Nem szerencsétlen szám a 13-as a hazai kkv-k körében

Nem szerencsétlen szám a 13-as a hazai kkv-k körében
2022. 08. 22., 17:17

Ha a kkv-bevételeket vizsgáljuk, a 13. kerület nemcsak a járásokat, de Budapest többi kerületét is messze maga mögé urasítja.

Hogyan oszlik el a járások között a kkv-k árbevétele? Többek között ezt a kérdést is vizsgálta Kincses Áron, Tóth Géza és Jeneiné Gerő Henriett Emese a Területi Statisztika c. folyóirat 62. évfolyam 4. számában megjelent, „A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) területi, versenyképességi elemzései, 2008–2020” című tanulmányban.

2020-ban Budapest XIII. kerületében volt a legnagyobb a kkv-k árbevétele, melyet a XI. és a III. kerület követett. Az első helyeken döntően Budapest kerületeit találjuk; a főváros kerületein kívül a Budakeszi (4.), a Győri (10.), a Debreceni (13.), a Szegedi (14.) és a Székesfehérvári járás (15.) emelhető ki – olvasható a tanulmányban, amely szerint a főváros mellett a budapesti agglomeráció, Északnyugat-Dunántúl, valamint a legfontosabb megyei jogú városok járásai vannak a legjobb helyzetben.

A legnagyobb árbevételű XIII. kerülethez képest, a XI. kerület annak már csak a 78, a III. kerület pedig az 51 százalékát képviseli; a többi járásban a kkv-k árbevétele már nem éri el a XIII. kerületi összbevétel felét sem, sőt, 166 járásban e kerület árbevételének még a 10 százalékát sem érik el a helyi kis- és közepes vállalkozások. A legalacsonyabb árbevétellel rendelkező járások többsége periferikus elhelyezkedésű; az árbevétel szerinti sorrendet a Putnoki, a Cigándi és a Bélapátfalvai járások zárják.

A 197 járásból 136-ban az ott működő kkv-k közül a „kereskedelem, gépjárműjavítás” nemzetgazdasági ágban dolgozók állították elő a legnagyobb árbevételt; 44 járásban a feldolgozóipar, 8-ban a „mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat”, 3-ban az építőipar, egyaránt 2–2-ben a „szállítás, raktározás”, illetve a „szakmai, tudományos, műszaki tevékenység” és 1–1-ben a „bányászat, kőfejtés”, illetve „adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység” volt a legmeghatározóbb a kkv-k árbevétele szempontjából 2020-ban.

2008 és 2020 között a járások döntő részében folyó áron számolva nőtt a kkv-k árbevétele. Csak kilenc olyan járás van, ahol csökkent az árbevétel; a legnagyobb visszaesést Budapest XII., V. és I. kerületének kkv-i könyvelhették el. A legdinamikusabb növekedésű járások ugyanakkor nagyrészt periferikus elhelyezkedésűek (például Nagykőrösi, Bicskei és Hegyháti járás).

A 2008 és 2020 közötti (kkv-) árbevétel-növekedés a nemzetgazdasági ágak szerint nem mutatnak térbeli szabályosságot. 22 járásban a „vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyeződésmentesítés, 21–21-ben a „villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás, a „szakmai, tudományos, műszaki tevékenység”, illetve a „művészet, szórakoztatás, szabadidő” dinamikája volt a legnagyobb. A „mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat” egyetlen járásban sem számított a legdinamikusabban növekedő nemzetgazdasági ágnak a kkv-k körében.

Forrás: KAVOSZ

Fotó: Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat hivatalos Facebook-oldala

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-19 06:30:00
A bankok azonnal ki akarják használni az állami támogatással jövőre induló új kölcsönöket: a munkáshitel már a januári nyitáskor igényelhető lesz, és falusi lakásfelújítási hitelt is több pénzintézet kínálja majd – derül ki a Bank360.hu felméréséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS