Több száz milliót sikkasztott egy autószalon alkalmazottja

2022. 08. 15., 13:23

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki gépkocsi-értékesítő munkája közben százmilliókat sikkasztott.

A vádirat szerint egy 27 éves férfi értékesítőként dolgozott egy gépjármű-kereskedő cégnél. Munkaköréből kifolyólag joga volt a gépkocsikat átadni a vevőknek és tőlük a vételárat készpénzben átvenni, amelyet azonban köteles lett volna a házipénztárba vagy a cég bankszámlájára befizetni.

A férfi 2019 áprilisa és 2020 januárja között úgy értékesített 24 járművet, hogy azok – összesen több mint 223 millió forintos – vételárát elsikkasztotta, megkárosítva így az értékesítő céget. A személygépkocsikat az esetek többségében átírták a jóhiszemű vásárlók nevére, azonban a vádlott az átvett összegeket nem fizette be munkáltatójának, hanem azokból saját magának vásárolt autókat, nagy értékű műszaki cikkeket és ruhákat, valamint eljátszotta kaszinóban és online sportfogadáson.

A vádnak tárgya még egy eset, amikor a vádlott 8 millió forintot úgy vett át egy gépkocsiért, hogy azt ígérte, hogy az ügyintézési határidő miatt 1 hét múlva jelentkezik, azonban a vételárat ekkor is magára költötte, az autót pedig nem adta át.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a férfival szemben különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt.

Az ügyészség vádiratában indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat börtönre ítélje és tiltsa el a közügyek gyakorlásától. Emellett az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a cég kártérítési igényét is bírálja el érdemben az elkövetési érték erejéig, valamint kötelezze a férfit a 7,5 millió forintot meghaladó bűnügyi költség viselésére is. (Fővárosi Főügyészség)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-05 16:13:00
A háborúban álló szomszédos ország egyik automatizálással foglalkozó vállalata saját fejlesztésű megoldást kínál a termőföldek aknamentesítésére. Sok korábbi hadszínteret újra gazdálkodásra alkalmassá tehetnek a robottraktorok.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS