Március elején több ország – köztük az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália – is jelezte, hogy betiltja az orosz kőolaj importját, Nagy-Britannia pedig fokozatosan tervezi a leállást az év végéig. Ezzel szemben az orosz kőolaj legnagyobb importőre, az Európai Unió egyelőre adós maradt egy ilyen döntéssel, pedig az orosz olajexport leállása nagy eséllyel megállíthatná Ukrajna orosz invázióját. Tizennégy uniós ország még ösztönzi is az olajfogyasztást üzemanyagadók csökkentésével. A kőolajtermékek több mint kétharmadát a közlekedés használja fel.
A Nemzetközi Energiaügynökség becslései szerint a tagállamaiban négy hónapon belül napi mintegy 2,7 millió hordóval lehetne csökkenteni az olajfogyasztást. Környezetvédő civil szervezetek széles köre szorgalmazza ezen intézkedések mihamarabbi bevezetését az EU tagállamaiban. Az IEA javaslataival összhangban az egyik legnagyobb német szervezet, a Deutsche Umwelthilfe (DUH) azt követeli, hogy az ország autópályáin 100, a településeken kívüli egyéb utakon 80, a sűrűn lakott településeken pedig 30 kilométer/órás sebességkorlátozást vezessenek be, amivel évi 3,7 milliárd liter üzemanyagot lehetne megtakarítani.
„Becsléseink szerint csak a DUH által javasolt sebességkorlátozással az EU-ban évente közel 20 milliárd liter kőolajat takaríthatnánk meg, ami a teljes magyarországi fogyasztás több mint kétszeresének felel meg. A lakosságot a városok vezetőinek ösztönözniük kell arra, hogy autó helyett tömegközlekedéssel, kerékpárral és gyalog járjanak. Az önkormányzatok vezessenek be forgalomcsillapítási intézkedéseket és szervezzenek minden héten autómentes vasárnapokat. Folytassanak széles körű tájékoztatást, felhívva a lakosság figyelmet arra, hogy amennyiben nem csökkentik az üzemanyag-használatukat, akkor hozzájárulnak a háború folytatásához, ami a szomszédunkban szörnyű emberi szenvedést okoz, nálunk pedig rohamosan emelkedő energia- és élelmiszerárakhoz vezet” – jelentette ki Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.
A Nemzetközi Energiaügynökség javaslatainak hatodik pontja az autómegosztásra való áttérést sürgeti, amivel a világ napi 470 ezer hordó kőolajat takaríthat meg. A Levegő Munkacsoport korábban már ismertette a Magyarországon is elérhető újfajta közlekedési mód előnyeit az utazók szempontjából: csak annyit kell fizetni, amennyit ténylegesen használjuk az autót, és nem kell gondoskodni a karbantartásáról vagy a tárolásáról. Ráadásul a nemzetközi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a közösségi autó használata esetén az emberek sokkal jobban meggondolják, hogy mikor ülnek autóba, mint amikor saját autójuk van.
„A Covid-járvány alatt már bebizonyosodott, hogy sok munkakörben működik az otthoni munkavégzés. Az IEA javaslatainak második pontja is ezt szorgalmazza. Számításaik szerint heti egy napi otthoni munkával napi 170 ezer, három napival napról napra mintegy 500 ezer hordónyi kőolaj takarítható meg az IEA tagállamaiban és a társult államokban (természetesen csak akkor, ha az emberek az így felszabaduló időt nem arra fordítják, hogy máshová autózzanak többet)” – tette hozzá Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse.
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.