Opten: már több mint 54 ezer személyt tiltottak el a cégügyektől

2019. 03. 13., 17:22

Tovább emelkedett a cégvezetéstől eltiltott magánszemélyek száma, tavaly 13 020 magánszemélyt tiltottak el, így már 54 406-an állnak eltiltás alatt – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

Annak alapján, hogy 2015 óta évi 12-13 ezer eltiltás történt, 2019 végére az eltiltottak száma 62 ezer körül tetőzhet. Az azt követő időszakban már sok lesz a lejáró eltiltás is - írják.

Az Opten elemzése szerint a cégbíróság jogerősen megállapított, ki nem elégített hitelezői követelések és be nem fizetett pénzbírságok esetén tilthat el magánszemélyeket a cégügyektől.

Az eltiltások száma magasabb az előző évi 12 184-nél, de nem lóg ki lényegesen a korábbi évek trendjéből. Az eltiltások elviekben tisztító hatásúak, hiszen az eltiltott személyeket 5 évre eltiltják a cégvezetési, cégképviselői jogkörtől és egyes tulajdonosi szerepköröktől is.

Az eltiltások száma beállni látszik, ami az Opten szerint jelentheti azt, hogy az intézkedésnek nincs túlzott megelőző ereje, de azt is, hogy a hazai cégjogi adminisztráció „sávszélességén jelenleg ennyi esetszám fér át”.

A regionális bontásban az látszik, hogy Budapesten és Pest megyében tömegesek az eltiltások, mivel ezeken a területeken a cégek száma is magas. Szintén magas az eltiltások száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Fejér és Hajdú-Bihar megyében. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 20., 10:50
A zenga.hu szakértői összefoglalták, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és hogy mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026. 07. 20., 10:30
A nyári hónapokban sok munkavállaló választja azt a megoldást, hogy a szabadságot néhány nap vagy hét távmunkával egészíti ki, és a Balatonról, egy horvát apartmanból vagy éppen egy görög szigetről dolgozik. Bár a „workation” és a digitális nomád életmód egyre népszerűbb, a külföldről végzett munkavégzésnek számos olyan adózási, társadalombiztosítási és munkajogi következménye lehet, amelyre sokan nem is gondolnak – hívja fel a figyelmet a Niveus.
2026. 07. 20., 09:45
Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS