„Nincs pardon a trükközésre ezekben a nehéz időkben”

„Nincs pardon a trükközésre ezekben a nehéz időkben”
2023. 04. 20., 14:50

Maradnak az árstopok, jön a kötelező bolti akció, ingyenes lesz az öntözés, gázár-kedvezményt kapnak a mikrovállalkozások – hangzott el az április 20-i Kormányinfón.

Maradnak az árstopok, ingyenes lesz az öntözés

Június 30-ig meghosszabbította a kormány az árstopokat – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely közölte azt is, idén ingyenes lesz a mezőgazdasági öntözés.

Gázárkedvezmény mikrovállalkozásoknak

A kormány döntött arról, hogy a mikrovállalkozások számára az átlagfogyasztás felett 165 forintról 70 forintra csökkenti a kilowattóránkénti áramárat. A korábban egyetemes szolgáltatásra jogosult mikrovállalkozások esetében az átlagfogyasztásig eddig is kedvezményes tarifát érvényesített a kormány, azonban e felett 165 forintot fizettek ezek a cégek kilowattóránként. Ezt most – a lakossági piaci árral megegyezően – 70 forint/kilowattórára csökkentik.

A csökkentés a legfeljebb 10 főt foglalkoztató és legfeljebb 2 millió euró árbevételű mikrovállalkozások számára komoly segítséget jelent, az intézkedés a gazdaság működését, a kisvállalkozások nyereségességét jelentős mértékben elősegíti – hangsúlyozta Gulyás. (MTI)

Kötelező akciók

A kormány az árak letörése érdekében új eszközt vezet be legkésőbb július 1-jétől: akciók meghirdetésére fogja kötelezni a jelentős árbevétellel rendelkező élelmiszer-kereskedelmi láncokat – tájékoztatott a kormányszóvivő. Szentkirályi Alexandra elmondta: az alapvető élelmiszereket 20 kategóriába sorolják, ilyen lehet például a baromfihús, a sajt vagy a kenyér, a péksütemény, a zöldség, a gyümölcs és a felvágott. Az érintett kereskedelmi egységeknek valamennyi kategóriában egy-egy szabadon választott terméket kell az akciót megelőző 30 napban tapasztalt legalacsonyabb árnál legalább tíz százalékkal olcsóbban kínálni.

Az akciókra hetente kell kijelölni a termékeket. Az akció nem vonatkozhat árstopos termékre. Az intézkedés várhatóan a jelentős árbevétellel rendelkező élelmiszerláncokat érinti majd, a legkisebb boltokra nem vonatkozik. A részletszabályok kidolgozása folyamatban van, a tervek szerint az intézkedés legkésőbb július 1-jén lép életbe. „Nem cél, hogy az élelmiszerláncok éppen ezekben az időkben érjék el történetük legnagyobb nyereségét” – magyarázta Szentkirályi.

Online árfigyelő rendszer

Legkésőbb július 1-jétől életbe lép a fogyasztóvédelem és gazdasági versenyhivatal közös online árfigyelő rendszere is, amely fokozza a versenyt és megakadályozza a túlárazást, hiszen a fogyasztók össze tudják majd hasonlítani az árakat. Az árstopok bevezetése óta több mint 6000 üzletet ellenőriztek a hatóságok és amíg marad az árstop, addig a vizsgálatok is folytatódnak országszerte, hiszen „nincs pardon a trükközésre ezekben a nehéz időkben” – szögezte le a kormányszóvivő.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 18:40:00
Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt.
2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS