Kezdetben még hitegette ügyfeleit, aztán elérhetetlenné vált az „építési vállalkozó”

2022. 12. 06., 19:24

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 38 éves férfi ellen, aki közel 20 millió forintot csalt ki ügyfeleitől.

A vádirati tényállás szerint az elkövetéskor 36 éves férfit sem egyéni vállalkozóként nem vették nyilvántartásba, sem munkavállalója vagy képviselője nem volt építési vállalkozásnak.

Ennek ellenére a vádlott egyéni vállalkozóként, illetve egy építési kft. képviselőjeként könnyűszerkezetes házak építésére vállalt kötelezettséget. A terhelt 2020 februárja és júliusa között tíz sértettel kötött megállapodást könnyűszerkezetes házak kivitelezésére, és különböző összegű előlegeket vett át. A terhelt az első időkben még megkezdte a munkát, azonban be már nem fejezte, később pedig már meg se kezdte a kivitelezést. Olyan is előfordult, hogy a vádlott a sértett által neki beépítésre átadott konyhabútort nem építette be és vissza sem adta a sértettnek. A vádlott minden esetben egy darabig hitegette a sértetteket, majd számukra elérhetetlenné vált.

Ezzel a módszerrel a terhelt a tíz sértettnek közel 20 millió forint kárt okozott.

A férfi ellen több rendbeli minősített csalás és sikkasztás miatt emelt vádat az ügyészség, a halmazati szabályok alapján vele szemben hét és fél év szabadságvesztés büntetés is kiszabható.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Győri Járási Ügyészség

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-07 16:10:00
Az uniós tagállamok állandó képviselői megállapodtak egy olyan új jogszabályra vonatkozó tanácsi megbízásról, amely uniós szinten megkönnyíti az egészségügyi adatok cseréjét és az azokhoz való hozzáférést.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS