Árva András: A készpénz átkerült a másik oldalra

2021. 11. 19., 15:17

A tavalyi fordulat után az idén is nyeregben maradtak a kártyás vásárlások. A K&H-sok a harmadik negyedévben 26 százalékkal többször fizettek kártyával, mint egy évvel korábban, a tranzakciók összege 28 százalékkal, az ATM-es készpénzfelvételek összege viszont mindössze 10 százalékkal nőtt. A teljes magyar piacra vonatkozó adatokból az látszik, hogy a kártyás vásárlások idén is megtartották fölényüket a készpénzfelvételekkel szemben: előbbiekre 4800 milliárdos forgalom jutott, míg az utóbbiakra 3943 milliárd.

A kártyás vásárlások térnyerését segítik az okostelefonos fizetési megoldások, idén havonta már több mint 1,6 millió alkalommal fizettek a telefonjukkal a K&H-sok, alkalmanként átlagosan több mint 11 ezer forintot. Továbbra is tartják az előnyüket a kártyás fizetések az ATM-es készpénzfelvételekkel szemben, ezzel újabb lépést tettek a magyarok a készpénzmentesebb gazdaságért - derül ki a K&H hivatalos jegybanki és saját adatokon alapuló összeállításából.

Az első félévben a magyarországi kibocsátású kártyákhoz köthető forgalom megközelítette a 4800 milliárd forintot, szemben a készpénzfelvételek 3943 milliárd forintos összegével. Először a múlt évben fordult elő, hogy a kártyás vásárlási forgalom meghaladta a készpénzfelvételekét, az idei adatok szerint továbbra is fölényben vannak a vásárlások.

A kártyás fizetések térnyerését mutatják a hosszabb távú, teljes évekre vonatkozó adatok is. Az online kasszák adatai szerint 2015 és 2020 között 8,7 százalékról 22,4 százalékra nőtt a kártyás vásárlások aránya, ezzel párhuzamosan a készpénzes fizetéseké 90 százalékról 77 százalékra csökkent a szóban forgó időszakban 

„A legfrissebb adatok szerint a K&H bankkártyás ügyfelei is az országos trendekkel tartanak. 2021 harmadik negyedévében a kártyás vásárlások száma közel 37 millió alkalomvolt, ami 26 százalékos növekedést jelentett 2020 azonos időszakához képest, az összegük pedig 28 százalékkal nőtt. Közben az ATM-es készpénzfelvételek értéke pedig 10 százalékkal emelkedett” – tette hozzá Árva András, a K&H lakossági marketing szegmensének vezetője.

(Árva András is részt vett az Üzletm 12 kérdés – 12 válasz sorozatában, a sorozat 168. interjúját IDE KATTINTVA olvashatja el.)

A K&H szakértői szerint a kártyás vásárlások térnyerését segítik az okostelefonos megoldások és az okosórás fizetések. Az Apple Pay már 2019 vége óta elérhető a K&H-nál, az androidos telefonokon használható Google Pay idén tavasszal debütált, szeptember 7-től pedig új távlatok nyíltak meg, hiszen a Wear OS alapú okosórával is tudnak fizetni a bank ügyfelei. A pénztintézet legújabb fejlesztése a Garmin Pay, amely szeptember 28-tól érhető el a K&H bank ügyfelei számára.

Árva András a teljes piacra vonatkozó adatokat idézve közölte: a mobiltárcás fizetések, az úgynevezett kártyalapú mobilfizetések száma és összege látványos növekedést mutat. Hozzátette: „Az idei első félévben közel 43 millió tranzakcióra több mint 254 milliárd forintos forgalom jutott, ami 88 és 95 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. A már említett digitális megoldások népszerűségének köszönhetően a jövőben további emelkedés várható.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-09 14:40:00
2026 negyedik negyedévében a magyar munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 13 százalékuk jelez előre. Ilyen mértékű pozitív várakozás a piaci szereplők körében az elmúlt öt évben nem fordult elő – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS