Hol és kiket keresnek fel a NAV revizorai? – Itt a 32. heti lista

2020. 08. 03., 08:30

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az augusztus 3-án kezdődő 32. héten.

Kiemelt ellenőrzési témakör: katás szerződések vizsgálata

A NAV az év második felében kiemelten vizsgálja a kifizetőknél és foglalkoztatóknál a kata-alanyokkal kötött szerződéseket, a bújtatott foglalkoztatással kapcsolatos visszaélések feltárása és visszaszorítása érdekében.

Észak-Budapest

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. augusztusban a Budai Várban, valamint a Duna-korzón és környékén ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek üzemeltetését és a foglalkoztatás szabályszerűségét.

Vizsgálatokra számíthatnak még az építkezéseken dolgozó vállalkozások is.

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai augusztusban a megye vendéglátóhelyein ellenőriznek.

Az ellenőrök egyebek mellett vizsgálják a kedvezményes áfakulcsok használatának szabályszerűségét, továbbá forgalomszámlálásra is sor kerülhet.

Az igazgatóság munkatársai nyáron a szezonálisgyümölcs-árusokat ellenőrzik a boltokban, piacokon és közterületen.

Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.

Vizsgálatokra számíthatnak még az építkezéseken dolgozó kivitelező vállalkozások is.

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai augusztus 3. és 9. között

  • szerdán Pécsett, az edzőtermekben,
  • csütörtökön pedig Mohácson, a Szabadság utcai és a Jókai utcai vendéglátóhelyeken

végeznek próbavásárlásokat.

A revizorok vizsgálják a foglalkoztatottak bejelentését, az online pénztárgépek szabályszerű használatát, valamint az áruk eredetét is.

A megye építkezésein továbbra is folytatódnak a foglalkoztatáshoz kapcsolódó ellenőrzések.

Békés megye

2020. augusztus 3. és 7. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai fagylaltozókat, cukrászdákat ellenőriznek a megye egész területén.

A revizorok a nyugta- és számlaadás mellett az online pénztárgépek használatát és a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A Nemzet Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. augusztus 6-án az ónodi országos kirakodó vásáron ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, továbbá a foglalkoztatottak bejelentését a kereskedőknél, vendéglátóknál és szolgáltatóknál.

Csongrád-Csanád megye

A NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai augusztus 10. és 13.között fokozottan ellenőrzik a megyében a strandok, fürdök területén és azok környékén működő adózókat.

Az adóellenőrök többek között a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és a pénztárgépek áfagyűjtőinek használatát vizsgálják.

Fejér megye

A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. augusztus 3. és 7. között a szabadidő- és sporteszközök bérbeadóit ellenőrzik.

Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését.

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2020. augusztus 3. és 4. között a fagylaltozókat, valamint a közterületeken, strandokon, fürdőkben értékesítő vállalkozásokat ellenőrzi a megyében. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. július 20. és augusztus 7. között a strandokon és a turisztikailag frekventált helyeken ellenőrzik a vendéglátókat.

Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2020. augusztus 3. és 7. között az alábbi helyeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • augusztus 3. hétfő: Balassagyarmati járás
  • augusztus 4. kedd: Pásztói járás
  • augusztus 5. szerda: Szécsényi járás
  • augusztus 6. csütörtök: Salgótarjáni járás
  • augusztus 7. péntek: Bátonyterenyei járás

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a zöldség-, gyümölcs-kiskereskedésekben. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

Pest megye

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szakemberei 2020. augusztus 3-ától szeptember 9-éig a tanszer-, papír- és írószer-kereskedőket ellenőrzik.

A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Somogy megye

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 32. héten az alábbi helyszíneken végez ellenőrzést: szezonálisgyümölcs-árusoknál, strandok környékén és turisztikailag frekventált területeken működő vendéglátóknál.

A vizsgálatok a megye teljes területét érintik. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Az NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 32. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket.

  • augusztus 3. hétfő: Baktalórántháza, Petneháza
  • augusztus 4. kedd: Nyírlugos, Nyírbéltek
  • augusztus 5. szerda: Rakamaz, Tímár
  • augusztus 6. csütörtök: Nyírcsaholy, Nagyecsed
  • augusztus 7. péntek: Nyírtelek

A NAV munkatársai az építőipari alkalmazottak bejelentéseit, valamint a kereskedelmi- és vendéglátóhelyek nyugta- és számlaadását és az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét vizsgálják.

Veszprém megye

A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. augusztus 3. és 7. között

  • a balatonalmádi és balatonfüredi járásokban

ellenőrzik a vendéglátóhelyeket. A korábban mulasztó vállalkozások ismételt ellenőrzésre számíthatnak.

A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.

ADÓtraffipax

„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-19 06:30:00
A bankok azonnal ki akarják használni az állami támogatással jövőre induló új kölcsönöket: a munkáshitel már a januári nyitáskor igényelhető lesz, és falusi lakásfelújítási hitelt is több pénzintézet kínálja majd – derül ki a Bank360.hu felméréséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS