2021. augusztus 10. – Információk, hírek vállalkozóknak

2021. 08. 10., 08:30

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Kereskedelmi szálláshelyek: felemás júniusi adatok

A kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött vendégéjszakák száma 2020 júniusához képest több mint másfélszeresére nőtt, 2019 azonos hónapjához mérten azonban 57 százalékkal csökkent – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Akár 800 innovatív vállalkozás számára közeleg egy fontos határidő

Már csak néhány nap áll a vállalkozások rendelkezésére, hogy első körös kérelmüket feltöltsék a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal véleménykérő felületére.

Három és félszeres volt a túljelentkezés a METÁR-tenderen

Az idei METÁR-tenderen is jelentős, mintegy három és félszeres volt a túljelentkezés, a pályázók 1009 gigawattórára (GWh) igényeltek támogatást a kiosztható 300 GWh-val szemben – tájékoztatott a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.

Fiatalok foglalkoztatását ösztönző adókedvezmények

A koronavírus-járvány kihívás elé állította a hazai gazdaságot, hatással van a fiatalok megélhetésére is. Ugyanakkor az adórendszeren belüli és kívüli ösztönzők is támogatják a fiatalok munkaerő-piaci helyzetének javítását. Az RSM Hungary összegyűjtötte, mivel számolhatnak a foglalkoztatók, fiatal munkavállalók.

E-kereskedelem és kibervédelem: digitális kihívások és szakemberhiány

Hogyan lehet megoldani az egyre erősödő szakemberhiányt a kibervédelem területén?

Médiaszolgáltatás és műsorterjesztés: elkészült a GVH jelentése

A Gazdasági Versenyhivatal társadalmi konzultáció céljából közzétette a hazai műsorterjesztési és médiaszolgáltatási piacon végzett ágazati vizsgálatának jelentéstervezetét. A dokumentumot szeptember elejéig tudják észrevételezni az érintett piac szereplői.

Olaszország a világelső a bioborkészítésben

Olaszországban az elmúlt tíz évben 109 százalékkal nőtt a bioművelésű szőlőterületek aránya, derült ki az olasz mezőgazdasági minisztérium legújabb jelentéséből. 

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.
2023-09-22 15:22:03
Számos, egymást kiegészítő technológia fejlődésének köszönhetően az Internet of Things (IoT) egyre gyorsuló növekedési pályán halad. Az 5G megjelenése zökkenőmentesebb végfelhasználói élményt biztosít a nagyobb számú összekapcsolt eszköz számára – állítják a Deloitte szakértői.
2023-09-22 09:22:25
A fiatalok 54 százaléka részesíti előnyben az elektronikus fizetést az üzletekben. Ötödük 50-99 ezer forintért vásárol egy hónapban bankkártyával, de szintén 21 százalékuk több mint 200 ezer forintot költ el egy hónapban a K&H ifjúsági index szerint.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS