Ezekben az ágazatokban is felvehetik a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt

2021. 05. 25., 17:30

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara– tagjai megkeresése nyomán – korábban kezdeményezte, hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vendéglátóipari beszállítók, élelmiszer-nagykereskedők, illetve az erdőgazdálkodók is felvehessék a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt. Ez, a hitelprogram kedvezményezetti körének kibővítésével számukra is lehetővé vált, amennyiben megfelelnek bizonyos feltételeknek.

Nemrégiben módosultak a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön Hitelprogram igénybevételének feltételei. A meghatározott tevékenységeket végző vállalkozások mellett már azok is felvehetik a hitelt, akiknek a 2020. évi árbevétele minimum 30 százalékkal alacsonyabb volt, mint a 2019. évi, de a tavalyi árbevételük nem haladta meg a 100 millió forintot. További feltétel, hogy a 2020-ra vonatkozó tárgyévi éves átlagos állományi létszámuk nem volt nagyobb 25-nél, valamint rendelkeznek a tavalyi évre teljes, lezárt beszámolóval.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara korábban kezdeményezte, hogy a vendéglátóegységeket érintő korlátozások miatt nehéz helyzetbe került beszállítók, élelmiszer-nagykereskedők, illetve a járvány gazdasági hatásait ugyancsak elszenvedő erdőgazdálkodók is részt vehessenek a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön Hitelprogramban.

A program módosításának köszönhetően így már azok a vállalkozások is igényelhetik a hitelt – amennyiben megfelelnek a fenti feltételeknek –, amelyek árbevételére jelentős hatással volt a koronavírus-járvány, de tevékenységüket nem fedik le a programban meghatározott TEÁOR-kódok. Ez jelentős segítséget nyújthat az érintett ágazati szereplők számára a talpon maradáshoz szükséges források biztosításához.

A Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön nulla százalékos kamatozással, 100 százalékos előleggel, fix 10 éves futamidővel, önerő nélkül és három év türelmi idővel igényelhető az országszerte megtalálható MFB Pontokon. Az összesen 100 milliárd forintos hitelkeretből a vállalkozások ügyletenként 1 millió és 10 millió forint közötti összeget igényelhetnek bér-, járulék-, rezsi- és működési költségek fedezésére, illetve az újranyitáshoz szükséges készletek finanszírozására.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS