Másfélszer annyi új lakás Budapesten, élénkülő építési kedv a községekben

2019. 05. 06., 09:55

2019 I. negyedévében 3661 új lakás épült, 7,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 9639 volt, 2,1 százalékkal kevesebb, mint 2018 azonos időszakában – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

2019 I. negyedévében Budapesten másfélszeresére nőtt az épített lakások száma. Pest megye lakásépítése továbbra is kiemelkedő, ám a megelőző évhez képest nem nőtt tovább. Az új lakások 54 százalékát Budapesten és Pest megyében vették használatba. Győr-Moson-Sopron megyében az épített lakások száma a 11 százalékos csökkenés ellenére sokszorosan felülmúlja a többi megyére jellemző értéket. 2019 I. negyedévében Győr-Moson-Sopron megyében épült fel minden ötödik új lakás.

természetes személyek által épített lakások aránya 50 százalékról 45 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 50 százalékról 54 százalékra emelkedett.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 49 százaléka családi házban, 44 százaléka többszintes, többlakásos épületben, 2,4 százaléka lakóparkban található.

A lakások 56 százaléka értékesítésre, 42 százaléka saját használatra, 2 százaléka bérbeadásra épült.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 3,7 m2-rel 96 m2-re csökkent.

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások országos száma 2,1 százalékkal, 9639-re csökkent, míg a községekben közel másfélszeresére emelkedett. Az építtetők az esetek 43 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten 5,7 százalék, az alacsonyabb területi egységek felé haladva egyre magasabb, a községekben elérte a 90 százalékot.

A kiadott új építési engedélyek (bejelentések) alapján 22 százalékkal több, összesen 3615 lakóépület építését tervezték, a nem lakóépületekre kiadott engedélyek száma 982 volt, ami nagyságrendileg azonos az egy évvel korábbival. (KSH)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS