50 vasútállomást újít fel saját forrásból a MÁV

2019. 08. 27., 14:45

A MÁV Zrt. 2023-ig 50 vasútállomást újít fel, a vasúttársaság a saját forrásaiból évente 4–5 milliárd forintot fordítana a munkálatokra, amelyek az épületek állapotának javítását, az utasforgalmi terek komfortosabb kialakítását szolgálják – tájékoztatott a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Homolya Róbert elmondta: a MÁV-Start Zrt. utasforgalmi és jegypénztári adatai alapján választották ki az „50 megújuló állomás” elnevezésű karbantartási program állomásait. Elsősorban a Budapest – Cegléd – Szolnok (100A vonal) és a Budapest – Vác – Szob (70-es vonal) vasútvonal állomásaira koncentrálnak, mivel ezek a legforgalmasabb elővárosi vonalak, és a jövőre forgalomba álló KISS emeletes motorvonatok is ezeken a vonalakon szállítják majd az utasokat.

A 100A vonali megállók közül bekerült a programba Kőbánya-Alsó, Kőbánya-Kispest, Pilis, Monor és Vecsés is, a 70-es vonalnál pedig Szob, Sződ, Sződliget, illetve Dunakeszi-Gyártelep állomás.

Az elővárosok leterheltségét mutatja, hogy a Budapest – Cegléd – Szolnok vonalon közlekedő vonatokat évente 15-19 millió utas veszi igénybe; ezen a szakaszon Zugló állomáson és Kőbánya-alsón zajlanak a munkálatok, utóbbin eltávolították az épület burkolatát, kicserélték a perontetőt és felújították a pályaszakaszt.

Az egyes megállók karbantartására mintegy 300-400 millió forintot fordítanak, az épületek állapotától függően. A munkálatokat a MÁV Zrt. 100 százalékos tulajdonában álló MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. végzi.

A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy a program részeként folytatódik a Keleti Pályaudvar felújítása is, a tervek között szerepel, hogy még év végéig átalakítják a vizes blokkot, jövőre pedig elkezdődik a jegypénztárak felújítása. (MTI)

Fotó: a felújítás alatt álló Kőbánya alsó megállóhely 2019. augusztus 26-án. MTI/Máthé Zoltán

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-01 18:41:00
Az Atkins és a COVVI, egy leedsi székhelyű kézprotézis-fejlesztő olyan robotikai megoldást fejleszt, ami közel ugyanolyan kézügyességgel bír, mint az ember. A cél az, hogy erősen sugárzó környezetekben vegyék hasznát, távvezérlésű manipuláló eszközként.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS