2022. december 9. – Információk, hírek vállalkozóknak

2022. 12. 09., 08:22

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Európa csúcsán a magyar infláció

Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 22,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, ez az adat szinte biztosan a legnagyobb az EU-ban.

„Egyelőre nincs fék az áremelkedés vonatán”

Az inflációs csúcsot az első negyedévben érhetjük el.

Csepreghy Nándor: patrióta, protekcionista gazdaságpolitika az uniós tagság keretei között is lehetséges

Ami az állam pénzéből épül Magyarországon, annak ezentúl meghatározó mértékben a magyar munkaerőre és mérnöki tudásra alapozva, magyar alapanyagból és technológiával, a magyar gazdaságot gyarapítva kell készülnie – jelentette ki Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára az ÉVOSZ ünnepi közgyűlésén.

Minimálbér-tárgyalások: „a kormány már elment a falig”

A partnerség jegyében, konstruktívan folytatódtak a jövő évi minimálbérről szóló egyeztetések – közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön.

Öt százalékkal nőttek a KGFB-díjak a III. negyedévben

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjai a tavalyi év azonos időszakához képest 5 százalékkal emelkedtek. A biztosítói kárkifizetések 12 százalékkal nőttek, a szerviz- és alkatrészköltségek drágulása, a devizaárfolyam-változás és a pénzromlás hatásaként – áll az MNB friss kgfb-indexében.

Az árstop eltörlése után csökken a benzin és a gázolaj ára

A benzin és a gázolaj ára is mérséklődik pénteken a magyar kutakon.

Már online is be lehet nyújtani a társaságiadó-előlegről rendelkező nyilatkozatot

Az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) elérhetők a 21RENDNY, 22RENDNY és a 23RENDNY nyomtatványok (Rendelkezés a 2021., 2022. és 2023. évre vonatkozóan a társaságiadó-előleg kedvezményezett célra történő felajánlásáról). A társaságiadó-előleg felajánlásáról rendelkező nyilatkozatok így közvetlenül a webes alkalmazásban is kitölthetők és benyújthatók.

Hozzáadottérték-adó: változtatna a rendszeren az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság több intézkedést is javasolt annak érdekében, hogy a digitalizáció felkarolása és előmozdítása révén korszerűsítse és hatékonyabbá tegye az EU hozzáadottértékadó- (héa, „áfa”) rendszerét a vállalkozások számára, valamint ellenállóbbá tegye a rendszert a csalással szemben.

Elővigyázatosan optimisták a létesítménygazdálkodási szakemberek

A Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége a következő évet – a kihívások ellenére is – pozitívan látja.

Figula Misi az Év Bortermelője 2022-ben

Gyerekkorában medve akart lenni, de szerencsére borász lett.

Átadták az idei Kőrösi Csoma Sándor-díjakat

Az idei kitüntetettek kiválasztásának egyik fő szempontja, hogy munkájukkal hozzájárulnak a hazánkról alkotott képhez, az országimázs fejlesztéséhez.

Gönczy Gábor: Ez az 5 digitalizációs trend határozza majd meg 2023-at

A pánikhangulat helyett a tudatos tervezés, fejlesztés és a menekülőutak keresése dominál a magyar vállalatok körében. Ennek egyik legfőbb eszközét a digitalizációban látják.

Feldman Zsolt: lesz kereslet a magyar bárányra az európai piacon

Bárányhúsból az európai piacon hiány van, az előrejelzések szerint ez a következő években is így lesz. A következő időszakban is lesz kereslete a báránynak, éppen ezért érdemes ezzel foglalkozni – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára.

Mire figyeljünk élelmiszer-adományozáskor?

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Maradék nélkül programja összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat annak érdekében, hogy az adományozott élelmiszer igazi segítség és öröm legyen, ne pedig kockázati forrás.

Befejeződött a Paksi Atomerőmű 4. blokkjának 2022. évi karbantartása

A Paksi Atomerőműben befejezték a 4. blokk ez évre tervezett karbantartását és éves főjavítását. Az üzemeltető szakemberek felterhelték a blokkot.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS