Bőven van hová fejlődnie a magyar kertészetnek

2020. 02. 27., 15:15

A magyar kertészeti ágazatban nagyon komoly fejlődési lehetőség rejlik, teljesítőképességének évek óta csak a 30-40 százalékát éri el. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – a stratégiai partner szakmai szervezetekkel közösen – nagy erőkkel dolgozik a fejlődést hátráltató tényezők kezelésén. A kormányzat kiemelten segíti az öntözésfejlesztést, ami javít az ágazat versenyképességén. A kertészeteket fokozottan sújtja a munkaerőhiány, erre egyebek közt a precíziós gazdálkodás elterjedése lehet válasz.

A NAK Kertészeti és Beszállítóipari Osztálya február 26-án ülésezett, Dunaharasztiban. Mint dr. Mártonffy Béla, az osztály elnöke hangsúlyozta: az Agrárkamara a stratégiai partner szervezetekkel együttműködve, összehangoltan végzi a tevékenységét, a hazai termelők, élelmiszer-előállítók érdekeinek képviseletét. Ismertette: a kamara az elmúlt időszakban górcső alá vette a működési és adózási rendszert, s feltárta annak hátulütőit, ennek nyomán kidolgozott egy javaslatot, ami többek közt a „családi mezőgazdasági vállalkozás” működési forma bevezetését tartalmazza.

A NAK – a szakmai szereplőkkel egyetértésben – támogatja azt, hogy hosszabb távon csökkenjen a kertészeti termékek áfája, ami jelentős lendületet adhatna az ágazatnak. A köztestület minden lehetséges eszközzel elő kívánja segíteni az ágazat szereplői technológiai és technikai lemaradásának leküzdését, a precíziós gazdálkodás által nyújtott lehetőségek megismerését, elterjedését, ami a fokozott munkaerőhiányban is előremutató segítség lehet, ahogy a mezőgazdasági közmunkaprogramok észszerűbb mederbe terelése is.

A kamara közreműködik abban, hogy a Vidékfejlesztési Program és a 2020 utáni Közös Agrárpolitika hatékonyan támogassa a kertészeti fejlesztéseket, az üzemfejlesztésekhez minél több forrás legyen elérhető. Ugyanakkor szükséges az öntözés fejlesztése, ami terén nagyon jelentős lépések történnek, és komoly kormányzati figyelmet és forrásokat kap – emelte ki az osztályelnök, aki szerint érdemes lenne a kertészeti tevékenységre igénybe vett mintegy 300 ezer hektár terület gyakorlatilag egészének öntözését megoldani, hogy versenyképes legyen az ágazat. Emellett nagyon fontos a növényvédelmi szerek engedélyezésének rugalmasabbá, gyorsabbá tétele, mivel egy-egy újabb kártevő megjelenése hatalmas károkat okozhat.

A NAK Kertészeti és Beszállítóipari Osztályának keretein belül hat alosztály és három munkacsoport működik, ezek tevékenységére, a gyakorló gazdáktól, piaci szereplőktől jövő információkra, felvetésekre alapozva folyik a munka. A hat alosztály: zöldség, gyümölcs, díszkertész, gyógynövény, szőlőtermesztési, biomassza alapú gazdaságok. Egyes részterületekre – alulról kezdeményezve – is alakíthatóak munkacsoportok, jelenleg alma, dinnye és hagyma munkacsoport működik az osztály keretében.

A szakmai munka ezen alosztályokban és munkacsoportokban folyik, akut problémákkal és előremutató ágazati fejlesztésekkel egyaránt foglalkoznak. Az egyes alosztályok kapcsán a mostani osztályülésen néhány mondatban ismertették azok kiemeltebb aktuális feladatait. Mint elhangzott, a zöldség-gyümölcs ágazatban komoly jelentősége van annak, hogy a termelői szerveződések sikeressé váljanak, és megteremtsék a termelői tulajdonban lévő feldolgozói kapacitásokat.

A dísznövény ágazatban hangsúlyos feladat az elindított zöldfelület-gazdálkodási program továbbvitele, amit idén is többek közt egy országos roadshow segít. A gyógynövény ágazatban elsődleges cél a termesztett gyógynövények arányának növelése a gyűjtöttekhez képest, akár például a kieső szabolcsi dohánytermesztés helyett is. A hazai gyógynövény stratégia elkészítése megtörtént, valamint fejlesztési program is készült.

A szőlőtermesztésben növelni kell a kiváló minőségű magyar csemegeszőlő mennyiségét. A szaporítóanyag-felügyelet rendbetétele folyamatban van, ebben a kamara vezető szerepet kíván vállalni. A biomassza alapú gazdaság fontos része a magyar mezőgazdaságnak, elkezdődött a hazai biomassza-vagyon felmérése, ami alapul szolgálhat a – nyugati országokhoz képest lemaradásban lévő, de jelentős potenciállal rendelkező – terület erősítéséhez.

A NAK a francia Interfel zöldség-gyümölcs szakmai szervezettel közösen több éves, a frisszöldség és -gyümölcs fogyasztását ösztönző kampányt folytat, elsősorban a gyerekeket, a családokat célozva. Az Európai Unió által támogatott program a jövőben vásárlóvá váló gyerekek figyelmét hívja fel a zöldség- és gyümölcsfogyasztás fontosságára. Emellett a kamara erős kommunikációs tevékenységet végez, az ágazatra irányítva a figyelmet.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS