Egy tüsszentésre az összeomlástól?

2020. 12. 08., 17:30

Az Oeconomus és a MPhackS online közgazdász ötletversenyt hirdetett egyetemi hallgatóknak. Minden felsőoktatási hallgató nevezhetett, aki úgy gondolta, hogy kellő ambícióval rendelkezik a koronavírus-válság okozta gazdasági kihívások leküzdését és a talpra állás leghatékonyabb megvalósítását illetően.

A 8 órás időkeret alatt a BA hallgatóknak a megadott témákból egyet, míg az MA hallgatóknak kettőt kellett kidolgozniuk.

Minden pályamű határidőre célba ért, és mindegyik megfelelt a zsűri alapvető szakmai elvárásainak. A dobogós helyezettek kiválasztásakor a tartalom mellett a külalakot is elbírálták.

A beérkezett pályaművek között a Magyarországgal kapcsolatos hatásokat feldolgozó megoldások domináltak. Ez arra enged következtetni, hogy a hallgatók aktív fogyasztói a hazai gazdaságpolitikai történéseknek, és innovatív megoldásaikkal részt kívánnak venni a döntéshozatalban.

Ez a konklúzió különösen jól szolgálja az Oeconomus azon  célkitűzését, amely a fiatal tehetségek szakmai támogatására irányul, hiszen a versennyel lehetőség nyílt a potenicális közgazdásztanoncokkal való jövőbeni együttműködésre.  

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatói munkájukkal a magyar gazdasági növekedés érdekében a gazdaságtudomány és más kapcsolódó tudományágak képviselőinek pártolását, képzését, továbbképzésük támogatását, az oktatás fejlesztését, és az ismeretterjesztést tűzték ki célul.

„Nagyon örülünk a beérkezett munkáknak és különösképpen a vizualizációknak. Tényleg nagyon jó infografikák születtek, mind tartalmi, mind technikai szempontból, így a dobogós helyezetteknél szoros pontozás született” – mondta Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető kutatója.

BA kategóriában Veréb Fanni, a Semmelweis Egyetem végzős orvostanhallgatója bizonyult a legjobbnak „Gazdaságvédelmi intézkedések Magyarországon a koronavírus járvány idején a 2020. március és május közötti időszakban” című tanulmányával.

Az MA kategóriában Ferenczi Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem másodéves mesterképzéses hallgatója végzett az első helyen „A koronavírus-járvány hatása a külföldi közvetlen tőkebefektetésekre” téma feldolgozásával.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 22:40:00
A hivatal kilencedikként csatlakozik a blokklánc hálózathoz az EUIPO, Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország, Lettország és Görögország után, így a publikus hazai adatok is ezen a rendszeren keresztül lesznek elérhetők az Európai Unió védjegy- és designoltalmi adatbázisában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS