A magyar cégek már készülnek az Európai Unió soros elnökségére

2023. 10. 04., 19:39

Magyarország 2024. július 1. és december 31. között tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, ez a hazai vállalatok számára is kedvező esélyeket helyez kilátásba.

A tech iparág kiemelkedő szereplői a magyar EU-elnökségre felkészítő eseménysorozat első rendezvényén vethettek részt, amelyet az EuroAtlantic Zrt. a Gazdaságfejlesztési Minisztériummal és a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft.-vel közösen szervezett.

Az eseménysorozat célja a hazai üzleti szereplők felkészítése a magyar elnökség időszakára, valamint az uniós szintű tartós magyar üzleti jelenlét intézményesítése az elnökség utáni időszakban. A workshopok során a résztvevő cégek korábbi elnökségben részt vevő, EU-s ügyekben jártas tisztségviselők és szakértők segítségével áttekinthetik a magyar kormányzat szerepét, az EU döntéshozatali folyamatait, valamint a korábbi soros elnökség tapasztalatait. Emellett rávilágítanak azokra a lehetőségekre, ahol a magyar vállalatok profitálhatnak a kiemelt tagállami szerepkörből.

Az eseményen Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára elmondta: „Az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége a gazdasági élet szereplőinek is lehetőség, amelyhez olyan aktív vállalati szféra kell, amely együttműködik a politikával.”

Gelényi Csaba, az EuroAtlantic Zrt. senior tanácsadója, Magyarország korábbi nagykövete felhívta a figyelmet: „A nemzetközi kapcsolatok építése, az ernyőszervezetekhez történő csatlakozás a magyar vállalatok versenyképesség növelő tényezőjeként aposztrofálhatók. A rendezvénysorozat célja, hogy a vállalatoknak gyakorlatban hasznosítható tudást adjon.”

Dr. Vajda Viktor, a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető-helyettese emlékeztetett, hogy az Európai Unió társjogalkotó intézményének elnöki pozíciójának betöltése már a 2011. évi féléves időszakban is fajsúlyos eredményeket hozott. Az európai szintű ügyek Magyarország általi jövő évi koordinációja további lehetőségeket hordoz magában.

Kovács Tamás Iván, Magyarország brüsszeli nagykövete előadásában hangsúlyozta, hogy a tagállami, valamint hazai vállalatok érdekeinek megjelenítése kiemelt jelentőségű. A hazai vállalatok beruházásösztönzésének és exporttevékenységének előmozdítása a nagykövetség(ek) egyik célkitűzése.

Bodnár Vivien, a 4iG elnöki kabinet közkapcsolatokért és nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője aláhúzta, hogy a magyar elnökség olyan lehetőség a vállalati szféra szereplőinek, amelyre 13 és fél évente kerül sor. „A magyar érdekek artikulálásában egy csapat vagyunk, amely mellett mindannyian a saját vállalataink diplomatái is vagyunk”.

Wimmer István, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének főtitkára hangsúlyozta, hogy a vállalatok brüsszeli jelenléte, a szereplők nemzetközi érdekképviseleti szervezetekhez történő csatlakozása a versenyképesség növelő tényezőként jelenhet meg.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS