Elektromos autózással fákra gyűjthetünk

2021. 01. 20., 13:00

A novemberi 500 fa elültetése Budapesten csak a kezdet, az e-carsharing szolgáltató idén tovább folytatja törekvéseit a zöldebb jövőért. A Gurulj a fákért! Támogatói Programhoz már a felhasználók is csatlakozhatnak: a vezetéssel töltött perceik után plusz 1 forinttal járulhatnak hozzá az újabb ültetéshez, amit az GreenGo a végén saját költségére megdupláz.

Budapest első elektromos autómegosztója 4. születésnapja alkalmából a fővárosi közlekedésben részt vevő, nem elektromos közösségi autók CO2-kibocsátását szerette volna kompenzálni. A cél érdekében 2020 végén 500 fát ültettek el a 10 millió Fa Alapítvánnyal Budapesten. Idén ezt az eredményes megmozdulást közösségi adománygyűjtéssel folytatja a GreenGo.

„Az első etapunk sikeres volt: a novemberben elültetett félezer fa összesen 100 tonna szén-dioxidot képes megkötni 25 év alatt az alapítvány munkatársainak számítása szerint. Azonban mi nem szeretnénk itt megállni!” – ismertette Michaletzky Bálint, a cég ügyvezető igazgatója.„Rendkívül összetartó és tevékeny közösség alakult a GreenGo körül, ezért is gondoltunk arra, hogy idén a felhasználóinkkal együtt lépünk egyet előre a fenntarthatósági törekvéseinkben, és közösen teszünk azért, hogy tovább tisztítsuk a levegőnket” – tette hozzá.

Ezért jött létre a Gurulj a Fákért! program, melynek keretében az e-carsharing szolgáltató userei 2021. január 19. és március 31. között egyszerűen, a megtett kilométereikkel gyűjthetnek a következő elültetendő fákra.  

A felhasználók a GreenGo mobilalkalmazásban (elérhető legfrissebb verzió esetén) a szerződéseknél vagy a bérlésük végén állíthatják be, hogy a levezetett percek után +1 forinttal hozzájárulnak az ültetéshez, így a fizetendő összeg percenként 1 forinttal lesz több. A greengózók támogatása mellett természetesen a cég is részt vállal a költségekből: minden felhasználói 1 forinthoz még 1 forintot adnak, így percenként végül 2 forint kerül a fákra szánt közös kasszába.

Tavasszal a beérkező összegből szintén a 10 millió Fa Alapítvány közreműködésével tervez fákat ültetni a vállalat.

„A zöldövezetek mérete jelentősen csökkent az utóbbi évtizedekben, azonban ahogy a klímavédelem előtérbe került, úgy a közvetlen környezetünkben is megjelentek a zöld infrastruktúrát fejlesztő projektek. Ebből szeretnénk mi is kivenni a részünket azzal, hogy minél több, még üresen tátongó fahelyre életet ültetünk”– mondta Michaletzky Bálint.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-02 17:08:00
A Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám Becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése szerint 2023 szeptemberében országosan 8067 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 50 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-10-02 15:08:00
A más által írt írásbeli magánvégrendelet érvényességi feltétele két végrendeleti tanú alkalmazása. Előfordulnak olyan esetek, amikor a végrendelet a tanúk olvasható nevét nem, csak az aláírásukat tartalmazza. Érvényes-e a végrendelet, ha a tanú aláírása nem olvasható és a neve az okiratból sem tűnik ki? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS