GVH: a Nitrogénműveknek be kell fizetnie a központi költségvetésbe a 11 milliárdos kartellbírságot

2022. 04. 08., 12:13

A Gazdasági Versenyhivatal elrendelte a Nitrogénművek csoportra kiszabott 11 milliárdos bírság végrehajtását, miután a Kúria jogerősen elutasította a cégcsoport halasztási kérelmét – közölte a GVH az MTI-vel pénteken.

A nemzeti versenyhatóság tavaly októberben szabott ki rekordösszegű, 11,05 milliárd forintos bírságot a Nitrogénművek csoportra, amiért más piaci szereplőkkel együtt éveken keresztül jogsértően törekedett a verseny korlátozására a hazai műtrágyapiacon – emlékeztetett közleményében a hivatal.

Kiemelték: a résztvevők fele önként elismerte a kartellt, a cégcsoporton kívül pedig a többi érintett be is fizette, illetve az előírtak szerint törleszti a kirótt bírságot.

A közlemény szerint a Nitrogénművek csoport a döntést bíróságon támadta meg, egyúttal kérte a versenyhivatali határozat végrehajtásának – így a bírság befizetésének – felfüggesztését addig, amíg az akár évekig tartó, teljes jogorvoslati eljárás le nem zárul.

A bíróságok megvizsgálták a vállalatcsoport érveit, és egybehangzó döntést hoztak: előbb a Fővárosi Törvényszék, majd - jogerősen - a másodfokon eljáró Kúria is elutasította a Nitrogénművek halasztásra vonatkozó kérését, mivel nem látták igazoltnak, hogy a cégek működése valóban ellehetetlenülne. A Nitrogénművek csoportnak így a versenyhatósági döntés érdemi felülvizsgálatának menetétől függetlenül, haladéktalanul be kell fizetnie a bírság teljes összegét, valamint az eredeti, tavaly őszi fizetési határidő óta felgyülemlett késedelmi pótlékot, amely immár mintegy 300 millió forintot tesz ki, és a bírság teljes befizetéséig tovább növekszik.

Mivel a vállalatcsoport a Kúria döntését követően eddig a bírságösszeg nagyjából 5 ezrelékét rendezte az államháztartás felé, a Gazdasági Versenyhivatal a Kúria döntése alapján – jogszabályi kötelezettségének eleget téve – az adófizetők pénzének védelme érdekében elrendelte a pótlékkal növelt bírsághátralék végrehajtását, amit az adóhatóság végez el. (MTI)

A Nitrogénművek Zrt./Bige Csoport közleménye

A Kúria 2022. április 4-én kézbesített végzésével a Nitrogénművek Zrt.-nek és több hozzá kapcsolódó vállalkozásnak a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) rájuk bírságot kiszabó döntésével szembeni azonnali jogvédelem iránti kérelmét elutasította, ugyanakkor érdemben nem döntött a Nitrogénművek Zrt. és társai által előterjesztett kérelem tartalmáról. A döntést tudomásul véve a csoport a teljes összeget (11.056.317.000,- Ft) elkülönítette a Nitrogénművek Zrt. egy belföldi bankszámlájára, amelyről a bírság végrehajtható, ugyanakkor a novemberben beadott azonnali kérelmünk óta olyan jelentős tények és körülmények merültek fel – orosz-ukrán háború, tovább növekvő energiaárak, ellátási lánc kockázatok – melyek előre nem voltak kiszámíthatóak és jövőbeli hatásuk is nehezen prognosztizálható, így egy új kérelem előterjesztésére törvényi lehetősége van a csoportnak, mellyel élni is fog.

„Az önkéntes befizetés a jelenlegi gazdasági helyzetben olyan felelőtlen magatartás lenne részünkről, melyet nem tudunk felvállalni. A vállalat gazdasági teljesítőképességét összetetten kell vizsgálni és egy erősen szezonális iparágban, a jelenlegi bizonytalan energiapiaci környezetben nem lehet egyszerű pénzügyi beszámolók alapján felmérni a bírság befizetésének hátrányait. Ennek komplex bemutatására, a jelenleg ismert üzleti tényezőket is részletezve egy új azonnali jogvédelem iránti kérelmet nyújtunk be. Álláspontunk szerint egy esetlegesen jogsértő GVH határozat miatt, aminek jogerős döntése akár 2–3 évig is elhúzódhat, nem lenne szabad korlátozni a Nitrogénművek Zrt. működését, aminek nemzetgazdaságilag jelentősen nagyobb hátránya lenne, mint a bírság beszedésének” – nyilatkozta Bige Zoltán, a társaság stratégiai igazgatója.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-19 06:30:00
A bankok azonnal ki akarják használni az állami támogatással jövőre induló új kölcsönöket: a munkáshitel már a januári nyitáskor igényelhető lesz, és falusi lakásfelújítási hitelt is több pénzintézet kínálja majd – derül ki a Bank360.hu felméréséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS