A K&H nagyvállalati növekedési index – megtörve az elmúlt egy év csökkenő trendjét – fölfelé mozdult, és jelenleg 8 ponton áll.
A jó hangulat egyértelműen a cégek saját kilátásaik pozitív megítélésének köszönhető, hiszen magasabb pénzügyi eredményekkel és beruházási aktivitással terveznek idén, miközben a gazdasági növekedést is kedvezőbben látják.
Megtört a 2017 év vége óta tartó csökkenő trend:a hazai, 2 milliárd forint feletti éves árbevételű nem-állami nagyvállalatok növekedési kilátásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index egy év utánújrafelfelé mozdult, így jelenleg 8 ponton áll. „A nagyvállalatok bizakodók 2019-cel kapcsolatban, hiszen az előző negyedévben elért legalacsonyabb eredményhez képest jelentős előrelépés történt. A jelenlegi eredmény optimizmust mutat, ami annak köszönhető, hogy a vállalatok saját lehetőségeiket kedvezően ítélik meg, hiszen a vállalati részindex 9-ről 12 pontra emelkedett, miközben a makrogazdasági környezetre vonatkozó várakozások is jelentősen, mínusz 9-ről mínusz 2 pontra javultak” – tájékoztatott Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.
A vállalat helyzetével kapcsolatos javuló várakozások két területen érhetők leginkább tetten. Egyrészt növekvő pénzügyi várakozásokkal számolnak idén: az előző negyedévhez képest 1,2 százalékról 2 százalékra emelkedett az árbevétel várt növekedése, míg a várt profitnövekedés mértéke a duplájára, 1,2 százalékra ugrott. Feltehetően ezzel függ össze, hogy a beruházási szándék is erősödött az előző negyedévhez képest: jelenleg a cégek fele tervez beruházást idén, elsősorban technológiai fejlesztésekre vonatkozóan (26 százalék).
2019 erős gazdasági év lehet
A makrogazdaságot tekintve is derűlátóbbak lettek a vállalatok az előző negyedévhez képest. „A többség továbbra is a gazdasági növekedés jelenlegi ütemének fennmaradásával számol egy (68 százalék) és hároméves (54 százalék) időtávon egyaránt. Egy jelentős részük azonban ennél is kedvezőbben látja a gazdaság idei évi alakulását. Rövidtávon ugyanis 11 százalékról 22 százalékra, középtávon pedig 22 százalékról 31 százalékra ugrott azon cégek aránya, akik a jelenleginél is erőteljesebb bővülést várnak 2019-ben. A vállalatok szerint tehát a gazdaság akár túl is szárnyalhatja a tavalyi, a kormány legfrissebb becslése szerint 4,6 százalékos GDP-növekedést” – mondta el a szakember.
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.