Tíz százalékkal nőtt a Vajda-Papír árbevétele tavaly

Tíz százalékkal nőtt a Vajda-Papír árbevétele tavaly
2022. 04. 29., 10:26

Ötvenkét milliárdról ötvenhét milliárd forintra nőtt tavaly Magyarország piacvezető, legnagyobb kibocsátással rendelkező higiéniai papírtermék gyártó vállalata, az idén 22 éves Vajda-Papír Csoport árbevétele tavaly. A tíz százalékos forgalom növekedés döntő részét a magyarországi gyárak termelték, a norvégiai leányvállalat 16,7 milliárddal járult hozzá a teljesítményhez.

Vajda Attila ügyvezető hangsúlyozta, hogy 2020 után 2021-ben újabb rekordévet zárt a Vajda-Papír, és az idei kilátások is bíztatóak. Az ügyvezető beszámol róla: a Vajda-Papírnál jelentős a növekedés, 2021-ben közel 10 százalékkal nőtt a bevétel 2020-hoz képest, míg a volumen mintegy 8 százalékkal nőtt. Számos fejlesztés indult el a cégnél, amelyek idén le is zárulnak, utat nyitva a további fejlődés előtt. A koronavírus-járvány felértékelte az önellátás jelentőségét, nem véletlen, hogy a cég úgy növelte gyártókapacitását, hogy azzal egész Magyarország ellátása biztosított. Megemlítette a tavaly beüzemelt sebészeti arcmaszkgyártó gépet is, amivel a hazai arcmaszkellátás biztosításához járulnak hozzá.

A Vajda-Papír ügyvezető igazgatója beszámolt róla, hogy a dunaföldvári új üzemcsarnokuk felépítése a terveknek megfelelően halad, hamarosan átadják. Az itt beüzemelt alappapírgyártó gépsorral pedig a kapacitás növelésén túl teljessé válik a saját előállítású alapanyag biztosítása a higiéniai termékekhez, ami az ügyvezető szerint stratégiai előny a vállalat számára. A cég 16 milliárd forint értékű gyárberuházásához, amely 600 munkahelyet véd meg és 50 új munkahelyet teremt, a kormány 5,5 milliárd forint támogatást nyújtott a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében.

(Vajda Attila is részt vett az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatában. A sorozat 329. interjúját IDE KATTINTVA olvashatja el.)

A gyáregység az első fél évben már megkezdi a működést, és ennek köszönhetően a vállalatcsoport gyártókapacitása 50 százalékkal, 70 ezer tonnával, háromszorosára nőhet. Vajda Attila elmondta: ez a stratégiai előny lehetővé teszi, hogy az innovatív termékfejlesztés és az elérhető legmodernebb, energiahatékony technológia segítségével a magyar vállalat piacvezető pozíciója a régió még több országára kiterjedjen, az export tovább bővüljön. Kiemelte: a cég éves higiéniai alappapír-gyártása meghaladja a belföldi igényeket, így Magyarország önellátó is lehet ezekből a termékekből, a koronavírus-járvány alatt megnőtt kereslet mellett is.

A higiéniai papírfogyasztás a higiénés elvárások és igények erősödésével folyamatosan emelkedik, Magyarországon is komoly még a növekedési potenciál, a cég ezért is döntött a beruházás mellett. A gyárbővítéssel üzembe helyezett gépsor termelését belföldön és külföldön egyaránt értékesítik majd, a vállalat ebből származó többletbevétele várhatóan eléri az évi 30 milliárd forintot. Vajda Attila emlékeztetett rá, hogy Dunaföldváron 2018. novemberében épült meg Európa legmodernebb, a régió legnagyobb papíripari üzeme 15 milliárd forintból, a beruházást Nagyvállalati Beruházási Támogatási programban 4,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette a kormány. 2022-ben pedig átadásra kerül a gyárbővítés második üteme.

Európa legmodernebb és legnagyobb papírgyára fejlesztéseinek finanszírozását a vállalat önerőből, kormányzati támogatásból és kötvénykibocsátásokból fedezi. A jegybank kötvényprogramjában a 2020-as 11,2 milliárd forint értékű kibocsátást tavaly egy 9,9 milliárd forintos zöld kötvény kibocsátás követte. A magyar piacon vezető higiéniai papírtermékgyártó az első ipari termelő vállalat volt, amely megjelent a zöldkötvény-piacon. A csaknem 10 milliárdos forrással a cég nemcsak a dunaföldvári üzemének újabb gyáregységgel való bővítését alapozta meg, hanem egyben eleget tesz a vállalat zöld stratégiájában foglalt vállalásainak is.

Vajda Attila beszámolt arról is, hogy továbbra is magas a kereslet a cég termékei iránt, bár a tavalyi pandémiás hullámok már nem okoztak olyan felvásárlási rohamot, mint a 2020 márciusában – amikor a termelés 50 százalékkal haladta meg az átlagos havi szintet. A higiéniai papírtermékekből a belföldi fogyasztás 60-65 százalékát a Vajda-Papír állítja elő, de jelentős az export is, a termelés 40 százalékát szállítják külföldre. A Vajda-Papír Kft. az árbevételének már közel felét külföldön realizálja.

A vállalat a világ több mint 30 országába szállítja termékeit, tovább erősödött a jelenléte Skandináviában, és Közép-Kelet-Európában, illetve a Közel-Keleten és Észak-Afrikában és újabb értékesítési országokkal – Líbiával, Mongóliával, Írországgal, Máltával, Bermudával és a Szent Márton-szigettel – is bővült a külpiaci értékesítési hálózat. Vajda Attila a Vajda-Papír 2022-es terveiről elmondta: dinamikus a fejlődés belföldön és külföldön egyaránt, Magyarországon több ágazatban is bővítik együttműködéseiket, erősítik jelenlétüket a közintézményeket, szállodákat, ipari létesítményeket kiszolgáló közületi piacon. Az ügyvezető igazgató kiemelte: bízik benne, hogy a globális szinten is egyre súlyosabb energiaválság hatásait képesek ellensúlyozni és 2022-ben is árbevétel növekedéssel számolnak.

A társaság elérte egyik fő stratégiai célját a körforgásos hulladékgazdálkodással kapcsolatban: 60 százalékra emelte az újrahasznosított anyagok arányát az elsődleges és másodlagos műanyag termékcsomagolások többségében, ezzel csaknem 600 tonnával csökkentette az új műanyagfelhasználást - hangsúlyozta a cég alapítója. A vállalat a termékfejlesztés és gyártás során 2022-ben is kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra, kiemelt cél az energiahatékonyság javítása, a megújuló energia minél nagyobb arányban történő felhasználása.

(A Vajda-Papír további eredményeiről és terveiről a Céges legek sorozat 12. cikkében is olvashat IDE KATTINTVA.)

Vajda Attila a mérföldkövek közé sorolta a húsz év után tavaly újraindult papíripari szakképzést, és a cég ebben vállalt szerepét, valamint a társadalmi felelősségvállalás keretében megtett lépéseiket is. Hangsúlyozta, hogy a szakképzés piacképes tudást kínál, a gyakorlati ismeretek elsajátítására helyezi a fókuszt: a tanulók vállalati környezetben, akár leendő munkáltatójuknál tanulhatnak, gyakorolhatnak.

Hozzátette, hogy a cég számára is eredményes az együttműködés, hiszen a papíriparban gyorsan változik a technológia, ma már egyre inkább kreatív, gondolkodó, a változásokhoz gyorsan alkalmazkodó munkavállalókra van szükségük. Az újrainduló szakképzés nélkülözhetetlen egy olyan gyorsan bővülő piacon, ahol évről évre látványosan nő a hozzáadott érték, a GDP-hez való hozzájárulás, a foglalkoztatottak száma és a befektetések értéke - hangsúlyozta.

Társadalmi felelősségvállalási programjában a Vajda-Papír a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal működik együtt évek óta. Legutóbbi biztosították a higiéniai papírterméket az Ukrajnából menekülőket ellátó szálláshelyeken és segítségpontokon. Idén még több közös akciót is szerveznek a szeretetszolgálattal, a tervek között szerepel a fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok támogatása.

(Fotók: Vajda-Papír)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 12. 06., 14:30
Eppel János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mondott köszöntő beszédet a 26. alkalommal megrendezett Magyar Vállalkozók Napja ünnepségen Budapesten, a Művészetek Palotájában december 5-én.
2025. 12. 01., 13:20
A gazdasági környezet változása új alapokra helyezte a vállalatfinanszírozást Magyarországon. A bankok egyre inkább partnerként működnek együtt ügyfeleikkel, miközben a vállalkozások is tudatosabban, hosszú távú szemlélettel hoznak pénzügyi döntéseket. A Garantiqa támogatásával készülő Cégkassza Podcast legújabb adásában Győr Tamás, a CIB Bank kis- és középvállalati üzletágvezetője beszélt a vállalati hitelezés jelenlegi trendjeiről, a garanciavállalás fontosságáról, valamint a bizalmon alapuló bankolás jelentőségéről.
2025. 12. 05., 12:10
2025. november folyamán a Magyar Közlönyben megjelentek az adótörvényeket érintő módosítások. A társadalmi egyeztetésre bocsátott javaslathoz képest több ponton változott a csomag, a legfontosabbakat a PwC Magyarország szakértői foglalták össze.
2025-12-05 18:20:00
Az üzleti életben a szerződő felek gyakran alkalmaznak teljességi záradékot, teljességi nyilatkozatot a szerződéseikben. Mire jó a teljességi záradék? Miként segíti, hogy a felek szerződésének tartalma egyértelműen megállapítható legyen? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2025-12-04 18:25:00
Továbbra is komoly hátránnyal indulnak a roma fiatalok a továbbtanulás és a munkavállalás területén – hívja fel a figyelmet az idén 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élő romák olyan települési és infrastrukturális hiányosságok között nőnek fel, ahol nem adottak a tanulás alapfeltételei, így már az általános iskolát is nehézségekkel kezdik, miközben az iskolarendszernek az esetek döntő többségében nincs megfelelő eszköze a támogatásukra.
2025-12-04 15:05:00
Folytatódott az utóbbi években látott tendencia, például egyre kevesebb a túlzsúfolt lakás Európában és Magyarországon is – derül ki az Eurostat átfogó kiadványából. Az európai otthonok energiafelhasználása jelentősen csökkent a megújuló energiaforrások terjedésével. Az idén elindult Otthon Start program a következő évekre akár alapvető változásokat is hozhat a mutatókban, illetve az európai rangsorban elfoglalt helyünkben, ezért az OTP Ingatlanpont részletesen elemzi a 2024-es adatokat, amelyek kiindulópontként szolgálhatnak.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Új iparágak és tudományos területek sora foglalkozik modern kori életmódunk rossz szokásaival és a belőlük eredő akár krónikus betegségekkel, amelyek megelőzésére olyan szakmák jöttek létre, mint az életmódorvoslás vagy a health coaching. A testi-lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadás a minőségi életre odafigyelő nyugati társadalmak számára hétköznapi dolog, de nálunk még viszonylag új területnek számít. Marton Balázs health coach, az IronCoach.hu alapítója a személyes történetén keresztül mutatja be a modern szakma misszióját és felvázol néhány egyszerűen alkalmazható rutint, amellyel végre elindulhatunk a jóllét felé vezető úton.
Hamarosan a magyar cégeknek is átláthatóvá kell tenniük, hogy azonos értékű munkáért minden dolgozó egyenlő díjazást kapjon. Bár a bérszakadék a nemek között ma még jelentős – Magyarországon 17 százalék –, a szervezetek többsége nincs felkészülve a változásra, a munkavállalók pedig tartanak a fizetések nyilvánosságától. Gönczi Gyöngyi, a PwC Magyarország People & Organisation tanácsadási csapatának vezetője ebben az epizódban elmagyarázza, hogy az EU-s bértranszparencia-direktíva nem egyéni fizetések közzétételét, hanem igazságos, átlátható bérezési rendszereket és rendszeres bérszakadék-jelentést ír elő. A PwC és a Profession.hu közös programmal segíti a vállalatokat a tévhitek eloszlatásában és a felkészülésben.
Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS