A veszélyhelyzet alatt is bekapcsolja az E.ON háztartási napelemrendszereket

2020. 04. 02., 10:00

Újra hálózatra kapcsolja a háztartási méretű kiserőműveket, például a háztetőkre telepített napelemrendszereket az E.ON a jövő héttől kezdődően. A társaság korábban ideglenesen felfüggesztette az ehhez szükséges munkákat, hogy a kialakult járványügyi helyzetben előbb megteremtse a lehetőségét, hogy azokat az ügyfelek és a munkatársak egészségének biztosítása mellett megfelelő felszereltséggel tudják elvégezni.

Az E.ON mindent elkövet annak érdekében, hogy hozzájáruljon a koronavírus terjedésének megelőzésére tett kormányzati lépésekhez és lassítsa a járványhelyzetet. A vállalat célja, hogy ügyfelei, munkatársai, partnerei és hozzátartozóik egészségét megóvja, ugyanakkor szolgáltatásai biztonságát garantálja a kihirdetett veszélyhelyzet idején is.

Ezért eddig számos óvintézkedést hozott a vállalat egyebek mellett ideiglenesen felfüggesztette a háztartási méretű kiserőművek hálózatra kapcsolását a megfelelő biztonsági óvintézkedések kidolgozásáig. Ezen biztonsági óvintézkedések bevezetését követően természetesen április 6-tól a szolgáltatás újra elérhető lesz.

A háztartási méretű kiserőművek, azaz például a családi házak tetejére telepített napelemrendszerek bekapcsolásánál új szigorú biztonsági szabályokat alkalmaznak majd az E.ON-nál. A munkákat a szakemberek védőfelszerelésben, az ügyfelek és a szerelők között biztonságos távolságot tartva, a szerződések, dokumentumok személyes aláírását elkerülve végzik majd el.

A bekapcsoláshoz a mérőórák cseréje szükséges, ezt a biztonsági előírások miatt akkor tudják megtenni a kollégák, ha a fogyasztásmérő a lakott ingatlanon kívül található. Az épületen belül vagy zárt térben található invertert pedig a bekapcsolást végző szerelő átmenetileg az előzetesen beküldött fénykép alapján fogja ellenőrizni.

Az E.ON, illetve a telepítési munkákat végző partner vállalkozások a következő időszakban minden érintett ügyfelet megkeresnek és egyeztetik a további teendőket.

Az E.ON a veszélyhelyzet kihirdetése óta már korábban döntött arról, hogy egyetlen lakossági ügyfélnél sem kapcsolja ki tartós számlatartozás miatt az áramot, emellett segítséget nyújt abban, hogy az előrefizetős mérővel rendelkező védendő fogyasztók számára veszélyhelyzet idején is biztosított legyen az áramellátás.

A vállalat több halasztható tevékenységet, köztük a fogyasztásmérők leolvasását is leállította és tervezett munkáit átszervezte annak érdekében, hogy támogassa a koronavírus terjedésének megakadályozására tett országos intézkedéseket. A személyes ügyfélszolgálati irodák működését ideglenesen felfüggesztette, az ügyfelek a vállalat digitális csatornáin intézhetik ügyeiket, illetve számukra videós ügyfélszolgálat is indult.

Az E.ON szerelői, mérnökei és hálózati szakemberei továbbra is mindent meg fognak tenni a rendkívüli helyzetben az áramszolgáltatás folyamatos és zavartalan biztosítása érdekében és az ügyfelek biztonságos ellátásáért, kényelméért.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-27 10:15:00
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A hosszú hétvégén tehát érdemes vadászni az elfogadóhelyekre az érintett SZÉP-kártyásoknak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS