Ezt hívta segítségül DTK az üzleti terv elkészítéséhez

2019. 04. 12., 12:30

D. Tóth Kriszta 40 évesen is olyan, mintha egyetemista lenne, mert minden nap tanul. Vállalkozása indításáról is beszélt a WMN alapítója.

„Azt sem tudtam, hogyan lehet ezzel pénzt keresni. Fél évnek el kellett telnie, mire leírtam egy kockás füzetbe, hogy bevétel-kiadás. Beírtam a Google-be, »hogy üzleti terv készítése, hogy kell« - mesélt D. Tóth Kriszta vállalkozásának első lépéseiről a Forbes „Legyél Jobb Napján”.

A WMN.hu női magazin alapítója annak idején a köztévé brüsszeli tudósítójaként dolgozott, majd saját talkshow-t vezetett DTK Show címmel. „Az egészségem, családom, életem azért fontosabb, mint WMN, pedig annál nem sok van fontosabb” – árulta el DTK, akinek a tervei között az szerepel, hogy idén kicsit visszavesz a tempóból.

Ugyanakkor egy új ötlete máris a neten van. Április 1-jén indította el az Instagramon 365 napra szóló sorozatát, az Anti-Instát. Több mint 80 ezer követőjének ezt írta:

„Mindannyian tudjuk, hogy az élet nem olyan, mint ahogy azt az insta feeded mutatja. Az élet: lepattogzott körömlakk, meghúzott kocsi, leejtett pohár. Mostantól egy teljes éven át minden nap megmutatok egy-egy tökéletlenséget magamon vagy magam körül. Akkor is, ha előnytelen, akkor is, ha bosszantó. A lényeg, hogy igazi legyen. Szabadítsuk föl az Instagramot!”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-27 10:15:00
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A hosszú hétvégén tehát érdemes vadászni az elfogadóhelyekre az érintett SZÉP-kártyásoknak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS