Erősíti az állami vállalatok közpénzfelhasználásának hatékonyságát a Közbeszerzési Hatóság

2019. 02. 26., 17:21

Kiemelt programot indított a Közbeszerzési Hatóság annak érdekében, hogy tudásmegosztással erősítse a hazai állami vállalatok hatékonyságát a közpénzek felhasználása terén.

A szervezet az edukációs program első lépéseként Közbeszerzési Akadémiát szervezett az állami vállalatok felsővezetői számára, amelynek keretében a legfrissebb, közbeszerzésekkel kapcsolatos szakmai ismereteket, jó gyakorlatokat osztották meg a rendezvényen résztvevő 150 topmenedzserrel. 

Az állami vállalatok közpénzfelhasználásának hatékonyságát, ezáltal a cégek ésszerű és átlátható gazdálkodásának erősítését célozza a Közbeszerzési Hatóság által indított kiemelt edukációs program, amely a Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterrel kötött stratégiai együttműködés keretében valósul meg.

A program célja, hogy a magyar állami vállalatok közbeszerzési területtel foglalkozó vezetői, szakértői számára folyamatos továbbképzést és tudásmegosztást biztosítson, melynek keretében a Közbeszerzési Hatóság szakemberei a közbeszerzésekkel kapcsolatos legfrissebb hazai és nemzetközi jogi, szakmai és piaci ismereteket, jó gyakorlatokat, tapasztalatokat osztják meg a költségvetési forrásból gazdálkodó cégek illetékes vezetőivel.

Bártfai-Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a konferencia megnyitóján kiemelte: „A magyar állami vagyon mértéke meghaladja a 16 ezer milliárd forintot, ennek növelése közös érdekünk, ez pedig közbeszerzések által valósulhat meg. Ezek az eljárások életünk meghatározó részei, tehát végig kell gondolnunk, hogyan lehet őket az értékteremtés szolgálatába állítani. A Közbeszerzési Hatóságot kiemelt partnerünknek tekintjük, nagyon fontosnak tartjuk, hogy a szervezet képes életszerű párbeszédet folytatni a vállalatvezetőkkel - ez segít abban, hogy az eljárások egyszerre legyenek jogszerűek és hatékonyak. Kiemelt közös célunk, hogy a magyar állami vállalatok mind szemléletben, mind cégkultúrában, mind a szakmai munka minőségében és a gazdálkodás hatékonyságában elérjék, és esetlegesen meg is haladják a versenyszférában tapasztalható legmagasabb színvonalat.”

Rigó Csaba Balázs köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy a hirdetményeket két munkanapon belül lektorálják, és igény szerint a közbeszerzési dokumentumok ellenőrzését is elvégzik. „A hozzánk beküldött állásfoglalások gyors megválaszolásával szintén elő tudjuk segíteni az eljárások jogszerű lefolytatását” – tette hozzá a Közbeszerzési Hatóság elnöke.

„A Közbeszerzési Hatóság munkatársai elkötelezettek abban, hogy a közbeszerzési piac szereplőit folyamatos tudásmegosztással támogassák. Ennek érdekében hoztuk létre a Napi Közbeszerzés nevű mobilapplikációnkat, és ennek jegyében indítottuk el 2016-ban a Közbeszerzési Akadémiát, amelynek keretében rendszeresen szervezünk szakmai konferenciákat, workshopokat egy-egy specializált szakterületre fókuszálva. Emellett idén Közbeszerzési Értesítő Plusz címmel ingyenes, online elérhető szakmai folyóiratunkat is elindítottuk, amelyben havi rendszerességgel publikálunk tudományos igényességű, szakmai cikkeket a közbeszerzési piac hazai és nemzetközi aktualitásai kapcsán, ezzel is elősegítve a közbeszerzési szakemberek ismereteinek naprakészen tartását” – fogalmazott Rigó Csaba Balázs.

Dr. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy a százszázalékos állami tulajdonban lévő cégcsoport évi 140 millió utast szolgál ki. Kiemelte, hogy a magyar ipar erősítése érdekében fel kell készíteni a beszállítói piacot, hogy a magyar hozzáadott érték még meghatározóbb legyen. Hozzátette, büszkék arra, hogy a vállalat az idei évben még csak egy hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytatott le, valamint elismerését fejezte ki a Közbeszerzési Hatóság szerződésellenőrzési tevékenysége kapcsán.

Dávid Ilona, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója előadásában kiemelte: a társaság legfontosabb üzletpolitikai célja, hogy minél magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtson, amivel még versenyképesebb alternatívát kínálhat az egyéni közlekedéssel szemben. A hatékonyságnövelés fő eszközei közé tartoznak a vállalati stratégia megvalósítását segítő közbeszerzések.

Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója előadásában arról számolt be, hogy nemzetközi környezetben is nagyon innovatív vállalatnak számítanak, az elmúlt bő egy évtizedben mintegy 25 nagy volumenű fejlesztési beruházást valósítottak meg. Rendkívül fontosnak tartják a stabil jövőképet és stratégiát, valamint nagy hangsúlyt fektetnek az erős belső szabályozottságra, különösen a beszerzésekre vonatkozóan, amelyek támogatják a felelős gazdálkodást.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS