Jövőre átadják a Paks–Kalocsa hidat

Jövőre átadják a Paks–Kalocsa hidat
2023. 04. 10., 13:45

Továbbra is ütemtervnek megfelelően halad a huszadik Duna-híd építése Pakstól délre. A 92 milliárdos beruházás keretében már elkészült a Paksot Gerjennel összekötő út, amit a tervek szerint áprilistól használhatnak a közlekedők, de a híd elkészültére sem kell már sokáig várni – olvasható az Atomszféra új számában.

A Paksot Gerjennel összekötő, hivatalos nevén 5124 jelű út teljesen elkészült, a műszaki átadás-átvételi eljárást 2023. február 28-án lezárták. A lakosság a forgalomba helyezési eljárás lefolytatása után veheti birtokba az új utat, várhatóan áprilisban – olvasható az Atomszféra friss számában. Az út az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában megvalósuló Kalocsa–Paks Duna-híd projekt keretében készült el. A beruházás része a Kalocsa és Dunaszentgyörgy közötti 512. számú főút megépítése is. Ez egy 11,5 km hosszú, 2×1 sávos út, amelynek új szakasza az 51. sz. főutat köti össze a 6. főúttal és az M6 autópályával. Az ÉKM tájékoztatása szerint a földmunkák készültsége a teljes szakaszra vonatkozón 85 százalékos, elkezdődött a javító- és fagyvédő rétegek beépítése. A pályaszerkezeti rétegek építése folyamatban van: 3,3 km hosszon már beépítették a beton, aszfalt alap- és kötőréteget. Az 5106 jelű összekötő út korrekciója az aszfalt kötőrétegig elkészült Foktő határában. A részhatáridős építmények, az 512. sz. főút és 5124 jelű összekötő út körforgalmú csomópontja és a hozzá tartozó vízelvezetési rendszer elkészültek, a kivitelezés ütemterv szerint halad – tájékoztatta az Atomszférát a minisztérium.

Elmondták, hogy a hídépítési feladatok első részeként megépülő műtárgyak közül a bal parti (kalocsai) ártéri híd mintegy 1600 tonnás felszerkezete elkészült, helyére került, a hídtartozékok szerelése elkezdődött. Ugyancsak a bal parton, a főpálya alatt az árvízvédelmi gát kezelőútját átvezető vasbeton keretműtárgy szerkezetkész állapotban van. A jobb ártéri hídszerkezet helyszíni szerelése mintegy 75 százalékos készültségű. Jelenleg is zajlik a 286 méteres, 2000 tonnás szerkezet hosszirányú tolása, e művelet eredményeként kerül a tervezett helyére. A mederhíd szabadszerelése párhuzamosan történik a kalocsai és paksi hídágon, eddig összesen 18 úgynevezett zöm készült el a Duna felett. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a négy pilon kivitelezése. A legelőrehaladottabb állapotban lévő pilon az aktuális vízszinthez képest már 36 méter magasságon tart. Az elkövetkező hónapokban kerül majd sor az első extradosed kábelek beépítésére és feszítésére. A Duna-folyam új mederbe terelését szolgáló vezetőművekbe eddig 31 000 tonna vízépítési követ építettek be. Ez a munka jelenleg is tart.

2023 tavaszán újabb látványos folyamat veszi kezdetét: a pilonoktól számított kilencedik zömöktől kezdődően már a ferdekábelek teherviselését is bevonják a helyszíni építési technológiába, hiszen ekkorra már hozzávetőleg 45 méter hosszú hídág fog benyúlni megtámasztás nélkül a hajózási útvonal fölé. Ennek kapcsán a minisztérium hangsúlyozta, hogy a projekt kivitelezése során folyamatosan biztosítottak a nemzetközi hajóforgalom feltételei. Az épülő híd közel egy kilométeres, három részből – két ártéri hídból és a közöttük épülő mederhídból – áll. A beruházáshoz 22,5 kilométer új nyomvonalú útépítés is kapcsolódik. A híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat kivitelezésének összértéke 92 milliárd forint. A kivitelezést a Duna Aszfalt Zrt. végzi. A Paks–Kalocsa közötti átkelő lesz a Duna magyarországi szakaszának huszadik hídja, átadását 2024 nyarára tervezik.

A bal- és jobboldali hullámtéri hidak egyaránt háromnyílású, acél szekrénytartós gerenda - hidak vasbeton pályalemezzel. A mederhíd 120 m – 200 m – 120 m támaszközű, öszvér keresztmetszetű extradosed típusú híd pilononként 10–10 kábellel. Ez azt jelenti, hogy a fellépő erőket a hídszerkezet teljes hosszában végigvezetett kábelekkel veszik fel, amelyeket a nagyobb fesztávolság biztosítása miatt egy vagy több pilonra vezetnek fel. A híd főtartója kétcellás szekrénytartó, amelynek első részét mindkét oldalon konzolos kialakítású vasbeton pályalemez alkotja. A két középső támasznál a hídszerkezettől 21,8 méter magasságba nyúló vasbeton pilonok készülnek. A felszerkezet szélessége 19,26–23,26 méter között váltakozik, melyen 2×3,5 méter szélességű kocsipályát, valamint kétoldali, kétirányú kerékpárutat alakítanak ki a szükséges biztonsági sávokkal.

A pilon függőhidak, ferdekábeles hidak és feszített-függesztett hidak függőleges vagy közel függőleges tartószerkezeti eleme, mely a kábelekről (lánchidak esetén a láncokról) érkező erőt az alépítményekre közvetíti, a híd pályaszerkezete erre van felfüggesztve. A zöm a híd szerelési technológiájában egy szerelési egységet jelent. A szabadon szerelés (megtámasztás nélkül) során a zöm elkészülte után a zsaluzókocsi újabb egy zöm távolságot lép előre. A folyamat sokszori reprodukálása nyomán készül el a híd főtartó-szerkezete.

Atomszféra

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS