Átadták a Budapest és Pest megyei PRIMA díjakat

Átadták a Budapest és Pest megyei PRIMA díjakat
2022. 03. 11., 13:39

Március 10-én, ünnepélyes keretek között, Budapesten a Szépművészeti Múzeumban adták át az elmúlt évről, a járványhelyzet miatt elhalasztott 2021-es Budapesti és Pest Megyei PRIMA Díjakat.

2021-ben már 14. alkalommal kérte fel a VOSZ Budapesti és Pest Megyei Regionális Szervezete a meghatározó szakmai szervezeteket, közéleti személyiségeket, kulturális véleményvezéreket, a tudományos élet szereplőit, hogy jelöljék a regionális PRIMA Díjra az általuk kiemelkedően tehetségesnek tartott kiválóságokat. Az érvényes jelölések közül a szakmai zsűri hat kategóriában választotta ki, aki 2021-ben elnyeri a Regionális PRIMA Díjat.

Az idei díjazottak:

  • Nyári István – Magyar képzőművészet
  • Talamba ütőegyüttes – Magyar zeneművészet
  • Barta Nóra – Magyar sport
  • Dr. Kirschner András – Magyar tudomány
  • Pannónia néptáncegyüttes – Magyar népművészet, közművelődés
  • Scherer Péter – Magyar színház-és filmművészet

 

A Demján Sándor által 2003-ban alapított Prima Primissima küldetése, hogy példaképeket állítson a társadalom elé egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében.

2005-ben született meg a döntés, hogy az ország megyéi is csatlakoznak ehhez a misszióhoz, és megszülettek a megyei PRIMA díjak, így az ország egész területén elismerésben részesülhetnek a megyék, régiók legjobbjai is.

2021-ben is a már megszokott 10 kategóriában (Magyar irodalom, Magyar színház-és fimművészet, Magyar képzőművészet, Magyar tudomány, Magyar oktatás és köznevelés, Magyar építészet és építőművészet, Magyar sajtó, Magyar népművészet és közművelődés, Magyar zeneművészet és Magyar sport) jelölhettek példaképeket, közülük 6 fő részesült regionális PRIMA Díj elismerésben.

A VOSZ Budapesti és Pest Megyei Regionális Szervezete által felkért zsűri tagjai: Balogh Gabriella, a NET Média Zrt. résztulajdonosa, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumi tagja, Kende-Hofherr Krisztina, a TMC Csoport alapító tulajdonosa, Gazsi Attila, a VOSZ elnökhelyettese, Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója és Marosi László, a VOSZ Budapesti és Pest Megyei Szervetének elnöke.

„Nagyon nehéz időket éltünk és élünk az elmúlt két évben, és olyan kihívásokkal szembesülünk, amivel a mi nemzedékünknek még sosem kellett. Mégis azt kell mondanom, hogy nekünk, vállalkozóknak ezt is túl kell élnünk. Mint ahogy tettük ezt az utóbbi években is, melyet csak emberfeletti kitartással, alkalmazkodással, rugalmassággal, megújuló gondolkodással és határozott cselekvéssel érhettünk el – mondta Marosi László, a VOSZ BPMRSZ elnöke a díjátadón. – Ezért bizton megérdemeljük, hogy megálljunk egy kicsit, és itt, ünnepélyes keretek között tiszteletünket adhassuk. Díjazottjaink a legnagyobbakhoz hasonlítható tudással mutatják meg kiválóságukat, a PRIMA értékeihez és szellemiségéhez méltó életútjukat. Mi, a díjat ápoló vállalkozók valamennyien azt szeretnénk, hogy a világ, amelyben élünk, egyre jobban hasonlítson arra a világra, amelyet díjazottjaink a művészetükkel és a tudásukkal megteremtenek.”

A díjazottak nettó 1 millió forint pénzjutalomban részesültek. A díjak átadásában közreműködött a Fetter István, a CIB Bank Zrt. kisvállalati divízióvezetője, Kovács Balázs, a Danubius Hotels vezérigazgatója, dr. Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója, Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, Kott Zoltán, a Melódiák Holding Zrt. vezérigazgatója és dr. Vereczkey Zoltán, a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-05 16:40:00
A NIS2 irányelv magasabb szintre emelte a korábbi uniós kiberbiztonsági szabályozást és számos új kötelezettséget vezetett be. Az irányelv szabályainak túlnyomó részét már átültették a magyar jogba, így a jövő év folyamán 2500–3000 hazai közép- és nagyvállalatnak kell a szigorú szabályoknak megfelelni, továbbá az ellátási láncuk biztonságát megteremteni – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely Gábor, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szabályozási ügyekért felelős vezető ügyvédje.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS