Aktívan együttműködnek a Kárpát-medence magyar gazdaszervezetei

2021. 10. 07., 20:30

A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF) hatékonyan segíti a térség magyar gazdálkodóinak munkáját és együttműködését. A fórum plenáris ülését – tíz határon túli magyar gazdaszervezet részvételével – a napokban rendezték, Budapesten.

A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF) plenáris ülését 2021. október 6-7-én tartották, Budapesten, azon tíz határon túli gazdaszervezet vezetői vettek részt. A fórum magyarországi alapítói – a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az Orosháza és Térsége Gazdakör, az Agrárminisztérium – mellett Szlovéniából, Horvátországból, Szerbiából, Romániából, Ukrajnából, valamint Szlovákiából érkeztek magyar szervezetek vezetői a találkozóra.  

Mint Győrffy Balázs, a KEF és a NAK elnöke hangsúlyozta: Kiváló a fórumon belüli összefogás; a magyarországi gazdaszervezetek és a kamara pedig a jövőben is minden segítséget megad a határon túli gazdálkodók számára.

Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke kiemelte: A Kárpát-medencei gazdálkodók összefogását jól mutatja többek közt a Magyarok Kenyere program is, melyben nagyon aktívak a határon túli magyar gazdák. Az egész Kárpát-medencét átfogó kezdeményezésben 2020-ban – a koronavírus-járvány és az aszály ellenére is – minden korábbinál többen vettek részt.

A plenáris ülés nyitásaként a résztvevők a nemzeti gyásznap alkalmából koszorúzási ünnepséget tartottak a Batthyány-örökmécsesnél, elhelyezve a határon túli magyar régiók koszorúit. Az ezt követő kétnapos tanácskozáson beszámoltak eddigi és tervezett programjaikról, köszönetet mondva a
NAK-nak, a MAGOSZ-nak és a szaktárcának is azért, hogy folyamatosan együttműködnek velük, támogatást nyújtanak részükre mind szakmai, mind kapcsolati háló és egyéb tekintetben. Az unión belüli térségekből érkezettek az EU agráriumot érintő stratégiáival kapcsolatos aggályaikat is megvitatták, a kárpátaljai és a vajdasági tagszervezetekkel pedig egyeztettek a regionális együttműködés továbbfejlesztéséről.

A fórum közreműködésével – a NAK rendszerének mintájára – néhány éve megkezdte működését a gazdákat segítő határon túli falugazdász-hálózat, amely hatékonyságának növeléséhez, szervezettségéhez a NAK szakmai tudásbázisa és tapasztalatai jelentősen hozzájárulhatnak a jövőben.

A felvételen: Jakab István, Győrffy Balázs és Bencsik Dávid (az Agrárminisztérium nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára)

(Fotó: NAK)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-27 10:15:00
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A hosszú hétvégén tehát érdemes vadászni az elfogadóhelyekre az érintett SZÉP-kártyásoknak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS