcsolódó, tudásalapú piaci szereplőket keresi majd, gyűjtőhelye lesz a piaci és civil szervezeteknek, jó gyakorlatoknak, és elismerésben részesíti a kimagasló munkát végzőket és együttműködésre ösztönzi őket – jelentette be Veres Rita és Barta Nikolett, az új program két új vezetője TEDxYouth Budapest konferencián.

Az Edisonplatform igyekszik majd összekapcsolni minden, a gyerekek jövőjével foglalkozó civil, piaci, tudományos, oktatási szereplőt, illetve a jó gyakorlatokat.

Az Edisonplatform egyik alappillére az Edison100 lista. Ezen olyan piaci és civil kezdeményezések szerepelnek, amelyek Magyarországon innovatív módon fejlesztik az általános iskolás korú gyerekeket, akár tanrenden kívül.

Kritérium, hogy a program vagy szervezet legalább egy évig működjön, és legalább 100 általános iskolás korú gyerekre legyen hatással. Az Edison100 nyolc kategóriában rendszerezi a kezdeményezéseket: Tudomány, Digitális világ, Üzlet, Kreatív, Egészség, Fenntarthatóság, Tudatos nevelés és Esély.

Az Egyesület május 20-ig várja az Edisonplatformhoz csatlakozni kívánó cégeket.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-27 10:15:00
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A hosszú hétvégén tehát érdemes vadászni az elfogadóhelyekre az érintett SZÉP-kártyásoknak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS