Beválni látszik a Medárd-napi jóslat

2020. 06. 22., 11:45

Nagy a bizonytalanság a hazai termelők körében. Ahol „tejes” érésben van a búza, akár örülhetnek is az esőknek, míg ahol már sárgul, ott ez a sok csapadék nem annyira szerencsés a gabonára nézve.

A sok nedvesség feláztatja a földeket is, így a hagyományosan június végén kezdődő aratás akár heteket csúszik majd. A helyzetet jellemzi, hogy a gabonakereskedők is óvatosabban vannak jelen a piacon és inkább kivárnak – olvasható a Concordia Közraktár Zrt. helyzetjelentésében.

Medárd napján esett, és ha nem is esik majd 40 napig, de azóta is csapadékos az idő. Emiatt számítani kell a fuzárium megjelenésére, így leginkább azok jártak jól, akik egy hónapon belül gombaölő szerekkel kezelték a termésüket – mutatta be a helyzetet dr. Halmos Gábor, a Concordia Közraktár Zrt. vezérigazgatója. „Kollégáim rendszeresen kint vannak a földeken és arról számolnak be, hogy a felázott szántók miatt az aratás várhatóan több helyen csúszni fog.”

A raktárkapacitások iránt is megnövekedett érdeklődést tapasztal a cég. Mivel a tartósan magas euróárfolyam miatt a búza nem nagyon lesz olcsóbb a közeljövőben, sokan úgy érzik, kivárhatják az árak további emelkedését – zárta a szakember.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-05-22 21:05:00
A magyar lakásépítések GDP-hez való hozzájárulása elmarad az európai átlagtól, vagyis egy élénkebb újlakás-piac a jelenleginél sokkal erősebben tudná támogatni a gazdaság növekedését is. Csehországban például a gazdaság sokkal erősebb húzóereje a lakásépítés, mint nálunk. Az OTP Ingatlanpont értékelése szerint az idei első negyedéves adatok óvatos optimizmusra adnak okot, illetve láthatóan a kormányzati eszköztárban is nagyobb hangsúlyt kap, hogy élénkítse a kínálatot és ezen keresztül is pörgesse a gazdaságot.
2025-05-22 12:35:00
Május és június folyamán több mint 28 milliárd forint agrártámogatást fizet ki a Magyar Államkincstár az erdőgazdálkodóknak. Az erdőtelepítésekhez, azok fenntartásához kapcsolódó, korábban benyújtott pályázatok kifizetése ütemezetten zajlik – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
2025-05-22 11:05:00
2025 áprilisában gyökeresen átalakult a budapesti lakáspiac: a legnagyobb arányban már az átlagosan 1,6 millió forint feletti négyzetméterárú ingatlanokat vásárolták meg, derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből. A piac ilyen átrendeződése szinte példátlan: a tavaly még jellemzően középkategóriás ársávok helyét a prémiumszegmens vette át.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.