Pékanyu és a kenyérszerelem

2021. 05. 07., 16:45

Tavaly ilyenkor az egész ország kenyérsütés-lázban égett. Mi is neveltük a kovászt, dagasztottuk, kelesztettük, hajtogattuk a tésztát, az eredményt pedig büszkén megírtuk.

Már a sokadik kenyerünket sütöttük, de még csak nem is hasonlított egyetlen általunk ismert kézműves pékség termékére sem. A pékkarrierről hamar lemondtunk, a minőségi kenyérről viszont nem – írja a Gusto.

Érden élve persze nincs könnyű dolga annak, aki egy héten akár többször is igazi kovászos kenyeret szeretne az asztalára tenni.

Úgyhogy egy földrész felfedezésének élményével ért fel, amikor megtudtuk, Diósdon, alig 15 percnyi kellemes biciklizésre tőlünk Pékanyu, alias Apáthy Melinda kézműves pékséget üzemeltet.

Hetente kétszer lehet rendelni tőle, az elmúlt pár hónap alatt már-már a teljes repertoárt sikerült végigkóstolnunk.

Mára az életünk részévé vált, hogy kedd és péntek reggel elkerekezünk a friss kenyérért, péksüteményért, foszlós kalácsért.

Közben a szakmai kíváncsiság sem hagyott nyugodni, szerettünk volna minél többet megtudni Pékanyu történetéből, ami már csak azért is érdekes, mert újágíróként kezdte pályafutását.

Gyakornokoskodással együtt cirka öt évig koptatta a klaviatúrát, de hamar rájött, hogy az írással nem tudja megváltani a világot. Pláne nem úgy, hogy ebben a szakmában mindent átsző a politika.

Őt amúgy jobban érdekelte a szociális vonal, például a családon belüli erőszak, és egy ideig komolyan azt képzelte, ha megírja ezzel kapcsolatos cikkeit, az, aki, ilyen helyzetben van, majd észbe kap, odafigyel, ki tudja javítani a nevelési hibáit.

Aztán egy napon megértette, hogy újságírással javítani a világ sorsán naív gondolat. Számára mindenképp.

Diósdon nőtt fel, kertes házban, megtanulta, mit mikor kell elültetni, mi mikor terem. Meghatározó élménye, hogy kimegy a kertbe és a friss kenyér mellé leszed egy érett paradicsomot, amiről tudja, nincs benne semmi vegyszer.

Tulajdonképpen ebben az élményben gyökerezik a kenyérszerelem. Melinda, saját bevallása szerint, alapvetően introvertált személyiség, akinek stresszes bemenni egy szupermarketbe. Attól meg még dühös is lesz, amikor egy rakás termék hátoldalán elolvassa, mennyi minden adalékanyagot tartalmaz.

Szóval amikor beütött nála a kenyérszerelem, és látta, hogy csupa nemes alapanyagból csodát lehet tenni, őt is megtalálták a hasonló gondolkodású kistermelők. örömét leli abban, ha olyasmit és olyasvalakitől vesz, ami személyes és bizalmi alapon működik. Ő is szeret beszélgetni a vevőivel, személyes kapcsolatot kialakítani.

Azzal a lisztessel, akivel ezt a személyes kapcsolatot nem tudta kialakítani, nem is tudott együtt dolgozni. Szápárival viszont ez jól működik, időnként megbeszélik a világ dolgait és a lisztje is csúcs szuper.

A Pékműhely alapítója és a kenyérforradalom egyik meghatározó figurája, Vajda József inspirálta. Tanult nála is (például a levelestészta készítését), de emberileg-szakmailag még nagyobb élményt jelentett a Miklós Mihály vezette Marmorstein pékség, egyébként az első kézműves pékműhely Budapesten. Linda hét hónap alatt ott sajátította el a mesterség nüánszait.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 20., 11:20
Idén is megkönnyíti a lakáskiadással és ingatlanértékesítéssel kapcsolatos jövedelmek bevallását a NAV kérdés-felelet alapú kitöltési módja, amely tavaly debütált az eSZJA rendszerben. A fejlesztés már több mint 200 ezer magánszemélynek egyszerűsíti az adminisztrációt.
2026-04-21 15:10:00
A választások utáni héten összességében csökkent a külföldről érkező kereslet a magyarországi lakóingatlanok iránt, de több országból kifejezetten élénkült az érdeklődés. Az ingatlan.com adatai szerint a legerősebb keresletnövekedés Svájcból és az Egyesült Államokból érezhető, de a szavazás utáni héten élénkülés tapasztalható többek között Spanyolországból, Izraelből és az Egyesült Királyságból is.
2026-04-18 10:35:00
A februári 0,8 százalék után márciusban országosan 2,0 százalékkal nőttek a lakásárak februárhoz képest, szemben; Budapesten a februári mínusz 0,5 százalékos havi árváltozást márciusban 1,1 százalékos drágulás követte az ingatlan.com lakásárindexe szerint. Éves összevetésben országosan 15,8 százalékkal emelkedtek a lakásárak; Budapesten az éves drágulási ütem a februári 14,6 százalékról 13,7 százalékra lassult.
2026-04-17 19:05:00
A zenga.hu szakértői összegyűjtötték, hogy melyik vízparti települések voltak a legkeresettebbek 2025-ben és 2026 első hónapjaiban, és azt is, hogy hol, mennyibe kerül ma egy ilyen álom.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.