Orbán: „azt mondták, szigor kell, mert karácsony jövőre is lesz”

2020. 12. 07., 15:21

További egy hónapig, január 11-ig fennmarad a jelenlegi kijárási tilalom és a szigorú intézkedések – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a közösségi oldalán. Az operatív törzs döntéséről beszámolva azt is elmondta, hogy a szentestét érintő korlátozásokról később döntenek.

A miniszterelnök kiemelte: este 8 és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom lesz. „Hogy szenteste tehetünk-e kivételt, amit mindannyian szeretnénk, azt majd csak december 21-én dönthetjük el az akkori állapotok ismeretében.” Nem lesz kivétel december 31-e sem, vagyis a szilveszteri bulikat és utcabálokat idén nem lehet megtartani.

A döntést konzultációk előzték meg járványügyi szakemberekkel, tudósokkal, akik egyöntetűen a szigorú intézkedések fenntartását javasolták. „Azt mondták, szigor kell, mert karácsony jövőre is lesz, most az a fontos, hogy mi is legyünk.”

Megerősítette: a megoldás a vakcina, amely most már belátható távolságban van. Keddtől indul a regisztráció, amelyen keresztül mindenki jelentkezhet, aki be akarja oltatni magát. „Azért dolgozunk, hogy Magyarországon az elsők között juthassunk vakcinához.”

Orbán Viktor elmondta: a kabinet mindenkivel tárgyal, ennek során pedig sem politikai, sem egymással versengő nagy nemzetközi cégek érdekeit nem veszi figyelembe. Csak az számít, hogy a magyarok minél gyorsabban és minél biztonságosabban juthassanak vakcinához.

Szólt a két hete zajló célzott tesztelésekről is, és közölte: a múlt héten Magyarország már a legtöbbet tesztelő országok közé tartozott.

A miniszterelnök köszönetet mondott az orvosoknak, az ápolóknak és a pedagógusoknak a munkájukért, és mindenkit a járványügyi szabályok betartására kért.

„Az ünnepek alatt is vigyázzunk egymásra, mert minden élet számít!” – zárta szavait Orbán Viktor. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-28 09:40:00
A beruházások volumene 2023 III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 2,2 százalékkal mérséklődött – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2023-11-27 19:00:33
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
2023-11-27 18:10:00
Hagyatéki ügyekben előfordulhat, hogy az örökös vagy más érdekelt a hagyatéki tárgyaláson személyesen nem tud megjelenni, de szeretné, hogy valaki képviselje. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2023-11-27 16:10:00
A személyszállító járművek javítása, karbantartása vagy üzemanyag‑tankolása céljából megtett utak során felhasznált gázolaj nem tartozik a „motorhajtóanyagként felhasznált kereskedelmi gázolaj” fogalma alá – jelentette ki a Tüke Busz vs. NAV ügyben hozott ítéletében az Európai Bíróság.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS