Sikeres volt a Baromfi-Coop zöldkötvény-kibocsátása

2021. 07. 18., 12:00

Jelentős befektetői érdeklődés mellett, sikeresen bocsátott ki zöld kötvényeket a Baromfi-Coop Kft. A Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjának (NKP) keretében végrehajtott tranzakció során a társaság 23 milliárd forintot vont be zöld célokhoz kapcsolódó beruházások finanszírozására. A 10 éves futamidejű kötvényekre mindösszesen 46,1 milliárd forintnyi befektetői ajánlat érkezett, az aukción kialakult átlaghozam 2,7331 százalék lett.

A tranzakciónak a kibocsátáshoz szükséges információs dokumentumok összeállításáért felelős pénzügyi tanácsadója a Moore Hungary Financial Advisory Kft. volt, a szervezői és forgalmazói feladatokat az Erste Bank Hungary Zrt. látta el.

A zöld kötvényhez kapcsolódó beruházások 2021-2023. közötti időszakban zajlanak le, megvalósításuk nyomán a Baromfi-Coop Kft. jelentős megtakarítást ér majd el a víz- és energiafelhasználásban, csökkenti a hulladékmennyiséget – részben a melléktermékek újrahasznosítása révén – és visszafogja az ammóniakibocsátását is.

„A menedzsment kiemelt küldetése a fenntartható baromfihús-termelés megvalósítása, a felhasznált természeti erőforrások maximális védelme. Ennek megfelelően a cégcsoport valamennyi jövőbeli beruházása kapcsán szigorú környezetvédelmi célok teljesítését irányozza elő” – hangsúlyozta Bárány Péter, a Baromfi-Coop Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

A zöld kötvény kibocsátása két éven belül már a második jelentős kötvénytranzakciója volt a Baromfi-Coopnak: 2019 novemberében, szintén az NKP keretében került sor közel 30 milliárd forintos forrásbevonásra, amelyet a társaság részben akvizíciókra, részben új beruházásokra, részben pedig korábbi hitelek kiváltására fordított.

A Baromfi-Coop a Bárány család 100 százalékos tulajdonában lévő Master Good cégcsoport baromfitenyésztéssel foglalkozó vállalata. A Master Good csoport jelenleg Magyarország csirkehús-előállításának mintegy 40 százalékát biztosítja. A cégcsoport konszolidált árbevételének zöme belföldi és európai uniós értékesítésből származik, de kiemelkedő a Nagy-Britanniába és Kanadába irányuló export is. Vevői között alapvetően kitűnő hitelképességű multinacionális kereskedelmi cégek találhatóak, köztük az Iceland Foods, a TESCO-Globál, az Aldi, a Spar, valamint a McDonald’s fő beszállítója, az OSI is.

„A zöld kötvény által hosszú távra, rögzített feltételekkel biztosított források egy újabb növekedési szakaszt nyitnak a Baromfi-Coop életében – tette hozzá Huth Gabriella, a Moore Hungary ügyvezető partnere. – A vállalatok zöld és fenntartható üzleti működésének finanszírozása, a természeti erőforrások védelme kiemelt jelentőséggel bír napjainkban. Ezért is volt öröm számunkra részt venni egy ilyen tranzakcióban, melynek nagysága ráadásul kiemelkedik a tavaly bevezetett zöld kötvény program eddig lezajlott kibocsátásai közül.”

„A Baromfi-Coop kötvények felé irányuló kimagasló befektetői érdeklődés nagyon fontos pozitív visszacsatolás volt a kibocsátó felé. Üzleti, stratégiai modellje, immáron zöld célokkal kiegészítve, töretlen bizalmat élvez a befektetők részéről, mely a kibocsátó számára nagyon kedvező forrásbevonási hozamszintben mutatkozott meg” – emelte ki Oravecz Kinga, az Erste Bank Tőkepiaci műveletek osztályvezetője.

„Az NKP során több tucat kötvénykibocsátásbában vettünk részt, ezért jó rálátásunk van a hazai piacra. Ez alapján mondhatom, hogy nagyon kevés olyan cég van hazánkban, amely ilyen felkészült szakmai menedzsmenttel, és érett és hosszútávú stratégiával rendelkezik. Ezért külön öröm volt ebben a kibocsátásban is velük együttműködni” – tette hozzá Kozma András a Creditmanagement Group ügyvezetője.

„Korunk kihívása a fenntartható fejlődés. A Baromfi-Coop Csoport környezettudatos fejlesztései is ezt a célt szolgálják. Örülünk, hogy munkánkkal közreműködhettünk ebben a forrásbevonásban” – emelte ki Szabó Tamás a Control Group Consulting Kft ügyvezető igazgatója.

„A környezeti, fenntarthatósági szempontoknak az élelmiszeripar egy különösen kitett ágazata, gondoljunk csak az üvegházhatású gázok kibocsátására, a vízhasználatra, a termelés ökológiai hatásaira. A Baromfi-Coop Csoport beruházásai a fenntartható körforgásos gazdasági modellt szolgálják, ezért az ezt támogató Zöld Finanszírozási Keretrendszer felállítása egy újabb mérföldkő a magyar zöld kötvény piacon. Örülünk, hogy szakértelmünkkel hozzá tudunk járulni ügyfelünk üzleti céljaihoz és ezzel együtt egy fenntarthatóbb és zöldebb gazdaság kialakításához” – mondta Döbrönte Katalin, az MKB Consulting stratégiai tanácsadási üzletágának igazgatóhelyettese.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-06 12:25:00
A megyei jogú városokban is hasonló mértékben drágultak az ingatlanok, mint Budapesten, de vidéken még így is jóval olcsóbban lehet lakást vásárolni, mint a fővárosban. Az Otthon Centrum friss adatai szerint a vidéki nagyvárosokban is a panellakások drágultak a leginkább: az egy évvel ezelőttinél majdnem harmadával kerül többe egy négyzetméter. A vidéki városok közül Debrecen a legdrágább.

  Rovathírek: HIPA

Szolnoki gyárának kapacitásbővítése és a Gyármentő Program támogatásával egy biomassza-erőmű megépítése mellett döntött a Drenik. A 10 éve Magyarországon működő szerb higiéniai alappapír és késztermék gyártó vállalat befektetései megközelítik a 110 millió eurós összértéket, amellyel 55 új munkahely jön létre.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS