25 milliárd forinttal támogat az állam két kaposvári beruházást

2022. 03. 17., 16:59

Százhúszmilliárd forint értékben két beruházás kezdődik meg Kaposváron, amelyek nyomán több mint hatszáz új munkahely jön létre a városban – jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután letették az autóipari üvegtermékek előállításával foglalkozó Sisecam csoport, majd a Kometa 99 Zrt. húsfeldolgozó vállalat kaposvári beruházásainak alapkövét.

A török Sisecam csoport 85 milliárd forintos fejlesztéséhez az állam 14 milliárd forint támogatást nyújt és a 2024 végéig megvalósuló projekt nyomán 330 új munkahely jön létre Kaposváron. A vállalat a világ egyik legnagyobb üvegáru-gyártója: 14 országban 43 gyárral van jelen, termékeit mintegy 150 országba exportálja.

Az olasz többségi tulajdonú Kometa 99 Zrt. kapacitásbővítő fejlesztésének összértéke 31 milliárd forint, amelyhez az állam 11 milliárd forintos támogatást nyújt, így segítve a meglévő 733 munkahely megőrzése mellett 280 új munkahely létrehozását.

A beruházás új dimenzióba helyezi a magyar sertéshús-feldolgozást, így a cég a jelenlegi 44 százalékos exporthányadát először 56 százalékra, majd kétharmadosra emelheti – mondta Szijjártó Péter.

Kometa-tervek

Az építési munkák négy ütemben valósulnak meg, az első ütem építési engedélye már rendelkezésre áll, folyik a kiviteli tervek készítése és a kivitelező cégek előzetes kiválasztása – tájékoztatott a Kometa. A termelőkapacitás bővítése során nagy volumenű gépbeszerzésre kerül sor a készítménygyártáshoz és a húsfeldolgozáshoz kapcsolódóan, új hűtőház, szalámi szeletelő épül, és bővülnek a csomagoló- és raktárfunkciók. A fejlesztéssel a cég termékportfóliójában hangsúlyosabbá válnak a csomagolt és kényelmi termékek.

A Kometa tavaly 71 ezer tonna húst dolgozott fel, 2025-ben ennél 35 százalékkal többet tervez, ezzel együtt dinamikus külföldi terjeszkedésbe kezd – mondta Giacomo Pedranzini ügyvezető igazgató. A vállalat az olasz Pedranzini és Ruffini család, Kaposvár városa, az MFB Invest Zrt. és a Zito-csoport tulajdonában van, árbevétele 2019-ben 46,5 milliárd, 2020-ban 54,2 milliárd, 2021-ben több mint 58 milliárd forint volt. A Kometa a termékeit mintegy 40 országba exportálja, legfőbb exportpiaca Olaszország, Horvátország, Szlovénia és Németország. A társaság a több mint 800 munkavállalójával a város és Somogy megye egyik legnagyobb munkaadója. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-05-22 21:05:00
A magyar lakásépítések GDP-hez való hozzájárulása elmarad az európai átlagtól, vagyis egy élénkebb újlakás-piac a jelenleginél sokkal erősebben tudná támogatni a gazdaság növekedését is. Csehországban például a gazdaság sokkal erősebb húzóereje a lakásépítés, mint nálunk. Az OTP Ingatlanpont értékelése szerint az idei első negyedéves adatok óvatos optimizmusra adnak okot, illetve láthatóan a kormányzati eszköztárban is nagyobb hangsúlyt kap, hogy élénkítse a kínálatot és ezen keresztül is pörgesse a gazdaságot.
2025-05-22 12:35:00
Május és június folyamán több mint 28 milliárd forint agrártámogatást fizet ki a Magyar Államkincstár az erdőgazdálkodóknak. Az erdőtelepítésekhez, azok fenntartásához kapcsolódó, korábban benyújtott pályázatok kifizetése ütemezetten zajlik – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
2025-05-22 11:05:00
2025 áprilisában gyökeresen átalakult a budapesti lakáspiac: a legnagyobb arányban már az átlagosan 1,6 millió forint feletti négyzetméterárú ingatlanokat vásárolták meg, derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből. A piac ilyen átrendeződése szinte példátlan: a tavaly még jellemzően középkategóriás ársávok helyét a prémiumszegmens vette át.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.