Egy szálloda újranyitását is modellezték a versenyen

2021. 06. 17., 11:30

Innovatív, jövőbemutató, a jelen gazdasági helyzet aktualitásaira reagáló megoldások születtek a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán (BGE KVIK) megrendezett 12. Felber Mária Modellalkotási Emlékversenyen, amely idén „Modellezz-Elemezz-Dönts” projektnéven a Miniszterelnökség és a Nemzeti Tehetség Program 4,1 millió forint támogatásával, az NTP-FKT-2020-0017 pályázat keretében valósult meg.

Az idei, online formájú versenyen már 3 kategóriában, magyar és angol nyelven is versenyeztek a hallgatók. Keresték többek között egy ország legjobb stratégiáját a minél hatékonyabb és gyorsabb koronavírus ellen való védekezésben és vállalati környezetben előforduló különböző típusú optimalizálási feladatokat is megoldottak.

A BGE KVIK „Modellezz-Elemezz-Dönts” 12. Felber Mária Modellalkotási Emlékversenye a hagyományostól eltérő módon, idén először a virtuális térben valósult meg. A Miniszterelnökség és a Nemzeti Tehetség Program 4,1 millió forint támogatásával, „A hazai és a határon túli felsőoktatási intézmények tehetséggondozó programjainak támogatása” című NTP-FKT-2020-0017 pályázat keretében megvalósult versenyen 21 országból – köztük 4 határon túliból – összesen 110 versenyző mérte össze tudását. Az idei kibővített programban már 3 kategóriában (kezdő és haladó, alap- és mesterképzéses diákok), magyar és angol nyelven versenyeztek a hallgatók.

A verseny selejtezőjében a kezdő kategóriában idén először versenyző elsőéves hallgatóknak egy ország koronavírus elleni oltóanyag beszerzésével kapcsolatban kellett döntési javaslatokat tenniük. A haladó kategória versenyzői pedig vállalati környezetben előforduló különböző típusú optimalizálási feladatokat oldottak meg. A döntőben egy szálloda újranyitása előtti tulajdonosi döntésekre várt a zsűri javaslatokat három racionalizálási kérdésben (felújítással és a nyitás folyamatának megtervezésével kapcsolatban).

A nyerteseket az ünnepélyes, online eredményhirdetés keretében díjazták. Az oklevél mellett MITO klubtagságot, értékes ajándékokat és plusz kreditpontokat kaptak a következő félévi tanulmányaikhoz.

A 2021. június 30-án lezáruló pályázati programok a BGE KVIK Üzleti Elemzés Módszertan Tanszékén működő „MITO Klub” sokszínű tehetséggondozó tevékenységének keretében valósulnak meg. A tréningek, workshopok, versenyek során a gyakorlatban hasznosítható ismeretbővítés a cél, hogy a hallgatók értsék és modellezni tudják a gazdaságban előforduló döntési helyzeteket.

„Büszkék vagyunk rá, hogy évről évre egyre többen vesznek részt az emlékversenyen, és hogy az idei kibővített, kétnyelvű programnak köszönhetően magyar anyanyelvű hallgatóink külföldi diákjainkkal is összemérhették tudásukat. Fontosnak tartjuk a tehetséggondozást. Karunkon több tehetséggondozó program is működik, melyek keretében hallgatóinknak lehetőségük van újabb és újabb kihívásokkal szembesülni, az órákon tanultakat a gyakorlatban is kipróbálni" – mondta dr. Lugasi Andrea, a BGE KVIK dékánja.

(Fotó: Pixabay/Werner Moser)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-25 08:41:00
2023 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 559 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 385 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2023-09-23 11:30:00
A Komáromban készült és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása – tájékoztatott Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.
2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS